Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1941 / 3. szám - Kolozsvári jogászok vitaülése a jogegységesítésről

189 büntetőjogi vonatkozásokra. A február 14-i számból kiemeljük dr. Niethanunemek ismertetését Prof. dr. Wilhehn Sauer „Juristische Methodenlehre. Zugleich eine Einleitung in die Methodik der Geisteswissenschaften" című munkájáról. Zeitschrift für das gesamte Handelsrecht f. évi január 10-i számában Hans Heümann (Berlin) a csoportos biztosítás egyik érdekes gyakorlati jogi problémájáról értekezik. A vállalat vagy egyesület által alkalmazottai vagy tagjai halála esetére szóló biztosítás — mint minden harmadik személy halála esetére szóló biztosítás — az 1908 május 30. biztosítási törvény 159. § 2. bek. értelmében csak akkor érvényes, ha a biztosított (akinek halála esetére a biztosítás szól) a szerződéshez írásbeli jóváhagyását adja. Ez azonban a gyakorlatban száz meg ezer aláírás összegyűjtését jelenti, ami nem egyszer technikailag is kivihetetlen. Egy, a legújabb időkben széles körökben elfogadott nézet azáltal látja mellőzhetőnek ezt a kényelmetlen jogszabályt, hogy a kollektív biztosítást idegen számlára kötöttnek tekinti, amelyre a 159. § rendelkezése nem vonatkozik. (Tesdorpf, Hagen). Szerző szerint ez az elv nem állhat meg. Az „idegen számlára kötött biztosítás" jellegzetesen kárbiztosítási fogalom, a csoportos életbiztosítással — mint összegbiztosítással — semmiképpen sem egyeztethető össze. Kielégítő megoldást lehet azonban találni, ha a törvény céljából indulunk ki. A biztosított személy írásbeli jóváhagyását a törvény azért kívánja meg, hogy megvédje attól, hogy mások az ő tudta és beleegyezése nélkül, a háta megett a halálára spekuláljanak. Csoportos biztosításnál azonban a biztosítási szerződést a vállalat vagy egyesület vezetősége úgyis a biztosítottak szeme láttára, a legteljesebb nyilvánossággal köti meg, úgyhogy a biztosítottnak módjában áll tiltakozásával a szerződés érvényre emelkedését megakasztani, ha érdekeit veszélyeztetve látja. Itt tehát a hallgatólagos jóváhagyás éppen úgy meg tudja valósítani a törvény célját, mint az írásbeli. Természetesen ez a megoldás csak ott fogadható el, ahol a fentemlített szerződéskötési nyilvánosság tényleg meg van. Ezért nem lenne helyes, minden csoportos biztosításnál elengedni a biztosított írásbeli jóváhagyását (Proelss), hanem esetenként kell vizsgálni, vájjon a hallgatólagos jóváhagyást el lehet-e fogadni vagy sem. Ennek eldöntése a bíróság feladata. Szerzőéhez hasonló álláspontot foglal el Dörstling, azzal az eltéréssel, hogy ő nem a bíróságra, hanem a felügyelő hatóságra bízná a kivételek megadását. A „Rechtsspiegrel der Wirtschaft" f. évi január 5-i 1. számában Prof. Rolf Dietz (Breslau) a kereskedelmi ügynökökről és képviselőkről szóló, az Akademie für Deutsches Recht által kidolgozott törvényjavaslatot ismerteti, január 20-i 2. száma pedig értekezést közöl Rechtsanwalt Josef Braun (Köln) tollából az ú. n. ráadásos és ikereladási ügyletekről (Zugabe und Koppelnngskauf). A „ráadásnak" nem kell feltétlenül a vett áru mellett ingyen adott más áru kiszolgáltatásában állania. „Ráadás" lehet szolgáltatás is, pl. az üzletfélnek ingyenes hazaszállítása. „Ikerügylet" alatt az olyat kell érteni, amikor az eladó az egyik ügyletet egy másik ügylet megkötésétől teszi függővé. Az ilyen ügyletek általában tilosak, a birodalmi árkormánybiztos azonban a fogyasztás szabályozásának céljából avagy más közgazdasági okokból kivételt engedélyezhet.