Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1940 / 8. szám - A biztosításszerű tevékenységet folytató egyesületekről

491 aéget nem folytathat. Érdekes korlátja az egyesületi működésnek és az anyagi biztonságnak az is, hogy az egyesület a biztosítási kötelezettségből eredő kockázatokat rendszeresen valamely biztosító vállalatra nem háríthatja át. A rendeletnek ezek a korlátozásai az egyesületi jelleg és az egyesületi működés tisztaságát és jellegzetességét kívánják védeni. Az egyesületek egy része ugyanis a múltban nem volt más, mint nagy biztosító társaságokat szolgáló, álnév alatt biztosított feleket szerző szervezet. A rendelet megszüntetni kívánja ezt az álcázottságot és a gazdasági életben szokatlan határozottsággal írja elő az őszinteség elvét. Ezzel ugyan lehetetlenné teszi a biztosító magánvállalatok részére a biztosítási ügyfél-szervezés egyik módját, ugyanakkor azonban nagy támasztéktól és biztonsági erőtől fosztja meg a biztosító egyesületeket. A biztosítási egyesületek szerepkörének tiszta meghatározását szolgálják azok a rendszabályok is, amelyek az egyesületek működését az alapszabályokban megjelölt községekre korlátozzák és kimondják, hogy országos működést csak azok az egyesületek folytathatnak, amelyeknek tagjai rokon foglalkozási körhöz tartoznak. Idevág az a szabály is, hogy a tagok legkisebb és legnagyobb számát az alapszabályokban meg kell határozni, illetve e tekintetben a pénzügyminiszter dönt. Végül jellegzetes és szigorú az a szabály, hogy biztosító egyesület a tagsági járulékok megállapításánál ügynöki jutalékot (szerzési költséget) nem vehet számításba, ily jutalék fizetésére kötelezettséget nem vállalhat és ily jutalékot nem is fizethet. Ez a rendelkezés különösen lényegbevágó, mert a biztosítási egyesületek túlnyomó része a biztosító magánvállalatok módjára, jutalék ellenében, főleg ügynökökkel szerezte állományát. A jutalékadási tilalom komoly keresztülvitele esetén az egyesületek nagy része nem tud majd új tagokat szerezni kieső állománya helyébe és így sorvadásra ítéltetik. Valószínű, hogy e korlátozás egyedül elégséges lesz ahhoz, hogy Magyarországon a biztosítási egyletek működését idők folyamán a legszűkebb térre szorítsa. A biztosítási egyesületi (temetkezési, stb.) járulékokra eddig nem alkalmazták az 1927. évi X. tc.-nek a biztosítási díj érvényesítéséről szóló rendelkezéseit. Tehát az egyesületek nem hívták fel tagjaikat a díjfizetésre és nem is adtak nekik utólagos időt a fizetésre. A díj meg nem fizetése okából való biztosítástörlés is teljesen az egyesület önkényére, illetve alapszabályainak előírására maradt. Jelentős változást hoz ebbe a kérdésbe a rendelet, mert megállapítja, hogy a biztosítási egyesületek a járulék fizetésével késedelmes tagjaikat csak akkor törölhetik tagjaik közül, ha előzőleg a tagnak — a mulasztás jogvesztő következményeire való írásbeli figyelmeztetés mellett — utólagos fizetési határidőt engedélyeztek és a tag e kötelezettségének a felhívás ellenére sem tett eleget. Ez a szabály annál érdekesebb, mert bíróságaink az 1927. évi X. tc. rendelkezéseit a folytatólagos életbiztosítási díjakra nem alkalmazzák. Amíg tehát most már a biztosítási egyesületi tagokat 1 pengős tagdíjak elmulasztása esetén igazolhatólag írásban — tehát esetleg ajánlott levélben — fel kell szólítani a díjfizetési kötelemre, addig az esetleges többszáz pengős negyedévi díjat fizető életbiztosító vállalati fél, joggyakorlatunk szerint, ilyen felszólításra nem szá-