Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 43. szám - Vitás kérdések a végrehajtási novellában

442. ErdéSyrészi .loffi Közlöny 43. szám. keletkeznek s oly egyszerűek, hogy azok elbírálásához magasabb képzettséget kívánni teljesen felesleges. Ezek alapja rendszerint adásvétel, melynek eredményekép az ügy vételárkövetelés gyanánt kerül elö, avagy munkabér, esetleg megvett áru kiadása iránti követelés, netalán pedig kölcsön czimén állanak elő. Ily ügyek elbírálásához nem jog tudás, hanem jogérzék szükséges, mely már minden értelmes emberben kifejlődött. Ezzel szemben nem kívánható magasabb képzettség, mert ilyennek megkivánása esetén sok helyt a békebirói tiszt elvállalására alkalmas és hajlandó egyén nem akadna; miután pedig ezen ^tisztség nem fog ugy rendszeresítetni, hogy magasabb képzettségű egyén azt kenyéradó élethivatásul választhassa, annak rendszeressé minősítés kikötése esetén többnyire lehetetlenné válnék. A mint helyes a javaslat intézkedése a minősítés elejtéso tekintetében, annyira helytelen a 757. §. a kizárásra vonatkozó rendelkezése. Helytelen első sorban azért, mert ezáltal azon egyéneket zárja ki, akik a békebirói tiszt betöltésére alkalmasak s igy lehetetlené teszi ennek rendszeresítését, másodsorban helytelen mert ellentmond önmagának s a mai jogállapotnak. Az első sorban felhozott indok igazolása gyanánt felhozom a következőket: A kisebb értékű ügyekben eljáró békebirák, lehetőleg minden helyen rendszeresitendők lévén, a magyar állam 26 törvényhatósági joggal bíró, 106 rendezett tanácsú városában, 1945 nagyközség és 2555 körjegyzői székhelyen állitandók fel. Csakis igy érhető el az, hogy ez intézménynek a jogkereső közönség hasznát lássa a könnyű hozzáférhetés által. A törvényhatósági joggal felruházott és rendezett tanácsú városokban, egyes foglatkozásbeli egyének kizárása nem képezné ugyan akadályt, azonban a nagyközségek és körjegyzői székhelyeken más egyének, mint a kiket a javaslat kizár, nem találhatók. A kizárás elvi szempontból akkor- és azért lehet helyes, ha az igazságszolgáltatás megbízhatósága, biztonsága megkívánja. Az igazságszolgáltatás szempontjából a kisebb értékű ügyekben senkinek kizárását' sem lehet indokolni, mert mint már kifejtettem, ez ügyekben az érdekek nem olyanok, hogy ezek miatt befolyásolást, pressiot érdemes lenne igénybe venni. Más szolgálati szempontokból pedig a törvényben kizárást kimondani felesleges, mert minden állami avagy közszolgálatban álló tisztviselő csakis felettes hatósága beleegyezése esetén vállalhat hivatal körén kivül eső tisztséget, s igy a kinevezés csakis felettes hatóság megkérdeztetése után lenne eszközölhető, s ha az nem kifogásolja a megbízatást, ugy nincsen semmi akadály. Ott a hol a tisztviselő hivatalos elfoglaltsága avagy hatáskörének minősége miatt a bíráskodást nem gyakorolhatná, sem maga nem vállalkoznék, sem pedig felettes hatósága beleegyezését kieszközölni nem tudná. A lelkészek, segédielkészek, tanítók uifoglaltsága esetén ugyanez áll, hivatásuk pedig a bíráskodással igazságszolgáltatási szempontból ellentétbe nem jöhet. A másodsorban felhozott indok, hogy a kizárási intézkedés ellent mond a javaslatnak és a mai jogállapotnak azzal igazolható : hogy a községi és körjegyzőket is kizárja, holott a 755. §. 2. pontja szerint a községi bíróságnak tagja, s mint ilyen a bíráskodásban részt vesz. A tapasztalat azt mutatja, ami különben a községi elöljárósága összetételének természetes összefolyamánya, bogy mindazon ügyekben, a melyekben névleg a községi elöljáróság intézkedik, a tényleges munkát a községi illetve körjegyző végzi, s igy a bíráskodásnál is a községi jegyző az7 aki a tárgyalást vezeti, az Ítéletet meghozza illetve annak meghozatalára irányító befolyást gyakorol. Már most abban, hogy a községi jegyző névleg mint a társasbiróság tagja, azonban tényleg egyedül hozza meg az Ítéletet, a javaslat semmi akadályt nem lát, azonban már azt* hogy névleg is egymaga hozzon ítéletet, megengedni nem hajlóndó. Ebben semmi rátió nincsen. Az ügyvédek kizárása semmi néven nevezendő szempontból nem indokolt. Igazságszolgáltatási tekintetből az ügyvéd bíráskodása csak előnyös lehet, mert jogi tudásánál, hivatásánál fogva a bíráskodásra feltétlenül alkalmas. Közszolgálati szempontokkal a kizárás nem indokolható. Az érdek összeütközés esete nem állhat be, mert a békebirói hatáskör alá tartozó ügyekben ugy a mai jogállapot, mint a javaslat szerint is, ügyvédi dijak saját féllel szemben sem ítélhetők meg s ez által ily ügyekben az ügyvédi képviselet ugyszólva ki van zárva. Az ügyvédi hivatás szempontjából szintén nem tehető kifogás, mivel a biráskodás fontossága, a hivatás tisztessége az ügyek értékétől teljesen független s ennélfogva a békebirói tiszt a hivatással és állás tekintélyével össze nem férőnek nem tekinthető. Az ügyvédek kizárása ellenkezik a mai jogállapottal, mert az 1892. évi XXIX. t.-cz. 6. §-a továbbá a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvény 9. §-a az ügyvédnek az igazságszolgáltatásban való részvételét kifejezetten megengedik s a gvakorlatban ezen részvétel gyakori is. A békebirói intézmény ily módon szervezve, a kisebb értékű ügyekben a biráskodás garantiái emelné és oly sikerelret, eredményeket mutatna fel, a milyeneket eddig elérni nem tudott. Ez eredmény elérésére feltétlenül szükségesnek mutatkozik az, 1 hogy városokban, nagy községekben sőt a hol lehetséges körjegyzői székhelyeken a békebirói intézmény létesítése kötelezőnek mondassék'ki. Kötelezőnek kell kimondani már azért is. mert a városokban és nagyobb községekben a közigazgatási tisztviselők, elöljáróságok teendői oly nagyok, hogy ezek mellett a biráskodást alaposan el nem láthatják, viszont a bírósági ügyek száma oly nagy, hogy azokat mellékesen incidentilater elintézni nem igen lehet. Igaz ugyan, hogy a békebirói állások szervezése a községekre terheket róna, de ezen terhek nem lennének túlságosak, másrészt pedig ezekért a közönségnek az velna rekompezátiója, hogy ezen hatáskörbe tartozó ügyei gyorsabban intéztetnék el, a bíróság helyben lévő vagy legalább is közelben könnyebben hozzáférhető. Gyakorlati szempontból még figyelembe veendő még azon körülmény is, hogy a jog kereső felek egyes ügyekkel kevesebb időt töltenének mivel, tapasztalat szerint ott is, ahol a járásbíróság helyben van a fél tárgyalási határnapon gyakran egész napot kénytelen tölteni, holott a békebirónál kevesebb lévén az ügy, gyorsabban végezne. Ott, a hol békebiró kinevezése erre alkalmas egyén absoluet hiány, vagy pedig a körjegyzői székhelytől való nagyobb távolság, avagy bármely más indokból lehetetlen lenne a biráskodás, a községi elöljáróságokra ruházható. A községi elöljáróságok bíráskodással való felruházása nem lenne nóvum, az 1877. évi XXII. t.-cikk életbelépte óta. egész sorozata a törvényeknek felruházza, illetve feljogosítja a közsé geket bíráskodásra, ilvenek az 1884. évi XVII., 1898. évi II., 1899. évi XLI. és XLIIL, 1900. évi XVIII., XXIX., 1907. évi XIX., XLV. t.-cikkek. Ezen ügyekben a községi elöljáróságok eljárása, ítélkezése a tapasztalat szerint kifogásra nem szolgáltatott okot. Minthogy pedig ezen törvények rendelkezései alapján a községi elöljáróság elé utalt ügyek alapja mindenütt munkaszerződést, az ügyek maguk pedig mint ezen szerződés alapján munkabér, társasági viszonyból eredő követelésekről szólanak, ennélfogva körülbelül felölelik mindazon ügyeket, melyek ezen felül községi biráskodás alá tartoznának, Ugyanis tapasztalat szerint a kissebb ügyek jogalapja ugyszólva kizárólag áruk vételár hátraléka, iparosoknak teljesített munkáért vagy pedig munkásoknak elvégzett munkáért való dij követelése. Itt tehát a jogalap majdnem azonos az emiitett törvényekben felsorolt ügyek jogalapjával, a védekezés kifogások többnyire szintén olyanok lesznek, mint azon ügyekben, igy hát az elöljáróságok a községi bíráskodással való felruházása esetén sem kapnának szokatlan, ösmeretlen hatáskört. Ha tehát a felsorolt ügyekben a községi elöljáróságok helyesen járnak el, akkor fel lehet tételezni, hogy a községi biráskodás alá tartozó ügyekben is helyesen fognak eljárni. (Folytatjuk.) X fliífls hBPdésBh a végrehajtási novellában. A végrehajtási novella alig pár napos életbelépése ideje alatt is ugy a szaksajtóban, mint a gyakorlatban számos vitás kérdést hozott felszínre. Egy pár kérdést már e lap hasábjain is megvitattunk, most ujabban foglalkoznunk kell azonban az ismét felszínre került vitás kérdésekkel. A Jogtudományi Közlöny legutóbbi számában Dr. Szkoták Gyula kisjenöi ügyvéd vetett fel egy kérdést és pedig, hogy: A 100 koronát meg nem haladó érték behajtására irányuló végrehajtási kérés költsége meqállapitható-e a végrehajtást szenvedő terhére ? Fejtegetéseivel a Vn. 4. §-ábol indul ki, mely azt mondja, hogy: „Oly végrehajtás esetében, mely a járulékok nélkül 100 K-t meg nem haladó pénzösszeg behajására irányul oly költséggel, a melyet bármely végrehajtási cselekménynél a végrehajtató közbenjárása okozott, a végrehajtást szenvedő nem terhelhető" stb. Foglalkozik azután a törvény szavai és intencziói alapján azzal, hogy mit akart a törvény érteni e kifejezésével: „végrehajtási cselekmény" s mit a ^közbenjárás" fogalma alatt." Fejtegetéseiben — bár határozottan nem vonja le a következtetéseket — s egyenes véleményt a felvetett kérdésre nem is nyilvánít, oda jut. hogy a végrehajtási kérés előkészítője a