Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 5. szám - Telekkönyvi helyesbités a gyakorlatban. (Folytatás)

5. szám. Erdélyrészi Jogi Közlöny 37. oldal. dést tárgyal, mint amelyek köré az összes felmerülhető kifogások csoportosíthatók. A visszavetési jogot, a kérdések feltevésének módját, az elnök jogkörét s az esküdteknek a büntetés kiszabásában való részvéteid. Rácz Béla az esküdtszék lelkes hivei közé tartozik. Minden fenntartás nélkül tör lándzsát mellette s veti el a Schöffengericht gondolatát. Rámutat azokra a Kassandra-jóslatokra, a melyek az intézmény közeli elmúlását jövendölték, azokra az érvekre, amelyeket az intézmény ellen felhozni szoktak s azokra a hibákra, amelyek tényleg fennállanak, de amelyek szerinte könnyen orvosolhatók. Megvilágítja az esküdtszék problémáját társadalmi, politikai és jogi szempontból, behatóan ismertetve az irodalomban felmerült különböző nézeteket. Nem emeli azonban ki, hogy az esküdtszéknek gyakorlati jelentősége is van. Elméletileg u. i. igazuk van szerintem a kriminológusoknál;, hogy a szakbiróság hatáskörének megnyirbálása nem indokolható, addig azonban, mig az állam nem rendelkezik speciálisan képzett, jól dotált, a függetlenség minden garanciájával ellátott birói karral, az esküdtszék már csak azért se szüntethető meg, mert a politikai pereket — az esküdtbiróságnak, legalább a kontinensen, igazi terrénumát — csak ekkor lesz lehetséges hivatalnok bírákra bizni. Szerző szerint „a recusationalis jog abban a formában, a hogy ma gyakorolják, a legnagyobb fényűzés, amely temérdek gazdasági és egyéb veszteséggel jár. anélkül, hogy valami igazságszolgáltatási haszon származnék belőle". (37. 1.) Sorra vonultatja fel s cáfolja meg a visszavetési jog mellett felhozott érveket s jól jegyzi meg, hogy olyan jog, amelyet egyesek gyakorolhatnak, mások nem s a tárgyalás ennek dacáia is megtartható, nem egyéb mint luxus jog. (44. 1.) Rámutat több vádlott, több vádló, viszonvádlott esetén felmerülhető nehézségekre is, de ugy látszik, hogy itt kikerülte figyelmét az a megoldás, amelyet az osztrák Bp. 308. §-a valósit meg. Kiemeli a birák iránti bizalmatlanságban gyökerező politikai alapgondolatát e jognak. (57. 1.) Szerinte a visszavetési jog — amennyiben ennek helye lenne — indokolandó volna. Ezt már nem helyeselhetem, mert ez egyenlő lenne a visszavetési jog teljes megszüntetésével, mivel a visszavetés okai rendszerint nem hozhatók nyilvánosságra. Abban azonban igaza van, hogy ma a visszavetés megváltást jelent, ha vásár van, visszavetik a kereskedőket, stb. (67. 1.) Kívánja, hogy az esküdtek az ülésszak elején, egyszer esketíessenek meg s előzetes kioktatásban részesüljenek. A visszavetési jog mai alakja helyett az ügyész a szolgálati lajstrom egybeállításánál, a védő és magánvádló pedig a ciklust megelőző napon tartott ülésben adnák elő indokolt kifogásaikat, amikor is a jury minden ügyre külön-külön meg^lakittatnék. (74. 1.) Abban téved szerzőnk, hogy az ügyész a szolgálati lajstrom egybeállításánál ma is érvényesítheti kifogásait, (39. 1.) ezt az 1897 : XXXIII. t.-c. 9. §. nem engedi meg. Véleményem szerint a visszavetési jognak mélyreható historico-psychologiai okai vannak s ezért nem egy könnyen szüntethető meg. Az esküdtszék alapgondolata, hogy a fontosabb ügyekben a nép, illetve ennek olyan csoportja döntsön, amelynek kijelölésére a felek is befolyást gyakoroltak, amely tehát szemben a hivatalnok bírósággal, választott bíróság jellegét ölti fel. „II faut — mondja Montesquien — dans des grands accusations. que l'accusé se choisisse des juges". Minél inkább korlátoltatik a kiválasztás szabadsága, annál inkább veszít az esküdtszék eredeti jellegéből s közeledik a szakbirósághoz. Ha a vádlott a tárgyalásra eleve kijelölt bírákkal áll szemben, nem íogja ezeket népbiráknak tekinteni. Neki látnia kell, hogyan válnak ki azok, akik felette ítélni fognak. A visszavetési jog szerintem a következő eljárás mellett ler ne megszüntethető: A verdiktet 10 esküdt hozná, minden ülésszakra azonban ennél több, pl. 15 lenne kisorsolandó és pedig az ugyanazon ülésszakban elbírálás alá kerülő ügyekben érdekelt összes felek jelenlétében. Ekkor lehetne a kifogásokat érvényesíteni. (V. ö. a spanyol 1888. ápr. 20. Ley del Jurado 44. § ) Minden tárgyalásra megidéztetik valamennyi (15) esküdt s közülök — a sors által meghatározva — annyi lép ki a tárgyalás megkezdése, illetve a verdikt meghozatala végett való visszavonulás előtt, amennyi feleslegesnek mutatkozik. (Pl. megjelenik 14, kettő azonnal elbocsátható, kettő kilép a visszavonulás előtt). Legrészletesebben foglalkozik szerző a kérdések feltevésével, könyvének majdnem fele erről szól. A kérdésnek minden vonatkozását a legbehatóbban fejtegeti. Az angol-amerikai és a kontinentális rendszer közti különbségre rámutatva a tény és jogkérdés, az individualizáció és specializációra vonatkozó nézetek és reformjavaslatok kritikai ismertetése után azt teszi fejt égetés tárgyává, hogy a Bp. grammatikai magyarázata nem n yujt kielégítő megoldást. De a Bp. a bíróságnak elvileg túlnyomó, vezető jogkört biztosit s számos esetben feltétlenül szükség van arra, hogy a bíróság hivatalból tegyen fel kérdéseket, ezért a törvényben lenne kimondandó, hogy a bíróságnak ehhez szükség esetén joga van. A kérdések különböző nemeinek {fő-, kisegítő-, mellék-, alternatív) tárgyalása, a feltevés módjainak gyakorlati példákon való bemutatása után arra az eredményre jut, hogy az esküdtekhez mindenekelőtt az a kérdés lenne intézendő : 1. Be van-e bizonyítva, hogy a vádlott a megjelölt cselekményt elkövette? Ha igen, ugy 2. bünös-e vádlott a Btk. x. §-ba ütköző cselekményben? (151. 1.) A kérdésfeltevésnek ezt a módját, amelyet különben az olasz eljárás is ismer, csak helyeselhetem, abbeli javaslatához azonban, hogy az esküdtek a felmentő verdiktet indokolni legyenek kötelesek, már nem mernék hozzájárulni. Az elnöki jogkört illetőleg kívánatosnak tartja, hogy a fejtegetés ne csak elvont jogi fogalmakkal foglalkozzék, hanem ezeknek a konkrét esetre való alkalmazásával is, legalább feltételes formában, gyakorlati példákkal megvilágítva. Pártolja azt a nézetet, amely szükségesnek tartja, hogy az elnök az esküdteknek előzetes fejtegetést nyújtson. Könyve utolsó fejezetében amellett száll síkra, hogy az esküdteknek adassék meg a büntetés kiszabásában való részvétel joga. Minthogy e kérdésre vonatkozó fejtegetéseit más helyütt részletesebb kritika tárgyává kívánom tenni, ehelyütt nem foglalkozom vele. Amint e hézagos ismertetésből is kitűnik, Rácz Béla könyve révén jogirodalmunk minden tekintetben figyelemre méltó, alapos munkával gazdagodott, amelynek különös érdeméül kell betudni könnyen folyó, magyaros stílusát is. Az esküdtszék kérdése mindig aktuális volt, különösen az most, amikor Ausztriában, Németországban, Olaszországban napirenden van a büntető eljárás reformja. A gyakorlat és elmélet, embereinek egyaránt figyelmébe ajánlom Rácz Béla munkáját. X Te'elönpi helyeslés a gyaliorloíban. (Folytatás.) Viszont megvannak az általános azonosításnak is az előnyei, ám, ha ezt a módszert választja a bizottság és mégsem akar időt veszíteni, okvetlen meg kell ismerkednie a hozómra szóló, u. n. helyszíni keresztvonatás gyakorlati intézményével, mely kiválóan analfabéta intézmény s ezt semmi esetre sem szabad a bizottságnak mellőzni, mert szerencséjének kell tartani, ha tud fogni egy-egy jkvhöz szükséges beleegyező embereket; délutánonként aztán a jkvek s bizonyítványok az irodában elkészíthetők. Ahol pedig a birtoklás a tényleges állapotnak megfelel, ismét nem kell a feleket az ir dába beidézni. Rendezést igénylő tjkveknél pedig tudva lévén kik a tényleges birtokosok, ezeket lehet értesíteni s ezek jelenlétében valószínűbb, hogy a tkvi tulajdonos beleegyező nyilatkozatot tesz, mint távollétükben. Az azonosítás technikai része különben ugy történik, hogy miután naponta ki lett alakulva, hogy mely hatarrészben történik az azonosítás, előző nap este a parcellák sorrendje szerint kiszedett, később, mikor már fogy, az összes tjkveket és részletlajstromot, ha pedig azonosítási jegyzék, melybe a tkvi tulajdonosok be vannak irva, van, ezt ki kell vinni a helyszínére s előbbi esetben a bizottság egyik tagja szedi ki a parcellák sorrendjében a tjkveket, a másik pedig olvassa a parcellák tulajdonosait s a bizalmi férfiak bemondása után beírja az illető parcella rovatába, — aminek ritkának kell lenni, hogy a határrész jelölés fölé a tényleges b rlokos hosszú neve elférjen, —• beírja a bemondott tényleges birtokost, pl. B. 2. 4. vagy idegennél a teljes nevet, jogcímet, időt stb., ami a jkv. felvételéhez kell, utóbbi esetben, vagyis csupán azonosítási jegyzékkel dolgozás esetén pedig a bemondott tényleges birtokos az azonosítási jegyzékbe írandó, ez azonban már tökéletlenebb munka, egyrészt mert a bizottság két tagja nincs foglalkoztatva, másrészt meg igy nincsenek meg az adatok a tjkvekben, nem oly könnyű a szobai dolgozás, ezenkívül tjkvekkel azonosítás esetén az első kézben léteikor meg kell állapítani a jogcimesek azonosságát, nevüket ki kell igazítani, meg kell jelölni kereszttel az elhaltakat, feljegyezni örököseiket, a mi áttekinthetően csakis a másolatban kivitt tjkvekben tehető. Ezért az azonosítási jegyzéknek nem is annyira a helyszíni azonosításnál van szerepe, mint inkább tjkvbőli helyszíni azonosítás elmaradása esetén és beirt mappa hiányában a szobai szomszédolásnál és azonosításnál. A Kapeller 50. oldalán irt azonosítási jegyzékbe a helyesbítés eredményének beírása felesleges, ép ugy az ott nélkülözhetlennek mondott mérő szalag kivitele is s az ott irtnál épen