Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1940 / 3. szám - A biztosítással foglalkozó egyesületekről. 3. [r.]

160 A biztosítással foglalkozó egyesületekről ( Befejezés ) Kózrendés&eti biztosítási joguiik annak ellenére is, hogy az 1923. VIII. tc.-ben és az ezzel kapcsolatiam, kiadott kormányrendeletekben rendszeres szabályozásban részesült, korántsem mondható sem teljesnek, sem olyannak, amely mentes lenne minden kétségtől és homálytól. Különösen tisztázásra és újbóli törvényes rendezésre szorul a biztosítással foglalkozó egyesületeknek az ügye. Avégett azonban, hogy a jelenleg működő mintegy 800—900 ily egyesület sorsa felett véglegesen lehessen állást foglalni, mindenekelőtt részletes helyzetismeretre van szükség, kiváltképpen az ily egyesületek szervesetét és a tagsági minőségnek a biztosítási viszonnyal váló kapcsolatát illetően. Főként az utóbb említett vonatkozás az, amelyre tekintettel a szóbanlevő biztosítási egyesületeket annakidején szövetkezetté kellene átszervezni. A szövetkezetté leendő átalakítással kapcsolatban azonban egy jogi és egy gazdasági szemponttal is számolni kell. A jogi szempont az, hogy az átalakulás lényegesen érinti a biztosítottnak, mint egyesületi tagnak a jogállását már csak annak folytán is, hogy az átalakulás esetében másként alakul a tömörülés tartozásáért való felelőssége. Fennálló jogunk szerint az egyesületi cél és a tagok külön jogai az egyesületet létesítő szerződésnek oly lényeges alkotóelemei, amelyekre a többségi elvet nem lehet alkalmazni, de a rációnál fogva ugyanez áll általában az alapszabályoknak minden olyan rendelkezésére, amelyről fel kell tenni, hogy anélkül a tagok nem is csatlakoztak volna az egyesülethez. S még inkább az olyan rendelkezésre, amely éppen az egyesület lényegéből folyóan külön törvényi rendelkezés hiányában is hatályosul, aminő főképpen az egyesületi tag szómélyes felelősségét kizáró tétel. Az sem lehet kétséges, hogy az egyesületi alapszabályt módosító és a szövetkezeti átalakulást szavazattöbbséggel kimondó közgyűlési határozatnak egyesületi magánjogunk alapelveiből folyó imént érintett fogyatékosságát (semmisségét; a Mtj. 63. §. szerint csupán a megtámadhatóságát) nem orvosolná az sem, hogy a hatóság — akár a belügyminiszter, akár a biztosító magánvállalatok Állami Felügyelő Hatósága — az ily határozatot jóváhagyná, Szó sem lehetne nevezetesen arról, hogy a „contractus contrahentibus legem ponit" szabályának megfordításával a „lex contrahentibus contractum ponit" elve érvényesülhessen abban az értelemben, hogy a jóváhagyott alapszabálymódosítás már eme tény folytán kötelező legyen a hozzá nem járuló tagra is. Nem marad ilyként más hátra, mint az, hogy abban az esetben, ha az időközben beszerzendő adatok is megerősítik azt a véleményt, hogy a létező b. e.-ek végleges sorsának elrendezését az ily egyesületeknek szövetkezetté alakításában kell keresni, külön jogszabály mondja ki azt, hogy az átalakulást kimondó alapszabálymó-