Erdélyrészi jogi közlöny, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915 / 33. szám - A m. kir. igazságügyminiszterek 12.000-1915. I. M. E. számú rendelete a moratórium fokozatos megszüntetése következtében a polgári peres és nem peres eljárásban szükséges szabályok megállapitása tárgyában

JOGESETEK TARA A KOLOZSVÁRI ÉS MAROSVÁSÁRHELYI KIR. ÍTÉLŐTÁBLÁK ELVI JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATAI. Melléklet az Erdélyrészi Jogi Közlöny 33. számához. Kolozsvár, 1915. augusztus 15. JOGESETEK a kolozsvári kir. ítélőtábla gyakorlatából. Rovatvezető: dr. Szitás Jenő kir. járásbirósági albiró. 129. Akkor, mikor a felek valamely döntő körülményt illetően egyezségi esküvel v aló bizonyításban állapodnak meg, az esküre bocsátott fél nem panaszkorthatik amiatt, hogy ntóbb a bíróság nem hallgatta ki az ellenfelet is eskü alatt csupán azért, mert azt véli, hogy ez bizonyosabban jelölhette volna meg a közösülések napjait, de különben is a felebbezési bíróság ítéletéből az tűnik ki, hogy a felperes csak arra kérte kihallgattatni az alperest, hogy ez 1913. szeptember 17-én jött haza. P. II. 285/5. 1915. sz. A kolozsvári kir. Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság : A kir. Ítélőtábla a felperest felülvizsgálati kérelmével elutasítja. Indokok: A felperes a felebbezési bíróság ítéletét azért támadta meg, mert a felebbezési bíróság tévesen értelmezte a felperes eskü alatti vallomását és az alperes eskü alatti kihallgatását eljárási jogszabálysértéssel mellőzte. A panaszok alaptalanok. A felebbezési bíróság ítéletében nem vitás tényként jelentkezik az, hogy a Il-od rendű alperes, akivel a közösülést a vélelmi időben megtörténtnek vitatta a felperes, 1912. október 3-án távozott el a szülői házból tanulmányai folytatása végett és hogy ezt megelőzően csupán két hétig tartózkodott otthon, amelyekből helyes számítással megállapíthatta a felebbezési bíróság azt a tényt is, hogy a II-odrendü alperes 1912. szeptember 19-én jött haza szüleihez. Az 1914. Sp. I. 85/4. számú jegyzőkönyvből pedig az tűnik ki, hogy a peres felek nyilván a S. E. 100. §-ában foglalt rendelkezésre tekintettel, megállapodtak abban, hogy a felperes eskü alatti vallomása döntő bizonyítékul szolgáljon azt a ténykérdést illetően, hogy a II. rendű alperes az ő hazajövetelétől számítva, mely napon közösült a felperessel és hogy így a közösülés a vélelmi időre esik e vagy nem ? Minthogy a felperes esküre is lett bocsátva : az a kérdés, hogy a döntő ténykörülményre a vallomás alapján minő tények állapithatók meg. A felperes eskü alatti vallomásában azt a kijelentést tette, hogy az alperes hazajövetele (1912. szeptember 19.) után „vagy két napra" közösült vele először és azután a következő nap másodszor. A „vagy" szónak a fenti körülmények között történt használata, közönséges értelemben véve, nem jelenthet egyebet, mint azt, hogy „körülbelől", tehát „vagy 2 nap" alatt 2—3 napot kell érteni és így nem lehet azt ugy értelmezni, hogy az Optkv. 163. és 902. §-ok rendelkezéseire tekintettel helyesen kiszámított vélelmi idő kezdetét (1912. szeptember 26.) követő időre essék a közösülésnek első ízben való megtörténte, mert hiszen így a „vagy két nap" kifejezés alatt 7 nap lenne értendő. Ha tehát 1912. szeptember 19-től számítva nem is 2 napot, miként a felebbezési bíróság tette, hanem 3 napot veszünk számításba, akkor is az első közösülés 1912. szeptember 22-ére és a felperes eskü alatti vallomásában a „következő" napra eső második közösülési napot szeptember 23-ára lehet megállapítani. Akkor, mikor a felek valamely döntő körülményt illetően egyezségi esküvel való bizonyításban ál:apódnak meg, az esküre bocsátott fél nem panaszkodhatik amiatt, hogy utóbb a bíróság nem hallgatta ki az ellenfelet is eskü alatt csupán azért, mert azt véli, hogy ez bizonyosabban jelölhette volna meg a közösülések napjait, de különben is a felebbezési bíróság ítéletéből az tűnik ki, hogy a felperes csak arra kérte kihallgattatni az alperest, hogy ez 1912. szeptember 17-én jött haza. A felebbezési biróság tehát helytálló indokolást hozott fel a bizonyítás mellőzésére akkor, amikor azt mondotta ki, hogyha ez való lenne is, ez csak a felperes hátrányára lenne, mert akkor a két közösülés még előbb történtnek jelentkező lenne, amint hogy ítéletében megállapítva lett. Ezek szerint a kereset elutasítása helyesen történt. 1915. február hó 22. 130. A stornódij, amely a hitelezőnek az adós részéről valamely hosszn lejárata kölcsönnek lejárat előtti visszafizetése esetére biztosított kártalanítási dij s mely a kir. Knria I. jogegységi tanácsának 103. polgári döntvénye szerint a kamattal és egyéb járulékokkal együtt nyolc százalékot meghaladó részében is bíróilag megítélhető, a hitelezőnek csak akkor jár, ha az adós a szerződés ellenére a kölcsönt lejárat előtt önként fizeti vissza és pedig csak a lejárat előtt visszafizetett összeg ntán, ha pedig a hitelező az adósát az időelőtti visszafizetésre (a váltó lejártának kitöltése, a váltó óvatolása vagy perlésével) maga kényszeríti, vagy erre egyébként okot ad, stornódijat nem követelhet. P. II. 213/19. 1915. sz. A kolozsvári kir. Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati biróság : A kir. ítélőtábla alperes felülvizsgálati kérését elutasítja. Indokok: A felebbezési biróság ítéletében megállapított, meg nem támadott s igy a S. E. 197. §-a értelmében a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint alperes különböző időben, különböző lejárattal különböző összegről szóló váltók alapján 14000 korona kölcsönt folyósított a felperesi jogelődnek s ezek az egész kölcsönre vonatkozó váltók a kölcsön visszafizetésekor már mind le voltak járva és megvoltak óvatolva. A kir. ítélőtáblának 1914. G. 53/3. sz. feloldó végzésében már elfoglalt jogi álláspontja szerint a stornódij, amely a hitelezőnek az adós részéről valamely hosszú lejáratú kölcsönnek lejárat előtti visszafizetése esetére biztosított kártalanítási dij s mely a kir. Kúria I. jogegységi tanácsának 102. polgári döntvénye szerint a kamattal és egyéb járulékokkal együtt nyolc százalékot meghaladó részében is bíróilag megítélhető, a hitelezőnek csak akkor jár, ha az adós a szerződés ellenére a kölcsönt lejárat előtt önként fizeti vissza és pedig csak a lejárat előtt visszafizetett összeg után, ha pedig a hitelező az adósát az időelőtti visszafizetésre (a váltó lejártának kitöltése, a váltó óvatoíása vagy perlésével) maga kényszeríti vagy erre egyébként okot ad, stornódijat nem követelhet. A megállapított tényállás szerint a folyósított 14000 korona kölcsönről kiállított váltók a fizetéskor már mind le voltak járatva s meg is voltak óvatolva s igy azok kifizetésére alperes kényszeritette felperest, minélfogva azokért stornódij alperest meg nem illeti, mert a stornódij a szerződés szerint a kölcsön visszafizetésének és nem a 10 évre tervbe vett üzleti összeköttetés esetére köttetett ki. Ebből folyóan nincs alapja annak a panasznak, hogy a felebbezési biróság anyagi jogszabályt sérett, a mikor a váltók lejárati idejét s nem a kölcsön 10 év előtti visszafizetési napját vette alapul a stornódij követelésénél. Ezzel kapcsolatban ugyan azt állítja alperes felülvizsgálati kérésében, hogy igazolt tény, hogy felperes önként fizette vissza a kölcsönt, ezt azonban figyelembe venni azért sem lehetett, mert a felebbezési biróság épen ellenkezően azt állapította meg, hogy a kölcsön visszafizetésére azzal, hogy a váltókat lejáratta alperes kényszeritette felperest s ezt a tényállást alperes meg nem támadván a S. E. 197. §-a értelmében irányadónak csak ezt lehetett elfogadni. Nincs alapja annak a panasznak sem, miután felperes a fizetéskor igényét a fizetett stornódijhoz fenn nem tartotta, a felebbezési biróság jogszabálysértéssel állapította meg felperesnek ahhoz való igényét, mert tény az, hogy felperes még a fizetés megtörténte előtt bejelentette alperesnek, hogyha a stornódijat