Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 6. szám - Magánjogi kodifikáció. [1. r.]

328 küzdelme valóban heroikusnak fog feltűnni és minden elismerési meg fog érdemelni. III. Az ahová eljutottam, lényegileg ismét Illés Józsefnek ad igazat, aki szerint a kodifikációt a jogi irodalom újabb fejlődésének kell megelőznie, amelynek a feladata, lesz, hogy a megváltozott gazdasági és társadalmi életviszonyokat tanulmányozza és azokból levonja a kódex tartalmára vonatkozó tanulságokat.15 Ehhez a kifejtettekhez nagyon is illő konklúzióhoz mégis két megjegyzést kell fűznöm. Elsősorban azt, hogy mi magyarok kevesen vagyunk. Az ilyen irányú tanulmányok elvégzése érdekében nem alkalmazhatunk megközelítőleg sem olyan munkamegosztást, mint a lélekszámban többszörösen nagyobb német nép. Az, hogy mégis lelkiismeretes munkára törekedtünk; és kevesen végeztük el ugyanazt, a munkát, amelyet a németeknél sokan végeztek, nem kis részben volt az oka annak, hogy a kódexalkotással a mult században — elkéstünk. Az említett gondolatnak a megvalósítása tehát ismét könnyen arra vezethetne, hogy megint olyan időre készülne el a törvényerőre emelésre alkalmas tervezet, amikor már senkinek sem lenne sürgős annak megalkotása. A másik megjegyzésem, hogy az említett elgondolás arra a fellevésre van felépítve, hogy a korszellemnek a már említett átalakulása a magánjognak az 1928. évi javaslatban visszatükröződő szellemével szemben is oly gyökeres átalakulására vezet, hogy emiatt a javaslatban esetleg kő-kövön sem maradhat. Ezt a feltevést azonban három okból nem tudom magamévá tenni: 1. Az olasz és a német példából világosan megállapítható, hogy a kor eszmevilága a magánjog tradicionális rendszerét sokkal kisebb mértékben érinti, mint ahogy azt első pillanatra gondolni lehetne. 2. Fokozott mértékben áll ez éppen a most lejátszódó korforduló keretében a mi magánjogunkra, amely a megelőző kor szellemét sokkal kjevésbbé tette fenntartás nélkül a magáévá, mint pl. a német BGB. 3. A magánjogi törvénykönyv 1928. évi tervezete máris megfelelő mértékben számot vetett a XX. század új szellemiségével. Ezt állapíthatjuk meg különösen akkor, ha a magyar jogfejlődésnek azt az óvatosságát, amelyet a múltban tanúsított, a jövőre is feltételezzük. E három tétel bővebb megvilágítása és az azokból folyó konklúziók levonása lesz a további fejtegetéseim tárgya. Nizsalovszky Endre 35 I. m. 218. L