Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 6. szám - Megjegyzések egy adóreform-javaslathoz

345 vetéseket megelőzve elutasítja a „rosszul értett szociális szempontot". Az új adórendszer megvalósításának lehetőségei szerinte nem a kisipar és kisgazdaság áruszállításainál, hanem a nagyüzemi termelésnél, közelebbről a kiskereskedőket kiszolgáló gyár eladási szervezeténél vagy a nagykereskedelmi vállalat üzeménél adódnak. Az adó alá vonandó árukra vonatkozóan megjegyzi a cikk, hogy bár a tehetősebbek által fogyasztott javakat kellene elsősorban megterhelni, esetleg igénybe kell venni az árbeli adóztatásra alkalmas azokat az árukat is, amelyeket az alsóbb néposztály használ. Ha figyelembe vesszük azt a javaslatot, hogy az áruk megragadása lehetőleg a gyár eladási szervezeténél vagy a nagykereskedelmi vállalat üzeménél történjék, hamarosan kitűnik, hogy milyen áruk jöhetnek adóztatás szempontjából elsősorban szóba. A gyárak túlnyomórészt tömegcikkeket termelnek, a nagykereskedelmi vállalatok főként tömegcikkeket hoznak forgalomba. A javasolt adórendszer az adóztatás súlyát tehát a tömegcikkekre helyezné, azokra, amelyeket a szélesebb néprétegek a nagyobbjövedelmű társadalmi rétegeknél aránytalanul nagyobb mennyiségben vásárol, használ és fogyaszt. A javaslat elfogadása esetén tehát a kisbirtokos, kisiparos, kereskedő, tisztviselő mentesülne ugyan az egyenesadók terhe alól, megfizetné azonban közvetett adókban, a teherviselő képességének majdnem teljes figyelmen kívül hagyásával. A tömegcikkeket legnagyobb mértékben fogyasztó kisemberek viselnék a teher jórészét s az egyenesadók által megvalósítható individualizálásra — gyermekszám, hadirokkantság, egyedülállás, stb. tekintetbevétele — nem lenne lehetőség. A javasolt adórendszer nem a „rosszul értett szociális szempontot", hanem a szociális igazságosságot sértené. A cikkben kifejtett adóreformnak ezt a gondolatát nem tartjuk elfogadhatónak. Feltétlenül helyesnek véljük mindamellett a közháztartások s különösen az adóigazgatás racionalizálásának eszméjét s ennek megvalósítása során a kivetési és behajtási költségekkel egyáltalában arányban nem álló s eleve behajthatatlanságra ítélt adók megszüntetését.6 Ezeknek határa azonban jóval lejjebb van, mint az évi 6000 pengőt kitevő keresetek és jövedelmek adójának határa. Helyes a nagy jövedelmek erősebb — progresszív — megadóztatásának fenntartása, a magasabb életszínvonalúak által fogyasztott áruk magasabb kulcsú adó alá vetése és megfontolásra érdemes szerzőnek a számonkérés felújítására vonatkozó javaslata is — bár ilyen meszsze talán nem is kellene menni. Megjegyezzük, hogy a legutóbbi évek pénzügyi jogszabályalkotása során számos olyan rendelkezés történt, amely ugyanarra a célra törekszik, mint a méltatott cikik által javasolt adóreform. A 6 Nemcsak az adóigazgatás költségei lehetnek irracionálisak, hanem egyebek is. A Székesfőváros pl. mostanában tette megfontolás tárgyává az önbiztositásra való áttérést, mert az elmúlt 17 év alatt befizetett 7.6 millió pengő biztosítási díj ellentételeképpen mindössze 1.4 millió pengő összegű kártérítést kapott. A biztosítási díjak fizetése tehát nagymértékben irracionális s a gazdaságosság elvével ellenkező volt.