Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 12. szám - Az 1912. év magánjogi gyakorlata. (Az E. J. K. "Jogesetek Tára" nyomán). Folytatás

12. szaiu, 125. oldal közzétette*, ugy vélekedik az oratioról. hogy az „ugy a törvény és államtudományi, mint a liittani isn:*retek bőségét és alaposságát, a felfogás és nézetek helyességét, az érvelés erejét tekintve oly munka, mely az akkori tudomány színvonalán áll s Írójának becsületére váiik. Az egész tisztán tudományos modorban van tartva, mérges kedélyt, a reformátusok tudományára ráfogott vádakat és mocskokat benne csak az elfogultság láthatott; ellenkezőleg, a mai kor higgadt, elfogulatlan olvasója, Huszti nemes gondolkozásának, felvilágosodott szellemének, józan Ítéletének s vallásos mély meggyőződésének elismeréssel kénytelen adózni". Ezt a véleményt nyugodt lélekkel aláírhatjuk. Ám „Barbarus hic ego sum, quia non intelligor ulli* s Husztit a dévai zsinat elitélte, állásától megfosztotta, könyvét elkoboztatta; ö maga pedig pártfogóitól elhagyottan, hova-lovább gyöngülő erővel folytatta sysiphusi küzdelmét súlyos Ítélete ellen, de sorsának lefelé gördült futását már meg nem akadályozhatta. Bod Péter „Athenasában" (115. 1.) azt irja róla: „—hivatala elvesztése után részegségre adta magát, felesége is elhalván, az urak körül udvarokban tengette életét, régi levelekből holmi geneologica táblákat dolgozgatván ; változtatta vallását is. A római hitre térvén szerzettek neki a károlyvári káptalanban digestor capituü titulussal szép fizetést ; de illetlen, alávaló magaviselése, részegeskedése miatt ott sem maradhatván, ismét az udvarokban kezdett időt tölteni; majd minden rendbeli emberek által megutáltatott. Holt meg 1755. esztendőben1''. Az éleíe delén letört férfi és jogtudós azóta pihen jeltelen sírjában. S ha felidéztem emlékezetét, felidézem azt is, a mi a sokat hánytvetett professor alakját a martyromság glóriájával ! fonja körül. Megcsonkított s az utódok által elfeledett könyveben, valamint életének súlyos tragikumában van valami, a mi még a mai társadalom forrongó lelkében sem érett gyümölcs s még mindig nem mondható ugy a miénknek, a mint pedig lennie kellene és ez a gondolat, a meggyőződés igazi, teljes és korlátlan szabadsága! Am, hogy ennek nyilt elismerése elégtétel e csakugyan s elégtétele-e annak a tudósnak, akit végzete ez igazság áldozatául dobott oda? Oly kérdés, melyre ki-ki csak saját lelkében találhat feleletet. X 8z 191Z. ÉB Riapjogi gyÉoplaía. )C (Az E. J. K. „jogesetek Tára" nyomán.) (Folytatás.) 111. Dologi jog. A temetők csak annyiban forgalmon kivüli dolgok, hogy addig, mig rendeltetésük meg nem szűnik, más célra nem használhatók, de egyébként magántulajdonban is állhatnak, illetve a temetőterületre vonatkozó tulajdonjog átruházás tárgya lehet, az 1876: XIV. t.-c. 118. §-a szerint a temetőterületeknek csak beépítés állal való használatára áll fenn az a törvényes korlátozás, hogy az építés csak az utolsó temetéstől számítandó 40 év lefolyta után engedhető meg (Kvári ítélőtábla 1912. G. 358. J. T. 154.) A kir. Kúria 296/19Ö5. szám alatt hasonló elvet mondott | ki, azzal a toldással még, hogy a temetők idegen dologi joggal nem terhelhetők. A köztemető azonban — forgalmon kivüli dolgot képez, mint ilyen, arra vonatkozó magánjogok szerzésére nem alkalmas s ekként arra, mig köztemetői jellegét megtartja, magánjogok birtoklás útján sem szerezhetők. (Kúria 2915/1908.) Tartozék. A csűr és istálló gazdasági rendeltetése, hogy egy helyen maradjon s még akkor is, ha úgy van épitve, hogy az egyik helyéről a másikra szállítható, mint gazdasági épület, állandó rendeltetéssel bírván, a telek tartozékának (alkatrészének) tekintendő, tehát oly mellékdolognak, mely miután a fődologjogi sorsát követi, ingatlan jogi minőségével bir. (Kvári Ítélőtábla 1911. G. 388. J. T. 34.) A kir. ítélőtábla a csűrt és istállót tartozéknak minősíti, zárjelben alkatrész szót is használ azonban, ami mindenesetre zavarólag hat, mert a tartozék és alkatrész nem ugyanazon jogi fogalom megjelölésére szolgál. A jelen esetben helyesebb lett volna kizárólag a zárjelben kitüntetett szót használni. Az 1871. I-III. t.-c. 56. §-a értelmében, a legelőilletmény ennek a telekkönyvben való kitüntetéséig, a mennyiben az ellenkező be nem bizonyittatik, a belsőség tartozékául tekintendő. * Prot. Közlöny 1878. évf. A törvényen alapuló ezen vélelemmel szemben az eladó tartozik bizonyítani, hogy a legelőilletményre vonatkozóan vevővel más megállapodásra jutott. (Állandó gyakorlat. Kvári ítélőtábla 1912 G. 162. J. T. 92. 1912. G. 286. J. T. 144.) Tulajdonjog. Ingatlan teljes tulajdonjogának megszerzése az optkv. 425. §-a szerint telekkönyvi bekeblezéssel történik. Eszerint az ingatlan dolog teljes tulajdonjogának megszerzéséhez a dolog tényleges birtokba adása nem szükséges, az ingatlan dolog átadása telekkönyvi bekeblezés által történik. (Kvári ítélőtábla 1912. G. 28. J. T. 53.) Árverési vétel esetén az a körülmény, hogy az árveréskor figyelmeztetés történt, mely szerint a végrehajtást szenvedőnek nem az árverezett, hanem a helyett más ingatlan van tényleges birtokában: egymagában sem az árverés hatályosságát s az árverési vevőnek szerzését, sem az utóbbinak jóhiszeműségét nem érinti. (Mv. ítélőtábla LXXIV. eset, 1912. G. 74.) Ez a logikus következménye ama állandó bírói gyakorlatnak, hogy árverési vevővel szemben a rosszhiszeműség nem állapitható meg az alapon, hogy a harmadik személyek tkvön kivüli jogáról s birtoklásáról tudott, hanem azt kell bizonyítani, hogy magának az árverésnek kieszközlése, valamint annak foganatosítása, a jelzálogos hitelezővel a felperes jogának sérelmére irányuló összejátszás folytán történt s erről az árverési vevő tudott. (Mv. ítélőtábla 1912. G. 317. J. T. LIV.) Ezzel szemben tehát nem helyes úton jár a kolozsvári kir. ítélőtábla 1912. G. 127. (J. T. 86.) számú határozatában, a midőn elvi éllel azt mondja ki, hogy „az a tény, hogy valakire az ingatlan birói árverési vétele leüttetett, ellenbizonyítást kizárólag csakis magát az árverés tényét igazolja, de ellenbizonyítást kizárólag nem bizonyítja azt is, hogy az ily vevőnek akarata, anyagi jogilag is az ily ilyképi tulajdonjog szerzésére irányult, ha tehát ez birói meggyőződésileg kimutattatik, akkor annak anyagi joghatása abban áll, hogy árverési vevő azzal szemben, aki az ingatlannak már az árverés előtt tulajdonjogát telekkönyvön kívül érvényesen megszerezte, csak alakszerű, t. i. oly telekkönyvi tulajdonos, aki az anyagi jogtulajdonossal szemben engedni tartozik'. Ezen elvnek keresztülvitele teljesen felforgatná az árverési vételnek egész intézményét, mert olyan térre vág, ahol — de internis non iudicat praetor.. .. Mert a mikor az árverési vevő kijelenti, hogy ezen hrszámu ingatlant veszi meg, lehetetlennek tartom ezzel szemben annak a bizonyítását, hogy ő nem ezt szándékolta megvenni. Rendkívül érdekes esettel találkozunk ama kérdést illetően, hogy a visszavásárlási jog hol köthető ki ? A kolozsvári kir. ítélőtábla (1912. G. 121. J. T. 98.) azt mondja ki, hogy a visszavásárlási jog, mint az optk. 1067, §-a szerinti mellékkikötése csak a főszerződésben köthető ki joghatályosan. Ezzel szemben a marosvásárhelyi kir. Ítélőtáblának az az állandó gyakorlata e kérdésben, hogy a visszavásárlási jog kikötése az adásvételi szerződésnek egy mellékszerződése (optkv. 1067. §.), a melyet a főszerződéssel egyidejűleg vagy azután is érvényesen ki lehet kötni. Nincsen — szerinte — olyan jogszabály, mely ennek a jognak a kikötését kizárólag a főszerződés keretébe utalná. Tehát a kút ítélőtábla az optkv.-nek ugyanazon §-át kétféleképpen magyarázza, úgy hogy a szerződő felek a visszavásárlási jog kikötésénél arra is kell ügyeljenek, hogy melyik „jogterületen" kötik azt ki. Nem lesz érdektelen, ha a felvett kérdésben megismerjük a kir. Kúria álláspontját is. A kir. Kúria 3016/1908. számú határozatában e kérdésben következőleg nyilatkozik meg: „Birói gyakorlatunk nem ismer oly megszorító rendelrendelkezést, amelynél fogva eladó a vevővel szemben a visszaváltási jogot csak azon esetben köthetné ki joghatályosan, ha az a kikötés magába az adásvételi szerződésbe foglaltatik, következőleg, a kereseti visszavásárlási jog érvényességét nem rontja le az a körülmény, hogy a szerződő feleknek erre vonatkozó megállapodása az adásvételi szerződéstől önálló külön szerződésbe foglaltatott; megjegyezvén, hogy az alperes által hivatkozott 909/1905. szám alatt hozott s az optkv. hatálya alá eső erdélyi ügyet elbírált kúriai Ítéletnek elvi kijelentése, a jelen, a magyar magánjog szabályai szerint elbírálandó jogesetben alkalmazást nem nyerhet." A kir. Kúriának ez a megkülönböztetése — semmiféle megállható jogi alappal nem bír. Mert az optkvben kifejezett rendelkezés atekintetben, hogy hol köthető ki a visszavásárlási jog — nincsen. A megkülönböztetésnek okát, a közölt döntésből kivehetően,