Erdélyrészi jogi közlöny, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915 / 35. szám - A gyorsított bűnvádi eljárás rendes szabályai. A m. kir. igazságügyminiszternek 9550/1915. I. M. E. számu rendelete, a gyorsított bűnvádi eljárás módosított és kiegészített szabályainak megállapítása tárgyában

82. oldal. Jogesetek Tára 34. szám. Alaptalanok viszont a felperesi csatlakozási kérelemben előterjesztett panaszok is, mert a fent kiemeltek szerint maga a felperes kérte a felebbezési eljárásban azt, hogy a végrendeletben megnevezett utóörökösök joga tkvileg kitüntettessék, amelyre vonatkozó intézkedés az 1894 : XVI. t.-c. 78. §-ában találja törvényes alapját, anélkül azonban, hogy az utóöröklési jogra vonatkozó s alábbiak szerint kiemelt anyagi jogszabályokat érintené a szóbanforgó rendelkezés. (80. §.) Nem jöhet tehát figyelembe a felperestől felhozott az a körülmény, hogy az alperes a hagyatéki tárgyaláson a tulajdonjognak ajándékozás utján történt megszerzésének vitatása mellett utóöröklési jogáról lemondott. Nem lehet kétség az iránt, hogy az örökhagyónak végrendeletében foglalt és fent kiemelt intézkedése hitbizományi helyettesítést tartalmaz (Optkv. G08.) és igy ennek joghatálya, hogy a hagyaték az örökség megnyíltával a kinevezett előörökösre (az I. r. felperesre) száll, aki azonban azt a kinevezett utóörökösök részére megtartani köteles mindaddig, mig ez utóbbiak öröklési joga fennáll. De mig ebből a magyar magánjog hatálya területén jogilag az következik, hogy abban az esetben, mikor a kinevezett előörökös (az I. r. felperes az utóörököst K. O. alperesi jogelőd) túléli, tehát az utóöröklés még be nem állott, az utóöröklési jog is megszűnt, hacsak a végrendeletből meg nem állapitható, hogy az örökhagyó akarata arra irányult, hogy abban az esetben, ha az általa kinevezett utóörökös az előörökös előtt halna meg, annak jogaiba örökösei lépjenek; addig az Optkv. 705., 537. és 809. §-ok rendelkezéseiből az következik, hogy az előörökös előtt elhalt utóörökös joga átszáll az örököseire. A jelen esetben tehát a felperesek nem hivatkozhatnak sikerrel az Optkv. 615. §-ára, melyre a felperesek nyilván csak azért hivatkoztak, mert az utóörökösök közül kettőnek lemondását vitatták a perben, ami azonban már azért sem jöhet figyelembe, mert hiszen maguk kérték a felebbezési tárgyaláson az utóöröklési jog tkvi feljegyzését és igy az utóörökösök létezését maguk is állították. Minthogy pedig az nem vitás, hogy az alperes K. O., az elhalt egyik utóörökösnek kizárólagos örököse, ez alapon őt Ve, saját jogán pedig 2/c részben illetvén meg az utóöröklési jog, a felebbezési bíróság az anyagi jog helyes alkalmazásával állapította meg, hogy az alperest az örökhagyó szóbanforgó két ingatlanára, melyeket öröklés utján tulajdonjoggal az I. r. felperes szerzett meg, összesen 3/6-od részben illeti meg az utóöröklési jog, melynek tkvi feljegyzés által leendő biztosítása iránt tett intézkedése is törvényszerű. Sem az alperes felülvizsgálati, sem a felperesek csatlakozási kérelme nem vezetvén sikerre, a felülvizsgálati eljárásban felmerült költségeket kölcsönösen meg kellett szüntetni. (S. E. 204., 168., 110. §-ok.) — 1915. április hó 26. 138. Az adásnak csak jogra (Optkv. 1135. §.), de nem egynttal kötelessége is, hogy kötelezettsége alól letétel nlján mentesítse magát. P. II. 167/10. 1915. szám. A kolozsvári kir. Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati biróság: A kir. Ítélőtábla annak előrebocsátásával, hogy az alperesi felülvizsgálati kérelmet egyedül csak N. V. és nem egyúttal neje részéről is tekinti benyújtottnak, ezt a felülvizsgálati kérelmet elutasítja. Indokok: A keresethez hiteles alakban csatolt végrehajtási jegyzőkönyvek tanuságaként az egyik végrehajtást M. J.-né ellen 1913. július 22-én a kir. kohószemélyzet fogyasztási szövetkezet, a másik végrehajtást egyedül N. V. vezette 1913. július 27-én M. J. és neje ellenében. Az igénykereset is csak a nevezett két végrehajtató ellen lett beadva s a marasztalás is csak a nevezett végrehajtatok és nem egyúttal N. V.-né ellenében is lévén meghozva, a felülvizsgálati kérelem nyilván tévesen van N. J.-né nevében is benyújtva. Minthogy pedig igényperben több végrehajtatónak ugyanegy perbe idézése esetében azok között csak a per vilele szempontjából létesül pertársaság, de az anyagi jog szabályain alapuló olyan pertársaság nincsen közöttük, hogy a per mindannyira nézve csak egységesen volna eldönthető, amiként ezt a kir. Ítélőtábla már több izben kimondotta: a S. E. 191. §. alapján alkalmazandó 139. §. értelmében a felebbezési biróság ítélete az I. r. alperesre nézve jogerőre emelkedvén, azt az ítéletet csak a H, r. alperesre vonatkozóan kellett felülbírálni. A II. rendű alperes felülvizsgálati kérelmében azt panaszolja, hogy a birói letétbe helyezés fizetés jellegével birván, az eként teljesített fizetés egyoldalulag többé vissza nem vonható a letétből ép ugy, mintha a fizetés a hitelező kezéhez történt volna, amint nem változtathat az, hogy a letétel feltételesen történt, mert a biróság feltételes letéteket el nem fogadhat és tényleg feltétlenül fogadta azt el. A panasz alaptalan. A letétel a hitelező javára történik ugyan, de semmi jogos érdek nem kívánja azt, hogy a hitelezőnek a letét tárgyára való joga a letétel után azonnal visszavonhatatlan legyen és eként az adós a letéthez kötve legyen, még mielőtt, a hitelező vagy más érdekelt arról csak tudomást szerzett is; következően addig, mig a letétel megtörténtéről a hitelező vagy más érdekelt személy értesítve nincs, a letétel az adósnak oly egyoldalú fényeként jelentkezik, amely felett kell hogy szabadon rendelkezzék. Csak közte s a letétet elfogadó biróság közötti jogviszony lehet e részben irányadó. Az adósnak csak joga (Optkv. 1425. §.), de nem egyúttal kötelessége is, hogy kötelezettsége alól letététel utján mentesítse magát, ebből is folyik a fenti elv helyessége. A jelen esetben a felperesek, a csatolt vonatkozó iratok tanuságaként, 1913. június 17-én azért helyeztek birói letétbe 2300 koronát, mert a végrehajtást szenvedőknek ingatlanok vételárából a fenti összeggel hátralékban maradtak, de miután az ingatlanokat zálogjogilag biztosított több követelés terheli: kérvényükben kifejezésre jutatták, hogy a letett összeg csak akkor illeti meg a végrehajtást szenvedőket, ha a tartozásokat kiegyenlítették és a zálogjogokat töröltetik, különben a fenti összeg a tartozások törlesztésére fordítandó s e mellett a fedezeti váltó visszakapásához való igényüknek is kifejezést adtak. A sz.-i kir. járásbíróság ezt a letétet oly értelemben fogadta el, hogy a letett összeg csak akkor fogja illetni a végrehajtást szenvedőket, ha az ingatlanokat terhelő adósságokat kiegyenlítették és a zálogjogokat töröltették. Ez a végzés kiadatni rendeltetett ugyan a végrehajtást szenvedőknek is, de az nekik nem volt kézbesíthető s már 1913. július 14-én visszakérték felperesek a letétet, kifejtvén kérvényükben azt, hogy az általuk fedezetként adott váltónak a végrehajtást szenvedők részéről való leszámitultatása s a végrehajtatóknak a váltóhitelező által való perlése folytán a letett összeg már nem illeti a végrehajtást szenvedőket, mert a vételárra a fentiekből folyóan ki vannak elégítve. A sz.-i kir. járásbíróság 1913. július 19-én már vissza is utalta a letett összeget azzal, hogy az a végzés jogerőssé válta után kifizetendő. A birói letétben volt fenti összeget csak ezután 8 napra foglaltatta le a II. r. alperes, tehát oly időben, mikor a felpereseknek a fentebb kifejtettek szerint feltétlen joguk volt a visszautalást kérni s melynek eredményében a foglalás után jogerőre emelkedett kiutaló végzés folytán a végrehajtatok a fenti összeget föl is vették. Ennek dacára, minthogy a foglalás megtörtént addig, mig a fenti összeg közpénztárban volt és a letett összeg visszavétele folytán csak a felperesek, mint adósok és a végrehajtást szenvedők, mint hitelezők közötti jogviszony lett az érintett keretben | rendezés tárgya, eldöntendő kérdés, hogy a felpereseknek ahhoz az összeghez van-é tulajdonjoguk, melynek eredményében a lefoglalt követelés a foglalás alól felmentendő, mint mely kérdés igénypernek egyedüli tárgya (végrehajtási törvény 96. §. első tétele). Az a körülmény, hogy harmadik személy, tehát a foglaltató II. r. alperes időközben a letétre zálogjogot szerzett, a letétnek a felperesek részére való visszajuttatását szintén nem gátolhatta, mert az ily harmadik személynek sem lehet több joga a letét tárgyára, mint magának a hitelezőnek. A fent kiemeltek értelmében történt letétel folytán a végrehajtást szenvedők a letett összeghez való tulajdonjogot meg nem szerezvén, az alperesi foglalásnak sem lehet jogi hatálya. A per főtárgyára vonatkozóan előterjesztett többi panasz tárgytalan. A perköltségre vonatkozóan felhozott panasz pedig azért alaptalan, mert a fent kiemeltekből kitűnik, hogy a foglalás idejében már a kiutalás is megtörtént az első biróság által és a letéti ügy irataiból meggyőződhetett az alperes arról, hogy a letett összeg a végrehajtást szenvedőket meg nem illetheti, a felperes tulajdonosi minőségére vonatkozó netáni kételye a foglalás rosszhiszemű voltát meg nem szünteti. 1915. évi március hó 22.