Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1941 / 2. szám - Wekerle Sándor emlékezete. Elmondta Fabinyi Tihamér az Országos Kaszinó közgyűlési vacsoráján

76 igazi biztosítékát hosszú évtizedeken át országon belül és kívül az ő bizalomtól övezett személye képviselte. Rushin mondja valahol, hogy nagy alkotás az olyan, amelyben együttműködik a kéz, a fej és a szív. Wekerle Sándorban ez az együttműködés meg volt. Agyában friss és éles judicium egyesült azzal a képességgel, mely az élettapasztalatból gyors szintézissel tud gyakorlatlan alkalmazható bölcseséget kivonni. Alkotásait követte szívének lelkesedése, amely nem hagyta nyugodni, míg azokat a legkisebb részletekig menően nem tökéletesítette. Erélyes kezét rajta tartotta törvényeinek és intézkedéseinek végrehajtásán, mert ellenőrizte, hogy átültetik-e azokat az életbe, ami különösen megszívlelendő volna nálunk, akiknek nem a legkisebb bajunk, hogy jogszabályaink nagyrésze a papíron marad. A tettek embere volt, aki már akkor érvényesítette azt, amit utóbb Herczeg Ferenc oly szépen mondott : ,,Ha örök időkre biztosítani akarjuk a magyarság sorsát, akkor formáljuk át a dolgozók nemzetévé !" „Nem a töke hatalma, hanem a munka ereje a gazdasági haladásnak legfőbb biztosítéka." Ezt mondotta 25 évvel ezelőtt. „És — tette hozzá mindig reálisan gondolkodó józanságával — akit a munkanélküliség megszüntetésének vagy megelőzésének szükségességéről nem győz meg humánus érzülete, győzze meg agyának rideg számítása." A bármilyen pozícióban végzett érdemes szellemi vagy testi munka ilyen gazdasági, társadalmi és erkölcsi megbecsülésében találhatjuk meg a kulcsot a mai forrongó kornak ama égető kérdéseihez, amelyeket a kiegyenlítő igazságosság s a szociális igazságtevés vezérszavai alatt bevezetőleg érintettem. A liberalizmus felszabadította a gazdasági erőket és rájuk bízta az érvényesülést a szabad versenyben s ami a verseny eredményeként a nemzeti jövedelemből az egyes termelési tényezők részére kiosztódott, azt igazságnak, osztó igazságnak fogadta el. A magánjogok terén hasonlóképpen megadta a törvény előtti egyenlőséget, egyebekben a felekre hagyva, hogy miként oltalmazzák magánjogaikat, mert „jura vigilantibus sunt scripta" ; ha pedig perre került a sor, a bíró jórészt csak passzív szemlélője volt a peranyag szolgáltatása körül uralkodó felek vitájának. A tisztultabb, szociálisabb felfogás már hosszú évtizedek óta felismerte, hogy a versenyben való részvétel lehetőségének és a törvény előtti megjelenésnek ez az egyenlősége valójában egyenlőtlenségeket rejt magában, miért is ezeket kiegyenlíteni igyekszik azzal, hogy a termelési tényezők közül a munka részére a termelés eredményének említett szétosztásánál törekszik biztosítani a létminimumot, a magánjogok érvényesítésénél pedig a méltányosság útján, a rosszhiszeműség üldözésével és egyéb szabályokkal enyhít a gyengébb fél helyzetén s a polgári per bíráját is erős pervezetési, rendelkezési és részben adatmegszerzési hatalommal ruházza fel az igazság megbízhatóbb kiderítése érdekében. Ez okos és helyes,