Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 45. szám - A törvények előkészitése

VI. évfolyam. 45. szám. Kolozsvár, 1913. november 9. 00 00 EKDELYRESZI iOBI KÖZLÖNY R KOLOZSVÁRI ÉS MRROSVRSRRHELYI KIR. ÍTÉLŐTRBLRK HRTRROZRTTRRRVRL A KOLOZSVÁRI, MAROSVÁSÁRHELYI, BRASSÓI ÉS NAGYSZEBENI ÜGYVÉDI KAMARÁK ÉS AZ ORSZ. ÜGYVÉDSZÖVETSÉG KOLOZSVÁRI OSZTÁLYÁNAK HIVATALOS LAPJA Főmunkatársak: Dr. Biró Baláss, ügyvéd, Dr. Pordea Gyula, ügyvéd, Dr. Tóth György, kir. törv.-széki birő. Szerkesztő és kiadó: Dr. Papp József, ügyvéd, ü. kamarai titkár, Kolozsvár sz. kir. város tb. főügyésze. Rovatvezetők: Dr. Költő Gábor és Dr. Stefáni Károly, birők, ítélőtáblai tanácsjegyzők. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kolozsvár, Deák Ferencz-utcza 42. szám. Megjelelt minden vasárnapon. Előfizetési díj: Egész évre 10 kor. Félévre.... 8 kor. Negyedévre.... 4 kor. Késiratok bérmentve a szerkesztőséghez. Előfizetések s hirdetések a kiadóhivatalhoz intézendők. TARTALOMJEGYZÉK: A törvények előkészítése. — Fizetésmegszüntetés. Csődkérés. Irta: dr. N*y Pál nagyváradi ügyvéd. — A nemzetközi béke eszméje, tekintettel az eddigi pozitív alkotásokra. Irta: Kertész Antal magy. kir. javítóintézeti családfő. (Folytatás). — A román büntető törvénykönyv. Fordította s a kereskedelmi törvénynek a csődre vonatkozó büntető határozataival kiegészítette : Léhmann Róbert jog- és államtudományok tudora, ügvvéd, törvényszéki hites tolmács és keresk. akadémiai nyug. tanár. (Foly.). KÜLÖNFÉLÉK. MELLÉKLET: Jogesetek tára. — Elvi jelentőségű határozatok a kolozsvári és marosvásárhelyi kir. ítélőtábláktól. HIRDETÉSEK. X B taruényeíi előkészítése. Az utóbbi időben rendszerré kezd válni, hogy az igazságügyi javaslatokat meglepetésszerűen terjesztik a törvényhozás ele. Ennek a meglepetésekre dolgozásnak okául rendszerint a beterjesztett javaslatok sürgős voltát hozzák fel. Mi elismerjük ugyan azt, hogy jogrendszerünknek számos ága gyökeres orvoslásra vár, de azért mégsem helyeselhetjük az orvoslásnak azt a módját, mit következetesen kezdenek alkalmazni. Ha ugyanis visszatekintünk a legutóbbi félévre, szomorúan kell tapasztalnunk, hogy a legjelentősebb, a köz- és magánélet viszonyait leginkább érintő javaslatokat ugy nyújtották be, hogy azokra vonatkozólag a szaktestületeket vagy egyáltalában nem hallgatták meg, vagy oly rövid határidőt tűztek ki a bírálati észrevételeik beadására, hogy azon idő alatt alapos bírálati munkát végezni lehetetlenségnek látszik. Gondoljunk csak a magyar általános polgári törvénykönyv előadói tervezetére, meiynek megbirálására alig három havi időt adtak s ezt is illuziórussá tették az által, hogy október havában, tehát oly időben, mikor a benyújtott bírálatok feldolgozhatók voltak, azt, mint javaslatot be is nyújtották. Gondoljunk a királyság védelméről szóló törvényjavaslatra is, mely időközben már szentesítést is nyert, amelyet megbirálás alá egyáltalában nem terjesztettek. De nemcsak ezek azok a javaslatok, melyeket a szaktestületek meghallgatása nélkül emeltek vagy akarnak törvényerőre emelni. Van több is. Valamennyit felsorolni talán felesleges, mert mindnyájan ismerjük azokat. De azért nem hagyhatjuk szó nélkül azt a két javaslatot, melyek most feküsznek a képviselőház asztalán elfogadásra várva. Egyik a sajtójognak, a másik pedig az esküdtszéknek reformját tartalmazza. Mindkettő mélyen belevág abba a körbe, mit a közjog tudománya a szabadságjogok öszesitése alatt ismer. Mindkettő a lehető legközelebbről érinti a modern alkotmánybiztosítékokat. Épen ezért mindkettőnek megalkotása fokozottabb körültekintést és részletesebb megvitatást igényelt volna. És mégis mit látunk? Azt, hogy mindkettőt a törvényhozás elé terjesztették anélkül, hogy a szakkörök bírálása alá bocsátották volna. Nem nézzük természetesen jó szemmel azt sem, hogy ezen javaslatok meg alkotásakor teljesen mellőzték azoknak meghallgatását és kritikáját, kik a vonatkozó kérdésekkel irodalmilag foglalkoznak, de elvégre ez oly dolog, amihez kevés szavunk lehet, mert teljesen az igazságügyminiszter diszkréciójától függ, hogy kiket tart az egyesek közül alkalmasoknak bírálatok tételére. Természetes azonban az is, hogy ennek dacára óhajtottuk volna, hogy olyan emberek, kik egy emberöltön keresztül foglalkoztak e ket javaslattal kapcsolatos kérdésekkel, azok meghallgattassanak. Pl. m. kir. Curiának egyik nagynevű tanácselnöke, akik évek hosszú során át volt a budapesti büntetőtörvényszék vezetője s mint ilyen az ezen bíróságnál működő elnöke s emellett a magyar sajtójognak neves irodalmi munkása, sem az esküdtszéki, sem a sajtójogi reformra vonatkozólag véleményadásra felkérve nem lett. Pedig az ö nagy tudására, egyenes észjárására és gyakorlati tapasztalataira nagy szükség lett volna. Akik ismerik a munkáját és munkásságát, azok előtt fölösleges a most mondottakat erősítgetni. De erről fölösleges többet szólni. Elvégre az igazságügym;nisz!ert senki sem irányithatja a tekintetben, hogy az egyesek közül kiket hallgasson meg. Ha azonban az egyesek meghallgatásától ez is a véleményű,k, nem vall.mk í'jyanezt a szaktextiiletek meghallgatása tekintetében, amiről általánosságban néhány szót kell szólanunk. Előre kell bocsátanunk, hogy való, miszerint az igazságügyminisztérium kodifikáló osztálya általában elismerésre méltó buzgóságot fejt ki, de azért gondolatunk szerint, nem lenne szabad a szakkörök véleményének kikérését teljesen mellőzni. Ennek indoka egyrészt az a régi közmondás, hogy több szem többet lát, másrészt pedig az, hogy törvényes rendelkezéseink is vannak, melyekből a meghallgatás kötelező voltára lehet és kell következtetést vonni. Bármilyen körültekintéssel szerkesszék is a javaslatokat, kétségtelen, hogy annak hibái, félszegségei és hiányosságai vannak. Ezeket padig annál könnyebben lehet kiküszöbölni, minél többen teszik azt bírálat tárgyává, minél többen nézik azt a kritikus szemüvegén keresztül. Igazi kritikusok pedig maguk a szaktestületek. Ezeknek véleménye ugyanis a tagjaik sokoldalú hozzászólása alapján alakul ki. Ez egymagában is elegendő volna a szakkörök meghallgatásának indokolására. De sokkal nyomósabb én is van emellett. És pedig a törvényhozásnak néhány rendelkezése. Az 1891. XVII. tc. 10. §-a ugyanis kimondja, hogy a kir. Kúria és a kir. ítélőtáblák felhívás nélkül is kötelesek a törvényeknek az igazságszolgáltatás körében tapasztalt hiányaira vagy ujabb törvényes intézkedés szükségességére nézve adatokat gyűjteni. Az 1874. XXXIV. tc. 21. §. 7. pontja viszont az ügyvédi kamarák közgyűlésének tárgyai közé sorolja a jogszolgáltatás és különösen az ügyvédség terén mutatkozó hiányok orvoslására szolgáló indítványokat vagy az e tárgyban véleményadás végett az igazságügyminiszter által közlött javaslatok tárgyalását és az e célra netalán szükséges külön bizottmányok kiküldését. Ugyanezen tc. 27. §-a pedig a most idézett rendelkezésre vonatkozó előkészítést a kamarai választmány hatáskörébe utalja. Ezek a rendelkezések tehát kötelezik egyrészt a bíróságokat, másrészt pedig az ügyvédi kamarákat arra, hogy jogszolgáltatási kérdésekben az igazságügyminiszter javaslataira véleményüket nyilvánítsák. Ezen kimondásnak pedig csak úgy lehet ésszerű értelme, ha viszont az igazságügyminiszterium a meghallgatásra köteles. A törvényhozás is ebből indult ki, mert fel sem volt tehető (abban az időben), hogy igazságügyi javaslatok