Erdélyrészi jogi közlöny, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915 / 20. szám - Csődjogi tervezetek

104. oldal. Erdélyrészi Jogi Közlöny 20. szám a mikor a felosztásra elegendő pénz van. De ki bírálja ezt meg? A tómeggondnok és a 114. §. rendelkezéseiből folyóan majdnem kizárólag az ö tetszésétől függően választott csödválasztmány, vagy a 119., 144. §-ok szerint nehézkesen összehivható hitelezői közgyűlés vagy külön vizsgálat (99., 111. §§.) alapján a csődbiró ? Minden esetre oly labilis intézkedés, mely igen nagy mértékben alkalmas arra, hogy a csődeljárás menetét a tömeggondnok tetszésétől tegye függővé s a legkevésbé sem alkalmas arra, hogy a csőd gyors lebonyolítását biztosítsa. 2. A most kifejtettekkel szorosan összefüggő következmény, hogy a tervezett csődeljárás nézetem szerint nem lesz kevésbé költséges, mint a jelenlegi. Először is, mert a tervezet intézkedései mellett is a fentiek szerint hosszura nyúló csődeljárás folyamán a költségek is természetszerűen szaporodnak. Továbbá, mert a formális felszámolási eljárás elejtésével megtakarítani vélt költségek, az a helyett tervezett s a fentebbiekben ismertetett eljárással mégis csak felmerülnének. A tervezet 136. §-ának amaz intézkedése, hogy a bejelentéshez bizonyítékot mellékelni nem kell, természetszerűen több kifogásolásra, több valódisági stb. perre fog vezetni, az ilyen pereknek valóságos melegágya lesz; e pereknek nyomában pedig a költségek szaporodása jár. Külön költség fog felmerülni a szavazati jog megállapításával (114. §.). S figyelembe véve még azt is, hogy a most hivatkozott §. szerint a csödválasztmány tagjainak megválasztása lényegében a tömeggondnoktól fog függeni, tulajdonképen az ő elhatározásán fog múlni a megtámadási s egyéb perek megindítása s az ezzel járó több költség fölmeritése; ö fog lényegében elhatározóan befolyni a vagyon mikénti kezelésére, miként és mikor való értékesítésére s az ezekkel kapcsolatos költségek emelkedésére is. Ilyen lehetősége bekövetkezhetését a törvénynek — épen a tömeggondnokokra való magasabb tekintetekből — megengednie nem szabad. A tervezet 101. §-a szerint végül a csődválasztmány tagja lehet nem helybeli hitelező vagy a hitelezőnek nem helyben lakó képviselője is; s bár a 118. §. szerint a csődválasztmány tagjai díjazást nem igényelhetnek, de a szükséges kiadásaik megtérítendők. A vidéki választmányi tagok utazásával felmerülő költségek tehát, mint lényeges többletköltség fognak felmerülni. Ezek mind olyan intézkedések, amelyek egyfelől a csődeljárás menetét jórészt a tömeggondnok tetszésének szolgáltatják ki, másfelől a költségek szaporodására s végeredményben arra vezetnek, hogy a csőd a tervezet szerint is csak akkor lesz befejezhető, a mikor a költségek a vagyont már felemésztették; alig lesz tehát elérve az a cél, hogy a hitelezők minél nagyobbmérvü kielégítést nyerjenek. A tervezet egyes, lényeges intézkedéseit illetően a részletekben a következő megjegyzésekre szorítkozom. 1. Az anyagi intézkedések körében: A vázlatos indokolásban kifejtett célból helyeslem a támadó jognak szigorúbb alapokra szorítását; ennélfogva helyeslem a tervezet 6. §-ának 4. bekezdésében kontemplált intézkedést is. Azonban a tervezetnek ez a rendelkezése, figyelemmel a 6. §. utolsó bekezdésében foglalt szabályra is, a mostani szövegezésébén nem fejezi ki azt, amit ezzel a rendelkezéssel a törvényhozó kifejezni akar, i. i. hogy ez a semmiség „ipso jure" ható legyen s megtámadási per indítását szükségtelenné tegye; épen ezért ezt a bekezdést a következő szövegezés szerint vélném kiegészíteni: „A csődtömeggel szemben törvénynél fogva semmis." A tervezet 7. §-ának utolsó bekezdésében nem tartom szerencsés szövegezésnek azt, hogy a teljesítő nemleges körülményt tartozzék bizonyítani. Helyesebb volna nézetem szerint a következő szövegezés: „olyan ténykörülményeket bizonyít, a melyekből megállapítható, hogy a teljesítés idejekor a csődnyitásról tudomással nem bírt." A tervezet 18. §-a kiegészítendő volna ekként: „Ha a szerződést a közadós a csődnyitás előtt nem teljesiti." Egyben ebből a §-ból kihagyandó volna ez: „vagy a szerződés megszűnik"", mert a szerződés csak a felek elállása folytán szünhetik meg, az elállás pedig az 19. §-ban van szabályozva s igy a megszűnés s az abból folyó kártérítési igény a 19. §-nál volna szabályozandó, mely szakaszt ennélfogva és a teljesítés követelésének esetét is szem előtt tartva, a következően vélnék kiegészíteni : „Ha teljesítést követel, ő is köteles teljesíteni. Ha pedig a szerződéstől eláll s igy a szerződés megszűnik, a másik fél kártérítést követelhet (mint csődhitelezö), ha őt külön kielégítési jog nem illeti." 2. .4 csődeljárási szabályok körében: Feltétlenül fenntartandónak vélem a csődeljárásra a törvényszék hatáskörét. A járásbirósági hatáskör törvénybe iktatása ellen lényeges aggályaim vannak. Az uj Pp. és az azt életbeléptető törvény rendelkezései a járásbíróságok hatáskörét már lényegesen kiterjesztették. Egyszerre igen sok irányú és lényeges tennivaló került járásbirói hatáskörbe anélkül, hogy a járásbirói hatáskör kiszélesítését megelőzte volna a járásbíróságok bírói személyzetének annak idején tervbe vett, gyökeres megerősítése. A gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy a járásbíróságokhoz jelenleg is legtöbb esetben kezdő, fiatal albirák neveztetnek ki. Alig fordul elő tehát a mostani viszonyok között az, hogy a csödügyek vitelében jártas, megfelelő tapasztalattal biró s ez ügyek intézésénél fokozott mértékben megkívánt tekintély-tartásra alkalmas biró akadjon a legtöbb járásbíróságnál; hacsak nem gondolunk a járásbíróságok vezetőire, akik azonban a vezetés teendőin felül az új Pp. életbelépése folytán reájuk háruló tennivalókkal már is nagyon igénybe vannak véve. A járásbirósági hatáskör további bővítése tehát jogszolgáltatási politikai szempontokból ez idő szerint nem kívánatos. Ezen felül a csődügyek vitelével kapcsolatosan felhozható lényeges szempont az, hogy a gyakorlati élet tapasztalata szerint a törvényszéki biró a tömeggondnoktól minden tekintetben távolabb áll és függetlenebb, mint a vidéki járásbíróságok tagjai az ottani ügyvédektől általában. A falusi és kisebb vidéki társadalmi élet berendezkedéséből folyik a gyakoribb érintkezés s a jobban egymásra utaltság következtében, hogy a viszony a biró és ügyvéd s a társadalomnak itt figyelembe vehető tagjai között közvetlenebb, az érdekek inkább egymásba kapcsolódnak s ennélfogva természetszerű, hogy a járásbíróság bírája az itt szükséges tekintély tartásra és szigor kifejtésére helyzeténél fogva kevésbé képes, mint a társadalmi helyzeténél fogva általában kétségtelenül függetlenebb törvényszéki biró. Nem tévesztendő továbbá szem elöl, hogy a csődválasztmány járásbirósági székhelyen a legtöbb esetben megfelelően megalakítható nem lesz. Ebből kényszeritőleg fog következni, hogy a választmányba gyakrabban lesznek vidéki tagok beválasztanotok s igy a választmány működése nehézkes s egyszersmind költséges is lesz. A gyakorlat is azt mutatja, hogy a csődöknek aránylag kisebb száma fordul elő törvényszéki székhelyeken kívül, gyakoribbak a törvényszéki székhelyen megnyitott csődök. A törvényszéki hatáskör fenntartása mellett is elejthető — s mint teljesen fölösleges — el is ejtendő a csödbiztosi intézmény; hanem a csödbiró mint kiküldött egyes biró járjon el és csupán a döntő jetentőségü érdemi határozatok meghozatala történjék tanácsülésben. A csödnyitás anyagi előfeltételéül a tervezet adós fizetésképtelenségét kívánja tekinteni (80. §.); álláspontjából azonban nem tűnik ki határozottan, hogy ezt a fogalmat azonosnak kivánja-e venni a fizetések megszüntetésével, mert viszont más helyen (80. 84. §.) azt a fogalmi meghatározást is használja, hogy a vagyon a terhek kiegyenlítésére ne legyen elegendő. A fogalmak használata folytán fennforogni látszó kétségek eloszlatása céljából s az alább kifejtettekre tekintettel a csődnyitás anyagi előfeltételének meghatározásánál szükségesnek tartom ama megkülönböztetés fenntartását, hogy a csőd kereskedő vagy nem kereskedő ellen rendeltetik-e el. Amennyire helyeslem, hogy az eljárás szabályai szempontjából a jelenlegi csődtörvényben meglevő kettéválasztást a javaslat elejti, annyira szükségesnek tartom az elrendelés anyagi előfeltételének meghatározásánál e megkülönböztetés fenntartását. Nézetem szerint kereskedő ellen a csőd elrendelésének előfeltételéül a fizetések megszüntetését, mint a fizetésképtelenséggel egyjelentöségü feltételt odaállítani helyes. A kereskedelmi'élet szükségletei, a forgalomnak e téren gyorsabb volta s a hiteléletnek érzékeny szükségletei ezt kereskedőknél valóban megokolttá teszik. Azonban annál igazságtalanabbnak s a gazdasági életre károsan hatónak látszik ugyan e feltételnek a nem Kereskedő elleni csődnyitás előfeltételéül való odaállitása, ami az országnak különösen a mezei gazdálkodással foglalkozó földbirtokos osztályát sújtaná első sorban a legérzékenyebben. A kOzel múltban is eset volt reá, hogy bár a földbirtokosnak a vagyona az adóságainál jóval több volt, de mert a bekövetkezett rendkívüli viszonyok miatt vagyonának értékesíthető részeit értékesíteni nem tudta, momentán fizetni nem tudott, aminek a csőd megnyitása, ennek pedig lényedében tehetős gazdasági alanynak a teljes tönkretétele lett a következése. A nem kereskedő gazdasági életében a konjukturák egészen más szempontok szerint alakulnak legtöbbször és ez okvetlenül más irányú elbírálást igényel. Ennélfogva véleményem szerint nem kereskedő ellen a csőd megnyitásának anyagi előfeltételéül azt a körülményt kellene törvénybe iktatni, hogy az adós tartozásai annak vagyonát meghaladják. (Folytatjuk.)