Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1941 / 4. szám

209 oltalmat (16. §), — tipikusan a gazdasági büntetőjog körébe vágó feladatot old meg. 10. Azok a törvényes rendelkezések, amelyek a zsidóságnak egyes kereseti pályákon történt túlzott térfoglalása miatt a népesség más rétegeire a gazdasági életben való elhelyezkedés szempontjából háruló nehézségenkívántak segíteni (az 1938. évi XV. t.-c. és az 19 9. évi IV. t.-c), — már címükben is kifejezik, hogy a gazdasági élet rendjét is érintő korlátozásokat foglalnak magukban. Valóban nem férhet kétség ahhoz, hogy a törvényhozó az általa büntetőszankcióval ellátott e körbe tartozó cselekményeket (v. ö. az 1939. évi IV. t.-c. 25. és 26. §-át), mint a nemzeti gazdálkodás rendje ellen elkövetett magatartásokat értékelte. Ehhez képest pl. annak a cselekménye, aki a törvényben szabottnál nagyobb arányban alkalmaz zsidó alkalmazottat, vagy a törvény ellenére nem gondoskodik arról, — bár hatáskörébe tartoznék — hogy a zsidó alkalmazottak számaránya megfelelően csökkenjen, vagy aki az illetményeknek a zsidó és nemzsidó alkalmazottak között való megosztásában, a zsidók javára túllépi a törvényben meghatározott számarányt, éppúgy gazdasági bűncselekmény, mint azé, aki a törvényes szabályok végrehajtása során megtéveszti vagy félrevezeti a hatóságot. Gazdasági bűncselekmény tehát a színleges iparűzés alatt ismert az az eljárás, amely szalmaember beállításával akarja kijátszani az 1939. évi ! V. t.-c. 14. §-ában megállapított azt a rendelkezést, amely szerint a törvény hatálya alá eső személy részére csak az ott szabott korlátozások között szabad iparigazolványt vagy iparengedélyt kiállítani. V. Tételes jogunknak ismertetett rendelkezéseiben megerősítve látjuk a fenntebb már jelzett azt a tételt, amely szerint a gazdasági bűncselekmény fogalma tekintetében a cselekmény iránya, nevezetesen annak a gazdasági élet rendes menetének megzavarására való alkalmassága a döntő. Ezzel szemben nem döntő sem az, hogy a cselekmény folytán tényleg bekövetkezett-e a gazdasági élet megzavarása, sem pedig az, hogy mekkora a cselekmény súlya, mily méretű a konkrét esetben a nemzeti gazdálkodás veszélyeztetettsége, illetőleg károsodása. Ennek az alaptételnek két következménye van. Az egyik az, hogy a gazdasági bűncselekmények kísérlete is általában büntetés alá esik ; a másik pedig az, hogy a szóban levő cselekmények ebbeli jellege szempontjából elvileg közömbös az, vájjon büntettet, vétséget vagy kihágást alkotnak-e. 1. Hogy a vétséget alkotó cselekmények tekintetében jogunk is a kísérlet büntethetőségének elvi álláspontján van, e tekintetben a honvédelmi törvényen kívül — amely az általa meghatározott valamennyi vétség kísérletét általában büntetni rendeli (id. törvény 213. § 2. bek.), közöttük tehát a benne statuált gazdasági bűncselekményekét is, mint pl. a közszükségleti cikk jogellenes elvonásának 206. 8 aban megállapított vétségét — elég hivatkozni 14