Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 10. szám - Parlamenti biráskkodás. Befejező közlemény

104. oldal. Erdélyréasi Jogi Közlöny 10. szám^ De, hogy a birói lelkület szenvedett és szenved, ezt a legfelsőbb bíróság nem egy kiválósága panaszolta nekem magamnak" .... így a Curia. Hogv fog beszélni majd, ujabb 10—15 év után a másik legfőbb bíróság (mely már is rémüldözik különösen az uj adótörvények folytán, de különben is nap-nap után szaporodó, ráváró munkatehertöl) — azt majd meghalljuk ennek a bíróságnak egy talán hasonlóan hivatott psichologusától, miután ezt a — vajmi csekély optimismusra biztató — ujabb kísérleti nyulat is egy-két évtizedre „úgyszólván megnyomorítottuk." E felolvasás szűkre szabott kerete, melyet, ugy érzem, már is áttörtem, nem engedi, hogy e kérdés más, szintén igen érdekes szempontjaira bárcsak utaljak is. Még sem tehetem, hogy bár azok egyikét — szerintem igenis lényegesebbiket — legalább meg ne említsem. Nagyon fontos momentum ám az angol parlament, de talán más parlamentek történetében is az, hogy azok eredetileg birói forumok, még pedig főbenjáró, bizonyos esetekben egyetlen és legfőbb birói (orum voltak. Az angol parlament bizonyos tekintetben az ma is. A magyar is. (Hogy pedig a rég múltban is az, méginkább az volt, arra utalnak a híres — rossz fejedelmi tanácsadók megbüntetését az országgyűlés elé utaló — ..tanácstörvények.") Ebből származik pl. az angol parlamentnek az a joga, hogy ma is bárkit, aki az ö privilégiumait sérti, maga elé idézhet és felebbezhetlenül, akár életével lakoltathat. De nemkevesbbé fontos és ugyancsak eme bírósági karakterére vezethető vissza az ö autonóm gyakorlata, mely bölcsen, házszabályok alakjában kidifikálva, megkötve nincs is, mely nemcsak joga, államjogi állása megvédésére, emelésére, hanem oly határozó hatalomra vezet, mely a többi államjoggal, söt irott törvényekkel szemben derogáló, a „lex et consvetudo parlamenti'' túlsúlyt jelentő jogalkotó, de egyben hatalmi forrásává emelkedik. Hogy ez egy lényeges szempont, a mi magyar parlamentünk autonómiája tekintetéből is, azt senki sem vonhatja kétségbe, aki a mi házszabályaink egyes intézkedéseire vet egy kutató tekintet s ott, többek közt épp az 1899. XV. t.-c. ötletéből keletkezett házszabálymódosilások §§-ai közt mérlegeli pl. azok jelentőségét, melyek szerint a Ház bíráló-bizottságai, mint választási, vagy az összeíérhetlenségi bizottság, mint ez ügyekben eljáró, forumok mess/eható intézkedési hatalmat nyertek ; ítélkezhetnek, praecedenseket alkothatnak, mindenkit kötelező, felebbezhetlen határozatokat hozhatnak. Már maga az, hogy a házszabályok egy ilyen bírósági forumot — autochton jogánál fogva — kreálhatnak: rendkívüli fontosságú. De már elég. Csak ráakartam mutatni egy eddig kellően meg nem világított szempontra. Csak felakartam vetni egy kérdést, mely ma különösen actualis. Felemeltük-e már a magyar parlamentet olyan magaslatra, ahol az a capitis deminutio immár csekélységnek tetszik, amit aző legsajátabb birói hatalmától, ugyszólva háziuri jogától megfosztása jelent? És felemeltük-e már a magyar politikai közéletet, az általános népkultúrát oda, ahol már csupán a politikai tisztult felfogások és a választók érett belátása dönthetik el a választások s ezzel együtt e nemzet követendő politikájának sorsát. Ki van-e pl. várva az, hogy a magyar képviselőház idegeti terror, vagy befolyás ellen kényszerül megvédeni saját függetlenségét ? Vagy belül nem érvényesülhetnek már olyan áramlatok, amelyek ezt a függetlenséget veszélyeztetik s elég-e ezekkel szemben védelmül egy tóle idegen biró lelkiismerete, jellemereje, — mint legféltettebb, legfőbb politikai érdekeink egyetlen garantiája ? Ha mindezekre a kérdésekre megnyugtató a felelet: ugy bízvást gondolhatunk arra, hogy a parlamenti bíráskodást elvegyük a parlamenttől. Ha nem, — akkor gondoljuk meg, hogy ezt még a felettünk toronymagasságra álló angol közvélemény se merte megtenni — egészen. Es, hogy tán az 1848-iki bölcs és liberális törvényhozásnak az a declaratiója: „azon választások iránt, melyek törvényessége bármely tekintetből kérdésbe vétetnék, a képviselő tábla intézkedik" — több pietást érdemel (legalább az ellenkező kísérletekből meríthető tapasztalatok szerint) mint a minőben eddig részesült. Az az emiitett jogászgyülésen igen tekintélyes oldalról támogatott felfogás, hogy. mert a választás egy közigazgatási aktus : azért tehát annak elbírálása tisztára közigazgatási birói funkció, nagyon egyszerűsíteni látszik a problémát. De figyelmeztetek rá, hogy ez az elmélet tisztán német eredetű, olyan észjárásból fakad, mely előtt az angol közjog majdnem groteszk, annyira megérthetetlen. Különösen idegen pédig számára — maga a parlamentarismus. Azonban a fogalmak koránt sem olyan egyszerűek, mint aminőnek l ttszanak s legkevésbbé azok. melyek a parlamentaris rendszerrel, függnek össze. Ha a parlamenti választás fogalmát közelebbről vizsgáljuk : igaz, hogy az egy közigazgatási aktus formájában megy végbe. De tartalma, célja, lényege: tisztán politikum. Hiszen nem egyéb, mint annak a szervnek kreálása, mely o nemzet politikájának az irányát megszabni hivatott. És mihelyest egyszer ez a kreáció megtörtént: megkezdi az önálló, suverén működését, melyre többé a választónak mi befolyása sincs, egészen addig, amig — létezik, újból nem születik. És hogy ez a politikum, mint igazi fogmimi tartalom a I döntó, a fontos, — azt mi sem igazolja jobban, mint az általam ! vázolt historicum. Ez azt tanítja, hogy az igazi, erő- és életteljes parlamentarismust az a helyes és praktikus felfogás teremtette meg, mely ezt a politikai (par exellence gyakorlati) elemet fontosabbnak tartotta — minden elméletnél; szóval: a lényeget — a formánál. A mi saját tapasztalataink pedig azt, hogy amig a kérdés politikai oldala kiépítetlen, megoldatlan : kísérletünk a parlamenti bíráskodás jogának a rendes bíróságokra ruházására nézve : nem i csak nem használt a parlamentnek és a bíráskodásnak, hanem | mindkettőt gyengítette és veszélyeztette. Ma sincs, de már 1899-ben sem veit afelett semmi kétség, hogy a parlamenti bíráskodás reformra szorul, mint ahogy a választójog sem maradhatott meg amaz állapotában, melyben 1874 óta noli me tangere vala. De, ha egyszer a nagy alkotmányreform mintaképét az 1848-ki nagy törvényhozás Angliából vette, okosabban, bölcsebben nem tehetünk, mintha annak fejlesztése utján is az ők nyomdokain haladunk s többek között Angliából eltanuljuk azt is, hogy ott „papir-törvényeket" — melyek csak a papiron vannak meg, de az élet nyomtalanul halad el mellettük, ha ugyan ki nem kacagja őket — nem csinálnak, hanem csak olyanokat, melyek a nemzet jellemének, a társadalom állapotának, szóval az igazi szükségletnek megfelelnek. A „sötétbeugrás" nem angol jellemvonás és arról a regimerői, mely éppen ezt a történelmi szállóigét forgalomha hozta, de tekintetbe nem vette, fel van jegyezve, hogy látszólagos parlamenti többsége ellenére, valójában a nemzet kisebbségét képviselte.2 És jellemző, hogy éppen ez a kormány volt, melynek főként köszönhető, hpgy az angol parlament a választási bíráskodás egy részét kezéből kiadta. De, hogy ezt tette és tehette, annak okául — hogy csak a főbbeket említsem — a következő jelentőségteljes motívumok szolgáltak: 1. Akkor már a parlament tulsulya, domináló hatalma az állam kormányzatában kétségen kivül ki volt épülve és kétségtelenül örökre megállapítva. 2. De ki volt építve egy olyan választójogi rendszer is. mely a szavazatokat oly nagy számra emelte, amitől már igen kevés lépés kellett az ált. választói joghoz ; és amely már önmagában nagymértékben alkalmas volt ab ovo lehetetlenné tenni a választási korrupciót. 3. Emellett a parlament munkája hihetetlen mérvben megszaporodott ; hiszen az a roppant világbirodalom összes kormányzati, söt közigazgatási munkájának javarészét az ujabban kifejlett bizottsági rendszer óriási térfoglalása révén végezte s már-már odajutott, hogy ebbeli munkaterhének megfelelni képtelen.3 4. A parlamenti bíráskodás munkaterhének egy részét tehát annál szivesebben átengedte a bíróságoknak, miután ezeknek szervezete, helyzete, tekintélye eme teendők végzésére alkalmasabbá teszi őket bármely kontinentális rendes bíróságnál. Hiszen, hogy egyebet ne említsek, az angol birói rendszer az - Disraeli. 3 Um es Kurz zu sagen: das engl. Parlament leidet an Veherbtírdung, die beinahe zu emer Parali/sc seiner Thatiqkcit führen könte.' Hatschek. ,Eagl. Staatsrecht". I. 587.