Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 44. szám - Az esküdtbiróság és a sajtótörvény reformja a kolozsvári ügyvédi kamara és az ügyvédszövetség választmányi ülésein

JOGESETEK TÁRA A KOLOZSVÁRI ÉS MAROSVÁSÁRHELYI KIR. ÍTÉLŐTÁBLÁK ELVl JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATAI Melléklet az Erdélyrészi Jogi Közlöny 44. számához. jogesetek a kolozsvári kir. ítélőtábla gyakorlatából. Rovatvezető: Dr. Költő Gábor, kir. törvsz. biró. Okiratok. I. A S. E. 73. és 7?. g-ok szerint csak az ellenkező bizonyításáig áll fenn az alakilag való, illetően a perrendszerű alakban kiállított magánokiratokra nézve a kötelező bizonyítási szabály az iránt, hogy azok tartalmilag Is valóknak tekintendők. II. Az alakilag való okirat tartalmi valótlansága pozitív tények megállapítása folytán bizonyítható. 155. 1913. G. 173/4. szám. A kolozsvári kir. Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság ítélt : A kir. ítélőtábla a felperest felülvizsgálati kérelmével elutasítja. Indokok : A felülvizsgálati kérelemben a felperes által felhozott panaszok közül első sorban az bírálandó meg, vájjon van-e alapja annak a panasznak, mely amiatt van előterjesztve, hogy a valódinak megállapított megrendelő jegy az ügylet feltétlen létrejöttét tartalmazván, a bizonyítás az aláírást elismerő alperest terheli, aki azt vitatta, hogy az ügylet létre nem jött. A nemleges körülményjpedig bizonyítás tárgyává nem tehető a felperes szerint. A panasz alaptalan. Nem vitás, hogy a szóban forgó megrendelő-jegyet az alperes aláirta, de a S. E. 73. és 77. § ok szerint csak az ellenkező bizonyításáig áll fenn az alakilag való, illetően a perrendszerű alakban kiállított magánokiratokra nézve a kötelező bizonyítási szabály az iránt, hogy azok tartalmailag is valóknak tekintendők. A felebbezési bíróság ítéletének indokaiban kifejtettekre tekintettel, nyilván az alperest tekintette bizonyító félnek arra nézve, hogy az aláírást megelőző szöveg nem a szerződő felek akaratát tartalmazza. Ez kitűnik abból is, hogy Ítéletében annak ad kifejezést, hogy az alperest az előrebocsátott bizonyító adatokra tekintettel és mint egyedül tényben levőt, a S. E. 96. §. különös rendelkezéséhez képest felperes ellenzése dacára eskü alatt kihallgatandónak s esküre bocsátandónak találta. Ezzel nyilván az idézett szakasz második bekezdésére kivánt utalni, a mely rendelkezés azt foglalja magában, hogy mikor van helye a ténykörülményről egyedül tudomással biró bizonyító fél esküre bocsátásának. Az pedig nem szenvedhet kétséget, hogy az okirat tartalmi valótlansága pozitív tények megállapítása folytán bizonyítható. A perbeli adatok mérlegelése s indokolási kötelesség elmulasztása okából eljárási jogszabálysértésként lényegileg azt panaszolja a felperes, hogy a T. P. tanú vallomása, melyre a felebbezési bíróság mint érdektelen egyén által előadottra súlyt helyezett, figyelembe nem lett volna vehető, mert maga az alperes vallotta eskü alatti vallomásában, hogy G.-t ez alperes alkalmazottját már megelőzően ismerte s ismerte alperest és így a megrendelő-jegyet nyilván nem a tanú által jelzett abból az okból írhatta alá alperes, hogy G. A.-t tudja, mikép ki az alperes ; továbbá a nevezett tanú a felperes szerint azt vallotta, hogy az alperes a vitatott vételügylet megkötése alkalmával nem kapta kézhez a megrendelő-jegy másolatát, holott az alperes ezt beismerte s azt az iratokhoz csatolta. Ezek a panaszok azért alaptalanok, mert a felebbezési Kolozsvár, 1913. november 2. bíróság indokolta, hogy az alperesnek a G.-nal való előző ismerettsége mellett is miért látta valószínűnek a megnevezett tanú vallomásában is bennfoglalt azt az előadását, hogy a megrendelő-jegyet G. azért kívánta az alperessel aláíratni, hogy tudja, mikép az alperest hogy hívják. A felebbezési bíróság e részben azt hozta fel, hogy a vételi ügyletnek felperes által vitatott megkötése idejében országos vásár volt és igy valószínű, hogy a felperesi alkalmazott a vevők és a kiválasztott vásárolni szándékolt anyag könnyebb nyilvántartásának ürügye alatt állította ki a megrendelő-jegyet, továbbá kifejezést adott a felebbezési bíróság annak is, hogy az alperes vallomásából kitetszően a név szerint való ismeret hiányzott, másfelől, a felperes nem is állította, hogy ő az alperest név szerint ismerte volna s igy ezeket a körülményeket is az alperesi álláspont igazolására szolgálóknak tekintette. Az pedig nem való, hogy T. P. tanú az alperesi előadással ellentétben határozottan azt vallotta volna, hogy az alperes a megrendelő-jegy másolatát kézhez nem kapta, mert ez a tanú a vonatkozó jegyzőkönyv szerint csak azt vallotta, hogy erről nem tud. Ezek szerint tehát a felebbezési bíróság eljárása jogszabálysértés nélkül fogadhatta el az érdektelennek tekintett T. P. tanú vallomását annál inkább, mert az a panasz is alaptalan, hogy G. A.-t és F. A.-t tanuk a felperesnél való alkalmaztatásuk okából anyagilag is érdekelteknek nem lettek volna tekinthetők. A felebbezési bíróság megállapította azt a nem vitás tényt, hogy a felperes a szóban forgó időben és a jelenben is elmegyógyintézetben volt és van s hogy G. A.-t a felperes kereskedelmi meghatalmazottja; továbbá, hogy F. A.-t is a felperes alkalmaztatásában van és ez utóbbinak vallomása csak a G. A.-től hallottakra van alapítva. Ezekből folyóan mondotta ki a felebbezési bíróság, hogy ezeknek a tanuknak a vallomásait el nem fogadhatta s hogy a T. P. tanú vallomását a G. A.-nél hitelt érdemlőbbnek találta. Alaptalan az a panasz is, hogy a felebbezési bíróság lényeges eljárási szabálysértést követett volna el azáltal is, hogy nem helyezett súlyt arra a körülményre, hogy az alperes mint községi biró elég értelmes és írástudó ember, mert bár az ítélet nem szól arról, hogy az alperest minő intelligenciával bírónak tartja, az erre vonatkozó hallgatásból sem lehet azonban egyébre, mint arra következtetni, hogy a felebbezési bíróság az alperes Írástudó volta mellett sem látta kizártnak, hogy az alperes nem befejezett ügyletkötési szándékkal kívánta a megrendelő-jegyet aláírni, amely álláspontját az alperesnek a valószínűségek kutatása s a T. P. tanú szavahihetőségének megállapítása mellett elfagadhatónak találta. A felperes panaszolta azt is, hogy a felebbezési bíróság , lényeges eljárási szabálysértéssel alkalmazte a S. E. 96. §-át, a I mikor az alperest esküre bocsátottá, holott a felperes állás; pontjára nézve szerinte bőséges bizonyítékot szolgáltatott. Ez a panasz is alaptalan, mert a felperesnek nem sikerült kimutatnia, hogy azok a ténykörülmények, melyek az alperes | álláspontjára valószínűsítő adatokként lettek felhozva, a józan gondolkodás szabályaiba ütköznének és azt nem is állította, hogy azok iratellenes alapokra fektetettek lennének. Minthogy pedig a felebbezési bíróság a S. E. 64. §-a szerint mérlegelt oly ténykörülmények a fennforgását látta, amelyek az alperes bizonyító fél vallomásának valódiságát támogatja, a S. E. 96. §. második bekezdésében foglalt rendelkezésnek tett eleget akkor, amikor az alperest esküre bocsátotta. Az eljárási jogszabály megsértése nélkül történt szabad mérlegelés eredménye pedig felülvizsgálat tárgyává nem tehető. Ezekből folyóan a S. E. 197. §-a értelmében a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényt képez az, hogy a felperes által vitatott megállapodás nem jött létre s igy a keresetben említett vételi ügyletről sem lehetvén szó, az anyagi jog helyes alkalmazásával van a kereset elutasítva. 1913. évi szept. 22.