Erdélyrészi jogi közlöny, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915 / 33. szám - A hadviselés érdekei ellen elkövetett bűncselekmények különösen o hadi szállítások körül elkövetett visszaélések megtorlásáról szóló 1915: XIX. t.-cikk. (Befejező közlemény.)

174 oldal. Erdélyrészi Jogi Közlöny 33. szám. Most már az a kérdés, hogy mi fölött foly a vita akkor, ha a kereset leszállittatik és csupán a perköltség viselésének és mennyiségének kérdéséről van szó? A vita tárgya ez esetben sem a perköltség, mert a perbevitt magánjogi igény ekkor még elbirálva nincs, amennyiben nincsen tisztázva az, hogy ki volt oka a pernek ? A felperes leszállíthatja keresetét azért, mert alperes a per folyamán teljesített, de ezzel még a vita ki nem merült, amennyiben szükséges azt is tudni, hogy alperest terhelie a késedelem vagy pedig felperes renitentiája, késedelme, szándékos vagy rosszhiszemű magatartása volt-e oka az alperes késedelmének stb. A perköltség csak látszik" a per tárgyának, de valóban nem az. Hasonló ez ahoz a természeti tüneményhez, mint mikor a pálcikát egy vizzel telt edénybe állítjuk s az abban megtöröttnek látszik, holott valójában egyenes. Itt egy phisikai, amott egy peroptikai csalódással állunk szemben. Nem a perköltség képezi tehát a birói vizsgálódás tárgyát a szóban forgó esetben, hanem az, hogy a perbevitt magánjogiigény teljesítése tekintetében kit terhel a késedelem s hogy miért szállította le íelperes keresetét? Látjuk tehát, hogy a perköltség csupán folyománya, következménye a pernek, de nem tárgya, aminthogy azzá nem is lehet. A polgári per tárgyát képező magánjogiigény egy fix összeg s illetve fix érték kell legyen, mert hiszen ennek tisztába hozatala nemcsak a hatáskör, de a jogorvoslatok szempontjából is fontos; ámde ezek a perrend előírta kritériumok a folyton változó és növekvő perköltségre meg nem construálhatók s igy sem a per tárgyát, sem annak értékét a folyó per labilis alapjára helyezni nem lehet. A Pp. 476. § a a járulékokat amennyiben azok összege az 50 kort. meghaladja, a felebbvitel szempontjából figyelembe venni rendeli. A Pp. 513. §-a szerint, ha az Ítélet csak a perköltség kérdésében sérelmeztetik, ugy a felebbezés szóbeli tárgyalás nélkül intéztetik el, tekintet nélkül a perköltség összegére. Tehát más elbánásban részesül mint a főkövetelés vagy a járulék, ami azt jelenti, hogy a Pp. a perköltséget figyelembeveendő járuléknak nem tekinti. A Pp. 521. §-a a felebbviteli bíróság Ítélete ellen a perköltség viselésének és mennyiségének kérdésében felülvizsgálatot csak akkor enged, ha a felülvizsgálat az ügy egyéb része ellen is irányul. Itt sem veszi tehát figyelembe a perköltség összegét, holott az elébb hivatkozott 476. §. szerint az 50 kort. meghaladó járulékok a felebbvitel szempontjából figyelembeveendők. Látjuk tehát, hogy a perköltség kérdését az uj perrend is mint egy sajátos sui generis fogalmat kezeli és ha annak összegét sem az alapperben, sem a felebbviteli eljárásban, tekintettel a hivatkozott §-okra figyelembe nem veszi, jele ez annak, hogy a perköltség a folyó perben a törvény intentiója szerint sem lehet a pernek tárgya. A kereset tehát leszállítható a főkövetelésről a járulékra és pedig Pp. szerinti magánjogi járulékra, kamatra, gyümölcsre, elvont haszonra stb., amely nemcs;:k, hogy nem magánjogiigény, de amelynek összegét nem is tudják előre meghatározni, leszállitni nem lehet. Ha keresetemet leszállitnám a perköltségre, akkor tudnom kellene nekem is, a bíróságnak is, hogy mennyi hát az az összeg amire leszállítottam a keresetemet, hogy a pertárgy értéke megállapítható legyen; na és itt a tudomány megakad, mert e szerint addig amíg a per Ítélettel befejezést nem nyer, a perköltség összegét s igy a pertárgy értékét megállapítani nem lehet. Igy állván a dolog a perrend elöirta alapkövetelmény, hogy a felperes követelése tekintetében határozott kérelmet kell előterjesszen, a perköltség tekintetében nem lehetséges, de a Pp. szerint ez a perköltségre nem is szükséges. Az, hogy a felek a tárgyaláson felszámíthatják a költségeiket a perrend előírta petitumnak nem tekinthető, mert az nem a kereseti követelésre vonatkozik, az nem magánjogi igény. Ezek szerint tehát, ha a kereset a perbevitt magánjogi követelés tekintetében leszállittatik, de a perköltség viselésének kérdése eldöntve nincs, a pertargya nem a perköltség lesz, illetve marad, hanem az a magánjogi igény, amely utoljára a pertárgya volt s amely igény végleges tisztázásából a perköltség mikénti' hordozásának kérdése függ. A perbevitt magánjog értéke után igazodik a megállapítandó perköltség összege is. Megengedem, hogy a múltban a birói gyakorlat analóg esetekben a perköltséget tekintette a pertárgyaként, ámde ennek alapja amint kimutattam fel nem található sem a törvényben, sem a tulajdonképpeni és szoros értelemben vett doctrinalis felfogásban. A jog s ezzel együtt a jogtudomány iá folyton változik, fejlődik és halad s egy állásponthoz ragaszkodni csak azért, mert a múltban is igy volt, a jognak evolúciójával összhangban nem áll. A jogtudományban a conservativismusnak eltekintve a politikai vonatkozásoktól — igen szük tere van — és amiképpen „leges in perpetuum valiturae" vagyis örökké érvényes törvények nincsenek, azonképpen a döntvények sem lehetnek örökéletüek. V fl hadviselés érdekei ellen elkövetett bűncselekményei!, különösen o hadi szállítások körül elkövetett visszaélések megtorlásáról szóló 1915: XIX. t.-cikk. (Szentesítést nyert 1915. évi június hó 13. napján. Kihirdettetett 1915. évi június hó 17. napján.) (Befejező közlemény.) 18. §. Ha az 1—5. §-okban meghatározott cselekmény elkövetőjének a kincstárral szemben akár ugyanazon, akár más szerződés alapján még teljesítetlen szállítási kötelezettsége van, a kincstár, választása szerint, vagy a teljesítést követelheti, vagy a szerződéstől elállhat. Elállás esetében a cselekmény elkövetője felel a kincstárnak, ha ez az illető árut máshonnan szerzi be, ; azért a különbözetért, amellyel a beszerzési ár a cselekmény | elkövetőjével szemben kikötött árat meghaladja. 19. §. Harmadik személy, aki a cselekmény elkövetőjének ! vagyonából valamely értéket közvetlenül vagy közvetve ingyen | vagy nem megfelelő ellenszolgáltatás fejében kapott, ingyenes j vagyoni előnye erejéig a kincstárnak a 17. és a 18. §-on alapuló i követeléseiért a cselekmény elkövetőjével egyetemleg felel, hacsak I be nem bizonyítja, hogy a részére történt juttatás a büncselek! ménnyel és a tettesre ebből háruló vagyoni előnnyel semmi j összefüggésben nem áll. Jelentéktelen alkalmi ajándékokra az 1. bekezdés szabálya nem terjed ki. 20. §. A jelen törvényben meghatározott magánjogi következmények az eladót vagy szállítót akkor is érik, ha a bűncselekményt a szolgáltatási kötelezettséget megalapító szerződésre vonatkozólag cégvezetője vagy üzletvezetője, vagy a 6. §. 1. bekezdése alá eső átszállító, alvállalkozó vagy megbízott követte el. 21. §. A 17—20. §-ok rendelkezései megfelelően állanak, ha valaki az 1—5. §-okban meghatározott valamely cselekményt nem adásvételi vagy szállítási, hanem másnemű szerződésből eredő kötelezettségének nem teljesítése vagy nem megfelelő teljesítése által követ el. 22. §. A kincstárt a 17—21. §-ok értelmében megillető követelések biztosítása végett a biztosítási végrehajtást a kincstár képviseletére hivatott hatóság megkeresésére pedig pervitelre jogosult képviselőjének kérelmére az 1881 ' XL. tc. 227. § án alapuló biztosítási végrehajtásra vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával a követelés fennállásának igazolása, a per megmeginditása és veszély kimutatása nélkül is el kell rendelni a megkeresésben vagy a kérelemben megjelölt összeg erejéig. 4. Záró rendelkezések. 23. §. A Btk. 457. §-a hatályát veszti. Ahol valamely jogszabály az előbbi bekezdés értelmében hatályon kivül helyezett rendelkezésre hivatkozik, a jelen törvény 1—6. §-aiban foglalt rendelkezéseket kell érteni. Ez a törvény nem érinti a katonai büntető bíráskodás alá tartozó egyénekre vonatkozó katonai büntetőjogi szabályokat. 24. §. A jelen törvény 1—10. §-aiban foglalt rendelkezéseket akkor is alkalmazni kell, ha a cselekményt e törvény életbelépte előtt, de már a háború idején követték el, feltéve, hogy a cselekmény az eddigi jogszabályok szerint is bűncselekmény volt. Ily esetben, ha a cselekmény a jelen törvény szerint halálbüntetés vagy életfogytig tartó fegyházbüntetés alá esnék a büntetés tiz évtől tizenöt évig terjedhető fegyház. 25. §. A 17—22. §-ok rendelkezéseit akkor is alkalmazni kell, ha a jelen törvény szerinti felelősségre alapul szolgáló cselekményt e törvény életbelépte előtt, de már a háború idején követték el, feltéve, hogy a cselekmény az eddigi jogszabályok szerint is bűncselekmény volt. 26. §. A jelen törvény kihirdetésének napján lép életbe. A jelen törvény 17—21., valamint 25. §-aiban foglalt rendelkezések hatálya, amennyiben a magyar szent korona országainak egész területére hatályos törvényben szabályozott jogviszonyokra vonatkoznak, Horvát-Szlavonországokra is kiterjed. Ahol ezek a rendelkezések a jelen törvényben meghatározott