Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1941 / 10. szám - Szövetkezeti visszatérítés és osztalék elévülése

600 tartani és a mérlegben tartozásként szerepeltetni és csak 32 év leteltével lehetne azokat a tartalékalap javára elkönyvelni. És ki tudná akkor adózási és egyéb szempontokból annak származását igazolni? Nem, azt hisszük, — és reméljük — hogy a bíróság a hivatkozott végzésben elfoglalt álláspontját, mint rossz álmot el fogja feledni. Az osztalék-elévülésre a cégbíróság az 1881.1 évi XXXIII. tc. 37., illetve 40. §-át hívja fel. E törvénycikk a közforgalom tárgyát képező értékpapírok bírói megsemmisítéséről és elévüléséről szól, tehát a 40. § is csak a közforgalmú értékpapírok szelvényeire vonatkozik. A kérdés elbírálásánál figyelembe kell venni egyrészt a 40. § második bekezdését, amely bizonyos magánértékpapírok szelvényeire nézve megállapított rövidebb elévülési időt hatályosnak ismeri el, másrészt azt, hogy itt kizárólag szelvényekről van szó. A 40. §. második bekezdése nem „törvényben megállapított" rövidebb elévülési időről szól, hanem általában elévülésről, tehát ez a rövidebb elévülési idő nyugodhatna szerződésen, megállapodáson, alapszabályi rendelkezésen. A szövetkezeteknél nincs szelvény, tehát nincs szelvényen alapuló követelés sem. A szövetkezeti üzletrész nem értékpapír, az csak a szövetkezeti tagság írásbeli kifejezője.4 Az üzletrész eladása, átadása, sőt öröklése általában semmiféle tagsági jogok megszerzését nem vonja maga után, a jogutódot külön tagként kell felvenni és ez jogait a törzskönyvi lap aláírásával, továbbá az üzletrészkönyvbe való bevezetéssel szerzi meg. Az üzletrész tehát nem forgalomképes, de főképpen nem „közforgalom tárgyát képező értékpapír1". Ha a szövetkezet nem állít ki üzletrészt, tehát nincs szelvény, a tag osztalékhoz való esetleges igénye mégis fennmarad — tagsági minősége és alapszabályi rendelkezés alapján. Amikor tehát megállapíthatjuk, hogy törvényes rendelkezés az osztalékelévülés kérdésében nincs, a felek szabad megállapodáskötésének szabadságát el kell ismernünk. (Az 1883. évi XXV. tc. 19. § a kamatok elévülési idejét 3 évben állapítja meg, per analógiám nem indokolható, hogy az osztalékigény elévülése miért követikezzék be később, mint a kamatelévülés.) Csupán az általános jogelv kidomborítása végett mindkét kérdésnél hivatkozunk a kir. Kúria állandó gyakorlatára, amely a tisztára magánjogi követelésekre, a munkaügyi követelésekre is elvi jelentőséggel kimondja, hogyha a munka vállaló igényének érvényesítésével önhibájából késlekedik, ezzel jogáról lemondottnak kell őt tekinteni. A bírói gyakorlat az eset körülményei szerint már 1—2 év után is kimondja az elévülés fennforgását. Ha a kir. Kúria e tisztára magánjogi követelések ügyében is a kereskedelmi élet körülményeit figyelembe véve, a 32 évvel szemben 2—3 év alatt elenyészteti a követelés érvényesítésének lehetőségét, annál inkább állhat fenn a rövidebb elévülési idő a Kereskedelmi törvény hatálya alá eső ügyletek * Rektapapír is az üzletrész csak akkor leket, ka az alapszabály megállapítja, kogy a tagságjogokat az üzletrész (az okirat) nélkül érvényesíteni nem leket; tékát ha a papír, a benne tanúsított jog kizárólagos bizonyító eszközévé minősíttetik. (Kuncz: Keresk. és váltójog I. rész 2. fele, 457. old.)