Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 12. szám - Telekkönyvi helyesbités a gyakorlatban. Befejező közlemény

48. oldal. Jogesetek Tá™. 12. szain. A felebbezési bíróság ítéletét részben és olyként változtatja meg, hogy alperes a mai naptól, vagyis 1913. március 5-étöl kezdve s minden hónap 5-ikén havonként előlőlegesen 8 kor. 50 fillér tartásköltséget lesz köteles kiskorú F. B. törvényes képviselője kezéhez megfizetni ; egyebekben felperes felülvizsgálati kérelmének, valamint általában alperes felülvizsgálati kérelmének helyt nem ad. Indokok : A törvénytelen gyermeke tartása iránt keresettel fellépő anya, gyermeke jogát érvényesiti, még ha felperesként, mint a jelenlegi perben, a vélelmezett apával szemben, maga is lép fel. Felperesnek tehát magát a kiskorú gyermeket kell venni ; s nem lehet ezt a pert azon az alapon eldönteni, hogy alperes az anyával (felperessel) a gyermektartási kötelezettségére nézve kiegyezett, hogy a kiegyezési összeget a felperesként fellépi") anyának ki is fizette s hogy e miatt az anya alperestől már mit sem követelhet. Mert az 1877. évi XX. t.-c. 11. §-a s az optkv. 167., 168. és 170. §§-ai értelmében a gyermektartási költségre való jog a gyermek önálló joga, mely a gyermek részére és javára szolgáltatatandó ki; a gyermektartási és díjfizetési kötelezettség magának az eltartást igénylő gyermeknek érdeke és jogai szempontjából bírálandó meg; a gyermeknek ezt a jogát az anya és apa között semmiféle egyezség nem szüntetheti meg; ily egyezség, ha az nem létesült egyúttal és pedig gyámhatósági jóváhagyással a kiskorú gyermek nevében is; csak az anya és az atya közti viszonyban lehet hatályos. Ebben az esetben különben is a gyámhatóság, az akkor még kiskorú anya részére teljeskoruságig kirendelt gyámot, a gyermektartási igénynek a természetes apa ellen a gyermek részére való érvényesítésével bízta meg. A felebbezési bíróság tényáltásként megállapította, hogy alperes, ki a gyermeknek részéről történt nemzésének tényét beismerte, a gyermek eltartására nézve felperessel oly tartalmú egyezséget kötött, mely szerint tartási kötelezettségét egyszersmiiigenkorra megszüntetendő, 800 korona összeget felperesnek készpénzben lefizeti és hogy alperes azt. az összeget felperesnek meg is fizette. A peres felek vonatkozó pervitája szempontjából pedig tényállásként megállapította a felebbezési bíróság azt is, hogy alperes ezt az összeget nem oly pénzből fizette, amely (felperes ellenvetése szerint) felperes apjának vagyonából felperes részéről jogtalanul elvont és alperesnek apránként juttatott összegekben maradt volna alperesnél; és nem is ezeknek a vagyon elvonásoknak visszatérítése gyanánt fizette meg. Ez utóbbi irányban a tényállást felperes megtámadja ugyan és pedig a miatt, hogy a felebbezési bíróság a tanuk ide vonatkozó vallomását, az 1893: XVIII. t.-c. 64. §-ának meg nem felelő okadatolással hagyta figyelmen kivül; hogy felperesnek a kérdéses pénzösszegek adására vonatkozó feljegyzési könyvecskéjét bizonyítékul el nem fogadta s hogy felperesnek eskü alatt leendő kihallgatását is mellőzte; e panaszai azonban alappal nem bírnak. A felebbezési bíróság ugyanis a felperes javára valló tanuknak vallomását méltatása alá vonta, az imént felhívott 64. §-ban megszabott módon, kellő alakú okadatolás mellett jutott arra a meggyőződésre, hogy a bebizonyítani célzott felperesi tényállást bebizonyitottnak nem tekintheti. Ép ugy megindokolta és pedig kellően, a törvénynek megfelelő módon, felperes eskü alatt leendő kihallgatásának mellőzésére vonatkozó álláspontjai is. Minthogy a bizonyítékok szabad mérlegelésére tartozó jogosultsági körében pedig a felebbezési bíróság, a fentiekben kiemelt pontokban jogszabályt nem sértett; s minthogy a bizonyításra köteles felperesnek eskü alatt leendő kihallgatását is a valószínűsítő peradatok hiányára való hivatkozással, a már felhívott törvénycikk 95. és 96. §§-ai értelmében szintén joggal mellőzhette; az elől kiemelt tényállás az 1893: XVIII. t.-c. 197. §-a értelmében e helyen irányadó; arra való tekintettel is. hogy az iratokban, ideértve a felebbezési bíróság ítéletét is, nincs nyoma annak, hogy íelperes valamely, az imént érintett feljegyzési könyvecskére bizonyítás céljából egyáltalán hivatkozott volna. Az ekként a felek között létrejött egyezséget az e részben nem vitásnak megállapított tényállás szerint, a gyámhatóság a kiskorú gyermek érdekében jóvá nem hagyta ; kétségtelen tehát, hogy a vélelmezett apától követelhető tartás iránti igényét a jövőre megszüntette volna, joghatálylyal nem bír, (1877: XX. t.-c. 20., 35. és 113. §§-ai) alperesnek ezzel ellentétés felülvizsgálati érvelése pedig meg nem állhat. Nem maga az egyezség, hanem csak az annak alapján képződött az a tényleges jogviszony, hogy a gyermek és pedig épen az atya intézkedése következtében az anyától a múltban tartást mégis kapott, hogy arra az időre, amíg az anya az atyával szemben elvállalt kötelezettségénél fogva a tartási kötelezettségénél fogva a tartási kötelezettséget már tényleg teljesítette, a gyermek másodszor is tartásköltséget jogosan nem igényelhet; bírhat a kiskorú gyermek (felperes) és atya közti viszonyra bizonyos mérvben jogmegszüntető befolyással. Ebből a fent kifejtettekből folyik, hogy az alperes részről az anyának a gyermektartás költségére fizetett 800 korona készpénz kielégítési összegnek a gyermektartás költség igényébe való beszámításáról jogilag helyes szó nem lehet: hanem a múltra, vagyis a mai napig már kiszolgáltatott tartásnak költségét az anya már fedezvén, ennyiben felperesnek jogos tartási követelése már nincs. A múltban már kiszolgáltatott tartásnak költségére nézve már az anya maga jelentkezik az apával szemben jogos igénylőként, mint aki az apa helyett viselte költségnek megtérítését, amennyiben ezt a közte s az apa közt kötött egyezség nem gátolja, követelhetné. Az anya kezéhez azonban a 800 kor. épen a gyermek tartására felhasználható vagyoni szolgáltatásként került és így maradt az ő birtokában ; amíg tehát az atya és anya közt létesült egyezség érvénye megdöntetve nincs; az anyának megtérítési követelése sem volna megítélhető. E kérdés eldöntése azonban nem az atya és a gyermek közti perre tartozik, ezt az anya és apa közti perben kell eldönteni. Ellenben amég csak jövőre esedékes tartási költség közvetlenül a gyermeket illeti. Az ő érdekére nézve azonban a szülők egyezsége és annak alapján adott teljesítés, a már frnt kifejtettek szerint, jogmegszüntetö hatállyal nem bír; az adott összeg tehát alperes javára itt egyáltalán már be nem számítható, mert arra nézve, hogy a gyermeket az anya ezután is s a jövőben el fogja tartani, biztosíték nincs; sőt épen abból, hogy az anya a tartásköltséget az atyától a gyermek részére e perrel követeli, mutatja, hogy az anya tartást kiszolgáltatni a jövőre vagy nem akar vagy nem tud; a gyermek tartásának lehetőségét pedig annak az esélynek kitenni, hogy a gyermeket most már sem az anya, sem az atya tartani nem akarja, nem lehet. Az a kérdés, hogy ezután az atya az anyával létesült egyezség erejénél fogva mennyiben követelheti az anyától a tartás kiszolgáltatását? s mennyiben követelheti vissza a 800 kor. kielégítési összeget vagy ennek részét az anyától ? ismét csak az anya és az apa közti viszonyra, esetleg perre tartozik; e kérdés ebben a perben meg nem oldható. A felebbezési bíróság a ténykérdésre tartozó abban a vitapontban, hogy a törvénytelen gyermek tartására havonkint mily összeg jár, a meghallgatott szakértők véleményének az 1893 : XVIII. t.-c. 64. §-a által megengedett szabad mérlegelése nyomán megállapította, hogy az havonkint 8 kor. 50 fillért tesz. E megállapítás közben jogszabálysértést el nem követett, s így felperesnek az összeg csekélységét sérelmesnek jelző felülvizsgálati panasza oly kérdésben, mely az 1893 : XVIII. t.-c. 64., 185. és 197. §-ai értelmében, épen mert jogszabálysertés esete nem forog fenn, a felülvizsgálat köréből ki van vonva, figzelembe nem vehető. Nem alapos alperesnek az a panasza sem, hogy perindításnál az anya már nagykorú volt és az akkor a pert megindiló atyja a keresetnél törvényesen nnm képviselhette. Mert ez a szabálytalanság — ha fenn is forgott — elenyészett azzal, hogy a felebbezési bíróság előtt a kiskorúért maga az anya járt el, aki az első bíróság előtt lefolyt eljáráshoz is csatlakozódnak tekintendő annak kivételével, hogy a F. Gy. gyám részéről a 800 koronának részben való beszámításával tett keresetleszállitás ellenében, az eredeti kereseti kérelemhez változatlanul visszatért, amihez joga volt. A nevezeti gyámnak kereset leszállító nyilatkozata ugyanis a kiskorura nézve ingyenes és hátrányos joglemondás az 1877 : XX. t.-c. 113. §-a értelmében egyáltalán hatálytalan, gyámhatósági helybenhagyást nem nyerhet, s a jelenlegi esetben annyival inkább, mert F. Gy-nek gyámul kirendelése különben is csak az anya teljeskorusága elértéig szólott, amely időpont már a keresetindítás előtt beállott. 1913 március 5.