Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1940 / 10. szám - A magánjog egységesítése
598 addig is, amíg az alkotmányos törvényhozás másként nem intézkedik : elfogadásra ajánlották. A történelemből tudjuk, hogy az ideiglenes törvénykezési szabályokat az 1861. évi csonka országgyűlés elfogadta ; az akkor még meg nem koronázott király megerősítette, — a királyi Kúria pedig kimondta, hogy mindennemű törvényes eljárásaiban ezeket a szabályokat alkalmazni fogja és azokat állandó zsinórmértékül tekinti. Mindebben ugyan, ami akár az ideiglenes szabályok elfogadását, megerősítését, akár zsinórmértékül való alkalmazását illeti : kötelező erő nem volt és nincs — és mégis, az Országbírói Értekezlet munkásságának eredményei a szokás rendjén jogunk legalapvetőbb jogforrásává nemesültek ki. A példa vonz, de a mai helyzet adottságai is arra vallanak, hogy az Erdéllyel való jogegység helyreállításának módozatait valahol itt kellene megkeresnünk. Gyors jogegységesítés és rögzített jog, mely ha lényegében szokás is, de írásba foglalt mivolta révén a jogbiztonságnak teljes garanciája. Az Országbírói Értekezletnek éjt-napot munkájára kellett szentelnie, mert ehhez amunkához minden előkészülete hiányzott. Ma a helyzet annyiban más, hogy egy több mint hétévtizedes kodifikatorius törekvésnek pompásan kiérlelt és tudományos szempontból is kitűnő elaborátum áll az 1928. évi magánjogi törvénytervezetben rendelkezésére. Ennek a tervezetnek, illetőleg javaslatnak a jogi technika minden tökélyével kicsiszolt, fix tételei és rendelkezései az írott jog bizonyosságát adják és azon a módon volnának a jogegységesítés ésa magyar jogrendszer visszaállítása érdekében felhasználhatók, amiként ez az Ideiglenes törvénykezési szabályok esetében történt. Vagyis hogy az elmondottak gyakorlati érvényesítésének lehetőségeit konkrét indítvány formájába öntsük : a következőket volnánk bátrak az illetékesek figyelmébe ajánlani : A magánjogi jogegységesítés sürgős megvalósítása céljából hívassék egybe egy oly szaktanácskozmány, amint ez a magyar jogrendszerre való visszatérés alkalmából 1860-ban történt. Ennek a szaktanácskozmánynak feladata az volna, hogy az 1928. évi „Magánjogi törvénykönyv" alapul vételével állapítsa meg azokat a módozatokat, illetőleg jelölje meg azokat a javaslaton megejtendő változtatásokat, melyek mellett — addig is, míg a törvényhozás a magánjogi kodifikáció művét megalkothatja — a magánjogi jogszolgáltatás azonos elvek és szabályok szerinti egységességét az ország egész területére biztosítani lehet. A szaktanácskozmánynak munkálata a rákövetkező autoratív cselekmények, mint az országgyűlés által való tudomásul vétel; az államfő jóváhagyó határozata, valamint a királyi Kúria elfogadó nyilatkozata mellett, — sem törvénynek, sem rendeletnek ugyan nem volna minősíthető, de mégis irányítójává válhatna a gyakorlatnak ; fejlesztőjévé a szokásnak és mihamarább maga is törvénnyel egyenlő hatályú szokásjoggá kristályosodna ki. Az 1928.
