Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 6. szám - A halászatról

G. szám. Jogesetek Tára 23. tagadható meg, mert ebben az egyszerű igazolás iránti kérelem is bennfoglaltatik. A költségre, mint uj nyilvánkönyvi jogszerzésre nézve a U. birói végzés indokainál fogva hagyatott helyben. Polgári törvénykezési eljárásból. Számadási perekben azon birói határozatokban, amelylyel a felhívottnak a számadás előterjesztése iránti kötelezettségre elbírálta ti k ; a perköltségeket és ügyvédi dijakat illetően is határozni kell. Indok ok: Általános perjogi szabály, hogy az iigy érdemében hozandó, illetve ama határozatokban, melyek az eljárási az illetékes bíróság előtt befejezik — a rendss eljárásban kérelem és felszámimitásra, sommás eljárásban hivatalból — intézkedni kell a perköltségek és esetleges ügyvédi dijak megállapítása és ki által viselése kérdésében is. Hogy ezenkívül a most emlilett kérdésben minő határozatokban kelljen intézkedni, a prts. elő nem irja ; általános szabályként a sommás eljárás 108. §-a csak azt állítja fel, hogy más határozatban ily intézkedésnek csak akkor van helye, ha a megtérítés kötelezettsége az ügy végelintézésétöl független, vagy az Ítélethozatal után merült fel. De czélszeriiségi szempontokból, annak elkerülése végett, hogy a perköltségek kérdését ujabb eljárás tárgyává ne kelljen tenni, ami csak niabbi költségeket okozna, helyesnek kell tartani, ha a perköltség viselése kérdése minden oly birói határozatban eldöntetik, amelylyel a bíróság elé vitt peres ügy olyan közbeeső nyugovó pontra jut, amely az esetek nagy részében a peres ügy végIx'fejczését is jelenti. Számadási perekben a felhívottnak számadás előterjesztése iránti kötelességét megállapító, szóban forgó határozat (1881: L1X. t.-c. 82. §. 2. bekezd.) épen a most felhozott elvek szerinti elbírálás alá tartozik; mert az az 1881: LIX. t.-c. 32. §. 3. pontja szerint külön felebbezhető olyan érdemi végzés, amelylyel a számadási kötelezettség meg nem állapítása esetén a perügy végleges befejezést nyer, a számadási kötelezettség megállapítása esetén pedig a kérdéses per oly nyugvópontra jut, amelyből az 1881: LIX. t.-c. 83. §-a esetén csak a felhívó ujabbi kérelmére eleveníthető fel; s az utóbbi esetben is az ezen végzés hozataláig felmerült költségekre az ügy érdemi eldöntése befolyást nem gyakorolhat, mert nincs kizárva, hogy a felhívás jogosultsága, illetve számadási kötelezettség megállapítása kérdésében vesztes, számadásra kötelezett, a számadás előterjesztése folytán lejáratott másik ágában az ilyenfajta pereknek nyertes lesz; minélfogva a felhozott jogi és czélszerüségi szempontokból a fenti értelemben kellett megállapodni. Kolozsvári kir. tábla értekezleti megállapodása 1907. deczember 1-én. Jogesetek marosvásárhelyi kir. ítélőtábla gyakorlatából. Rovatvezető: Kns.ztricli János, táblai tanácsjegyző. Kötelmi jogból. Czélszerüségi tekintetek mellőzése, törvényből vagy szerződésből megállapodásból folyó kötelezettség: megszegésének nem minősíthető. 1!K)7. G. 90/4. szám. A marosvásárhelyi királyi ítélőtábla itélt : A felülvizsgálati kérelemnek helyt nem ád. Indokok : Felperesek felülvizsgálati kérelmükben nem mondják ugyan meg, hogy a felebbezési bíróság Ítéletét az 1893. XVIII. t.-cz. 185. §-ában jelzettek közül melyik alapon támadják meg; de mivel az optkv. 1294. és 1299. §-aira hivatkozást tesznek: panaszuk nyilván e törvényszakaszokban kifejezett anyagjogi szabály megsértése miatt van emelve, azért: hogy alperes kártérítési felelősségét meg nem állapították sem azon az alapon, hogy alperes a szóban levő szerződés hiányos kiállításáért hivatali állásánál, illetőleg szakértői minőségben eljárásánál fogva felel, sem pedig azon az alapon, hogy a keresetben leirt kárt vétkes vagy gondatlanul mulasztó eljárásává! okozta. Ez az álláspont azonban a törvényes alapot nélkülözi. A felebbezési bíróság által megállapított és meg nem támadott, tehát az 1893. XVIII. t.-cz. 197. §. értelmében irányadó tényállás az: hogy K. T. a szóban levő szerződési okirattal, az abban leirt ingatlanokra vonatkozólag felperesnek javára, élői" közötti tulajdon átruházási ügyletet akart létesíteni. Minthogy pedig a szerződési okirat ennek a czélnak megfelelöleg van előkészítve, az pedig nincs megállapítva, hogy az okiratnak felperesek részéről alá nem íratása, alperes szakismerei hiányára volna visszavezethető: felpereseknek az optkv. 1299. §-ára hivatkozásuk minden jogszerű, sőt érthető ok nélkül történik. Ami pedig az optkv. 1294. §-ára hivatkozásukat illeti: ;i felebbezési bíróság ítélete szerint megállapított, és meg nem támadott, tehát irányadó tényállás szerint e törvényszakaszra vonatkozólag döntő épen az: hogy alperes az ingatlanokat felperesekre átruházni szándékozó K. T. által aláirt szerződési okiratot csak azzal a kötelezettséggel vette át és vitte magával, hogy mihelyt I. rendű felperes Romániából haza jön, az okiratot ennek rendelkezésére fogja bocsátani; ezt pedig alperes meg is tette Már pedig ebből a tényállásból a felebbezési bíróság helyesen vonta le azt a jogi következtetést, hogy alperes elvállalt kötelezettségét meg nem szegte, az okirat szerint szándékolt jogügylet létrejötte elé akadályt sem szándékosan, sem terhére eső gondatlanságból nem gördített. így pedig alperes kártérítési felelőssége az optkv. 1294. §-ára tekintettel sem állapitható meg. Annál inkább helyes a felebbezési bíróság jelzett jogi következtetése : mert igaz ugyan, hogy nincs tényállás megállapítva abban az irányban, hogy alperesnek tiltva lett volna az okiratnak aláírás végett Romániába felpereshez való elküldése s az elküldés az adott helyzetből kifolyólag indokoltnak is lett volna tekinthető; ámde midőn ezt alperes nem tette, magát csak a tényállás szerint elvállalt ahoz a kötelességéhez tartotta, hogy az okiratot felperessel akkor íratja alá, mikor ez Romániából haza jön; kötelességet tehát meg nem sértett, legfeljebb czélszerüségi tekintetet mellőzött, — a minek mellőzése azonban törvényből vagy szerződésből —megállapodásból folyó kötelezettség megszegésének nem minősíthető. De alperes a küldéssel járó veszélyt sem tartozott magára vállalni. Az pedig, hogy alperes az okiratot özv. K. Tódorné kérésére ennek ki nem adta, azért nem alkalmas alperes kártérítési kötelezettsége megállapítására: mert egyrészt megvan tényállásként állapítva s nincs megtámadva, hogy felperesek maguk sem állították, hogy a nevezett özvegynek az okirat kiadásának követelésére megbízást adtak s az magát alperes előtt ily minőségben igazolta volna; másrészt pedig az sincs megállapítva s az iratok szerint állítva sem volt, hogy ily megbízást nejének maga K. Tódor adott volna. Végül alperes felelőssége még azért sem volt megállapítható ehelyütt sem: mert a felebbezési bíróság ítéletében nincsenek olyan adatok, melyekből kivehető volna, hogy az okirat Romániába még oly időben lett volna elküldhető, hogy a felperes aláírásával való hozzájárulás mellett az ügylet, az átruházó K. Tódor elhalálozásának időpontjára és az optkv. 918. §-ára tekintettel, érvényesen létre jöhetett volna; az adatoknak ez irányban való hiánya pedig panaszolva nincsen is. Midőn ezek szerint felperesek felülvizsgálati panasza alaptalan s alperes kártérítési felelősséggel a perbeli tényállás szerint nem terhelhető : nyilván szükségtelen és nem is helyes a felebbezési bíróságnak az az indokolása, hogy alperessel szemben mulasztás annál kevésbbé állapitható meg, mert az ügylet alapján és annak megállása esetén felperesek szerződési jogok érvényesítésében nincsenek gátolva. Mert ha ez igy lehetne, ugy kárról és kárkövetelésröl még szó sem eshetnék, s felpereseket időelöttiség okából kellett volna a felebbezési bíróságnak elutasítania; másrészt pedig arról, hogy felperesek szerződési jogaikat érvényesithetik-e ? csak akkor