Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1941 / 7. szám - Az új francia banktörvény

428 is kiterjesztette a 6530/1940. M. E. sz. rendelet 10—13. §§-ait. Ezzel a felek között érvényesen megkötött ügylet teljesítése jogilag lehetetlenült, tekintettel arra is, hogy a felek egyező előadása és az A/2, alatti szerint a Futura alperes takarmányárpakészletét igénybevette. A megkötött ügylet lehetetlenülése tekintetében hiba egyik felet sem terheli, mert az időközben hatálybalépett új jogszabály az ügylet szempontjából vis majornak tekintendő és ezért, amint azzal az alperes is helyesen érvel, az előállott kárt egyik fél sem háríthatja a másikra. Más a helyzet abban az esetben, ha az ügylet lehetetlenülése egyben az egyik félnek a felek eredeti jogviszonyához képest hasznot hoz, azaz ha az egyik fél a vis major folytán gazdagodott. A tőzsdebíróság már több ítéletében megállapította, hogy ilyen esetben a másik rovására gazdagodó félnek gazdagodását ki kell adnia. Nem áll ezzel ellentétben az alperes által védekezésében idézett 275/1940. számú ítélet (1. Tőzsdei jog, Gazd. Jog. melléklete 1940. XXXIII. o.) sem. Ennek az ítéletnek indokolása a fent kifejtett elvnek azt a részét tartalmazza, hogy a közbejött kormányrendelet folytán okozott kár áthárításának helye nincs. Azonban az idézett ítélet alapjául fektetett tényállásban nincsen szó arról, hogy a rendelet folytán valamelyik félnek korábbi helyzetéhez képest haszna származott volna. Nem is lenne méltányos, hogy az a fél, aki az eladott áruhoz fűződő anyagi érdekét a másik féllel szemben kötelező módon meghatározta azáltal, hogy az árut meghatározott vételáron annak eladta, a felek szempontjából véletlennek tekintendő és előre nem látott esemény folytán jobb helyzetbe kerüljön, míg a másik fél, aki az ügylet lehetetlenülése folytán egyébként is érdeksérelmet szenvedett, azt a minimumot se kapja meg, amely minimum az eladó szempontjából csak váratlan és a felek egymásközti jogviszonya által nem indokolt többlet. Azért a bíróság vizsgálat tárgyává tette, hogy van-e alperesnél olyan gazdagodás, amely a fentidézett kormányrendeletből származik. Az árpa helyettesíthető áru lévén és tekintettel arra, hogy alperestől a Futura a perben szereplő mennyiségnél több árpát vett át, a dolog természeténél fogva nem volt megállapítható, hogy éppen azért az árpamennyiségért, melyet a kötlevelek szerint az alperesnek a felperes számára szállítani kellett volna, a Futura mennyit fizetett az alperesnek. Ezért a bíróság alperest arra kötelezte, hogy jelentse be, hogy a Futura a rendelet hatálybalépését követőleg az alperes zár alá helyezett takarmányárpakészletét mikor és milyen tételekben milyen áron vette át. Az alperes ezen bejelentést a 355/1941. s. i. számú kérvényével, illetve annak mellékletével eszközölte. A felperes ennek adatait nem tagadta és csak az első két tétel árának 20 pengő helyett 19.40, illetve 19.70 pengőben való megállapítását nehezményezte. Minthogy a bíróság a jogalapra nézve eldöntött, illetve felperesnek kiadandónak ítélt gazdagodás mennyiségét a felek részéről szolgáltatott bizonyítékok alapján megnyugtatóan megállapítani nem tudta és a bíróság szerint a további bizonyítás eredményt előreláthatólag nem ígért, a bíróság szakértelme alapján minden körülmény figyelembevételével a Pp. 271. §-a szerint legjobb belátása szerint állapította meg a gazdagodás mértékét. Budapest, 1941. évi július hó 23. napján. Dános Ármin s. k., a vál. bíróság elnöke, Büchler Izsó, dr. Erdőhegyi Lajos s. k., választottbírák, dr. Sebestyén Péter s. k., jogügyi titkár. (180/1941. sz.) Adorján Ferenc