Erdélyrészi jogi közlöny, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915 / 5. szám - A stempli - processualis - jurisprudentiáról

4. szám. Jogesetek Tára 15. oldal. betudásával, még további 120 K perköltséget 15 nap alatt a felperesnek megfizessen és kimondja, hogy az Ítélet végrehajthatósága és a teljesitési határidő tekintetében a negyedik moratóriumi és a harmadik moratóriumi eljárási rendelet szabályai megfelelően alkalmazandók. Indokok: A másdrendü alperes a per sonm elismerte, hogy a keresethez A) alá mellékelt adásvevési szerződést férjével, az I. r. alperessel együtt aláirta. A II. r. alperes ezzel a tényével, még ha az eladott ingatlan jutalék telekkönyvileg az I. r. alperes nevén nem is állott, az I. r. alperesnek a tulajdonostársi minőségét elismerte. Minthogy pedig a kereseti vételárnak az I. r. alperes által történt felvétele idejében az alperesek, mint házastársak együtt éltek és az Optkv. 1238. §-a szerint mig a feleség ellent nem mond, az a vélelem áll, hogy a nő a szabad vagyon igazgatását a férjre, mint törvényes képviselőjére bizta, az vélelmezendő, hogy az I. r. alperes a kereseti vételárat, úgyis, mint az ingatlanok egyik eladója és a nejének, a II. r. alperesnek az Optkv. 1238. §-a szerinti megbízottja vette fel, mely pénzfelvételről II. r. alperesnek a házastársi viszonyból kifolyólag nemcsak tudomásának kellett lenni, hanem azzal a magatartásával, hogy a vételárnak az ő kezeihez való lefizetését ingatlanainak birtokbavétele dacára a felperesnél nem sürgette, ugy tekintendő, mint aki az I. r. alperesnek azt a tényét, hogy a II. r. alperes kizárólagos tulajdonát képező ingatlan vételárát felvette, az ő nevében történtnek elismerte és jóváhagyta. Ilyen körülmények között, minthogy az a vételi ügylet, melyet az alperesek a felperessel kötöttek s melynek alapján az I. r. alperes a kereseti vételárat felvette, teljesedésbe nem ment s igy azt a vevő a II. r. alperestől, mint eladótól visszakövetelni jogosult, mindkét alsóbiróság Ítéletének megváltoztatásával II. r. alperes az I. r. alperessel egyetemleg a kereseti vételár visszafizetésére és mert pervesztes, az I. r. alperessel együtt az általuk közösen okozott perköltségnek egyetemleges megfizetésére, a II. r. alperes által egyedül okozott per- és felebbezési költség viselésére pedig egyedül a II. r. alperes volt az 1868 : LIV. tc. "251. §-a alapján kötelezendő. 1914. dec. 15. 27. As optkv. 1325. §-ának a fájdalomdíjra vosiaíltosó rendelkezése a BSiicv. 311. §-áfcasi foglalt Éaatézkedés folytán hatálját nem Teszt «e, mert az njafobi ál?an<ló birói gyakorlat szerint ez az álláspont a helyes, mintán a btkv. 311. §-a csak a büntető ügyben a büntetőbíróság' által áesti sértés esetében megítélhető kártérítés> ől szól a btkw. 485. §-a ped g az optkv. 1335. §-a rendelkezésének hatályon kívül helyezésérői kifejezett intézkedést nem tartalmaz. 1914. G. 306/2. A kolozsvári kir. Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság : A kir. Ítélőtábla a felperest felülvizsgálati kérelmével elutasítja. Indokok: A felebbezési bíróság ítéletét a keresetével részben elutasított felperes támadta meg felülvizsgálati kérelmében, melyben első sorban azt panaszolja, hogy a felebbezési bíróság nem állapította meg tényként azt is, hogy a zárt sorokban elhaladó katona csoport kürtöse a felperes elgázolt ló fülébe trombitált; ezt a felperes szerint a S. A. érdektelen tanú vallomása alapján meg kellett volna állapítani. Minthogy pedig a katonának a ló fülébe való kürtölése mellett a dobos a dobvesszővel neki szúrt a lónak: a felperes szennt a felügyelet elmulasztása okából a kincstár felelőssége megállapítandó lett volna. Ezek a panaszok alaptalanok. A felebbezési bíróság, elfogadva az elsőbirósági ítélet indokait, a helyes gondolkodás szabályainak megfelelő okokat hozott fel arra nézve, hogy a S. A. tanú vallomását miért nem fogadja el a más két tanú vallomásával szemben. Az, hogy a felebbezési bíróság, a kihallgatott tanuk közül melyiknek ad hitelt, a S. E. 64. §-a értelmében a bizonyítékok mérlegelése körébe tartozván, az a kérdés, hogy a S. A. tanú vallomása lett volna elfogadandó s a másik két tanú vallomásásával szemben, a felülvizsgálat körébe nem eshetik. Ezek szerint a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényt képez az, hogy K. S. egyik alperes a kérdéses időben B.-én a külső vár-utcában felügyelet nélkül hagyta szekerét és lovát, amikor arra haladt a 63 ik gy.-e. egyik százada, melynek kürtöse: M. Gy. alperes a dob pálcájával a ló fara felé bökött, ettől a ló szaladni kezdett, magával rántva a szekeret, mely a felperest elgázolta, aki ennek következtében a szenvedett sérülések folytán 50 napig kórházi ápolásban volt, amikor gyógyultan elbocsáttatott ugyan, de 3—4 hétig még munkaképtelen volt. A katonai kincstár felelősségének meg nem állapítása miatt a fentiek szerint előterjesztett panasz azért alaptalan, mert az optkv. 1313. § ában foglalt rendelkezésre tekintettel jogszabály az, hogy harmadik személy jogellenes cselekményéért, melyben valaki részt nem vett, rendszerint nem felelős, miután a kártérítési kötelezettség a vétkesség folyománya. Az általános jogszabály alól kivételt tenni a katonai kincstár alperes felelőssége tekintetében a jelen esetben sem lehet, miután ez iránt intézkedően nincsen oly különös jogszabály, mely szerint a katonai kincstár vétkességének megállapítása nélkül is az ő felelőssége megállapítható lenne. A katonai kincstár alperes felelőssége megállapításának alapjául csak az szolgálhatna, ha a károsítás ennek az alperesnek jogellenes intézkedésére vagy jogellenese mulasztására volna egyenesen visszavezethető a beállott eredmény. Az ezekre alapul szolgálható tényállás nincsen megállapítva. A katonai századot vezető parancsnok tudomása nélkül a század kürtöse által elkövetett jogellenes cselekményért a katonai kincstár felelőssége meg nem állapitható. A felügyelet elmulasztása a fent megállapított tényállásból nem következtethető. A felperes további panasza az, hogy a marasztalt két alperessel szemben a felebbezési bíróság figyelmen kívül hagyta a G. N., R. I. és R. V. tanuk vallomásait, melyek alapján szerinte megállapítható lett volna, hogy a felperesnek a baleset előtt 4 korona napi keresménye volt. Ez a panasz is alaptalan, mert a felebbezési bíróság a nevezett tanuk vallomásai alapján azt állapította ugyan meg, hogy a meszelőkészitéssel foglalkozott felperes a baleset előtti időben vásárokba járt és naponta 2—10 koronát is megszerezhetett, de a további indokolás szerint figyelemmel lévén arra is, hogy a felperes 79 évet meghaladott korú, a napi két koronát találta megfelelőnek. Az a kérdés, hogy tényleg merült-e fel kár és mily összegű, a bíróság szabad belátására lévén bízva, a mennyiség kérdése érdemi felülvizsgálat tárgyát nem képezheti. Panaszolja felperes azt is, hogy a kereset harmadik tételében felszámított 800 koronából valamely összeg fájdalomdíj címén megállapítandó lett volna. Ez a panasz sem alapos. A felperes helyesen vitatja ugyan, hogy az optkv. 1325. §-ának a fájdalomdíjra vonatkozó rendelkezése a Btkv. 311. §-ában foglalt intézkedés folytán hatályát nem vesztette, mert az ujabbi állandó birói gyakorlat szerint ez az álláspont a helyes, miután a btkv. 311. §-a csak a büntetőügyben a büntetőbíróság által testi sértés esetében megítélhető kártérítésről szól a btkv. 485. § a pedig az optkv. 1325. §-a rendelkezésének hatályon kivül helyezéséről kifejezett intézkedést nem tartalmaz és igy ennyiben helyes a felperes érvelése, azonban a fájdalomdíj az optkv-nek fent idézett szakasza szerint csak a sértettnek kifejezett kívánságára a kitudott körülményekhez mért mennyiségben állapítandó meg. A felperes felülvizsgálati kérelmében felhozottak szerint a fájdalomdijat azért kívánta megállapittatni, mert a keresetben felszámított 800 koronából e címen is meg lett volna valamely összeg állapítandó, ámde a felperes ezt az összeget a keresetben csak azért számította fel, mert teljesen nyomorékká lett és nem tud annyit szerezni, mint megelőzően. Az iratok többi részéből sem vehető ki az, hogy a felperes fájdalomdíj fejében valamely összeget külön felszámított volna, bár a felebbezésben hivatkozott a felperes az optkv. 1325. §-ára, de csupán abból a szempontból, hogy az alperesek teljes elégtétellel tartoznak és hogy igy a kereseti összeg megfizetésére lettek volna kötelezendők. A fájdalomdíj iránti kívánságról kifejezetten szó sincsen a felebbezésben sem és a felebbezési biróság Ítéletének indokaiból sem vehető ki az, hogy a fájdalomdíj külön követeltetett volna s hogy mily összegben. Ennek hiánya miatt az ítélet pedig nincsen megtámadva. Ezek szerint a fentiek után már csak az a kérdés döntendő el, hogy a felperest a kereset 3-ik tétele alatti 800 koronából megilleti-e valami azon a címen, amelyen az igényeltetett? Erre nemmel kellett felelni, mert a felebbezési biróság megcáfoltnak találta azt a kereseti előadást, hogy a felperes teljesen