Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1940 / 5. szám - A semlegesek tengeri hajózása háború idején

286 A semlegesek tengeri hajózása háború idején. A tengeri háború következő íontosabb intézményei korlátozzák a semlegesek szabad tengeri hajózását: a) a hadidugáru; b) a tengeri zsákmány jog; c) a háborús tengersár (blokád); d) a hadizónák. I. Források: A) Jogforrások (a jelen háborúra szorítkozva): a) A hadviselő felek által kibocsátott vonatkozó rendeletek. (A legfontosabbak: az 1939. IX. 3-án kelt angol és az ugyanakkor kelt francia, valamint az 1939. IX. 13-án kelt módosított német hadidugárujegyzék; az 1939. IX. 27-én kelt angol és francia rendelet a semlegesek által a tengeren szállított német eredetű vagy német tulajdonban lévő árak lefoglalásáról); íij a hadviselő felek által saját haditengerészetük és zsákmánybíróságaik számára kiadott „zsákmányjogi kódexek" (ezek közül az angolt és a franciát nem publikálták); c) a zsákmánybíróságok joggyakorlata; d) az 1856. évi ú. n. „Párisi Tengerjogi Deklaráció" (ezentúl röviden: PD.). Tételeinek érvényességét valamennyi kultúrállam elismeri, beleértve a jelenlegi hadviselőket is (Anglia nem ratifikálta és nem is csatlakozott a deklarációhoz. Eddig azonban nincsen olyan adatunk, amely szerint tartalmilag kétségbe vonná tételeinek érvényességét. A félhivatalos angol sajtóban, a The Times-ben, gyakran érvelnek a deklaráció tételeivel); e) az 1907. évi II. Hágai Békekonferencia XI. egyezménye, a tengeri zsákmányjog korlátozásáról (mindhárom hadviselő ratifikálta); XIII. egyezménye, a semlegesek jogairól és kötelességeiről tengeri háború esetében (Franciaország és Németország — az utóbbi fenntartásokkal — ratifikálta, Anglia — szintén fenntartásokkal — aláírta, de nem ratifikálta); f) az 1909. évi ú. n. „Londoni Tengerjogi Deklaráció" (ezentúl röviden: LD.). A jelen hadviselők közül — politikai okokból — egyik sem ratifikálta, bár mindannyian aláírták. így a deklaráció a jelen hadviselők szempontjából nem bír formális értelemben vett pozitív jogi érvénnyel. Tételei azonban — mint azt bevezetése is megállapítja — „lényegükben teljesen megfelelnek a nemzetközi jog általánosan elismert alaptételeinek". Mint ilyenek kisegítő jogforrásként (általános jogelvi tétel: ellenkező lex speciális hiányában a lex generális érvényes!) veendők figyelembe. Különösen bizonyos fo»almak tisztázásánál bírnak fontossággal. B) Jogforrás jellegével nem bíró egyéb források: a) A hadviselők félhivatalos sajtójának magyarázó és tájékoztató követelményei;