Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 39. szám - A már elrendelt végrehajtás és a végrehajtási novella - Tettestársaság a B. T. K. 400.§-ának 2. pontja szerint minősülő és büntetendő közokirathamisitás büntettében

414. Erdélyrészi Jogi Közlöny 39. szám. ragaszkodott a szerződés megkötéséhez, kijelentve, hogy korább vevőnek ellensége s igy ösztönzésére a szerződést megkötötték, aláírták és tlkvileg bekebeleztették. Ákácsos Ferencz és neje bekebelezési kérésüket később adván be, az elutasittatott, minek sommás polgári nton tulajdoni pert indítottak Ákácsos Sámuel ujabb vevő és telekkönyvi tulajdonos ellen. Utóbbi ezen perben mint ügyfél eskü mellett azon vallomást tette, hogy az általa kötött vásárügyletnél jóhiszeműen járt el és nem birt tudomással arról, hogy az ingatlant Ákácsos Ferencz és neje már korábban megvásárolták. Ennek alapján felperesek a pert elvesztették. Az ezután megindult bünperben az ujabb vásárnál szerepelt eladót, vevőt és szerződési tanukat mind a három biróság bűnösöknek mondotta ki mint tettestársakat a B. T. K. 400. §-ának 2. bekezdése szerint minősülő és büntetendő közokirathamisitás bűntettében, illetve a tanukat a B. T. K. 20. és 92. §§-aira tekintettel közokirathamisitás vétségében, mert mind a négyen tudomással birtak a korábbi eladásról s szándékosan működtek közre, hogy a kétszer eladó és a második vevő hasznára s az első vevők kárára a nyilvánkönyvbe a jogviszonyok lényegére valótlan tény vezettessék be. A Curia cUlandó gyakorlatának felel meg az, hogy ezen bűncselekménynél, a hol a közreműködés már elkövetési cselekedetet képez, a szerződési tanuk is mint a bűncselekmény végrehajtásánál szándékosan közreműködők, tettestársaknak tekintessenek. Ez nézetem szerint is helyes, de nem zárja ki feltétlenül azt, hogy ezen bűncselekménynél bűnsegédség ne fordulhatna elő. A Curia is egy esetben a szülésznőt, ki a törvénytelen gyermek szüleivel szándékosan közreműködött, hogy a gyermek az anyakönyvbe törvényesnek Írassék be, csak bünsegédségben mondotta ki bűnösnek. Ugy látszik azonban, hogy itt tényleges közreműködés forgott fenn. Ez pedig a Curia ujabb gyakorlatának is megfelelően megállapítja a tettességet. Egy más esetben azonban, mely nem került a Curia felülvizsgálata alá, a kolozsvári tábla csak mint bűnsegédet marasztalta el azt az egyént, a ki a közokirat kiállításánál és felhasználásánál nem működött közre, hanem csak előzően az utczán bemutatott két egyénnek idegen név alatt egy általa jól ismert személyt, ennek gonosz czélzatát ismerve, a ki azután mini a megnevezett idegen név alatti egyén ezeket felkért.:, hogy személyazonosságát a kir. közjegyző előtt igazolják, a minek ezek eleget is tettek s ennek folytán a dologról mit sem tudó tkvi tulajdonos ingatlanai egyik takarékpénztár javára nagyobb öszszeg erejéig le lettek kötve s megterhelve. A tábla abból indult ki, hogy az emiitett vádlott a cselekmény elkövetésénél nem működött közre s ama ténykedése, hogy a szerződésnél később jóhiszeműen közreműködött tanuknak egy általa ismert egyént, ennek gonosz czélzatát tudva, idegen név alatt bemutatott s ez által meqkönnyitette, hogy bűnös szándékának keresztülviteléhez szerződési tanukat szerezhessen, csak járulékos természetű. Illés Károly ezen bűncselekménynél a bünsegédséget kizártnak tekinti. Fayer László a fennebb Írthoz hasonló járulékos természetű esetekben csak bünsegédséget lát fenforogni. II. Az alsóbb-óságok Ákácsos Sámuelt a sommás polgári perben ügyfélként esküvel erősített hamis vallomásáért a B. T. K. 215. §-ában irt és a 216. §-a szerint büntetendő hamis tanuzás bűntettében is elmarasztalták. Hogy miért nem vették figyelembe a S. T. 22i. §-ára tekintettel a B. T. K. 224. §-a 1. pontjának a büntetést megszüntető rendelkezését, arra néve az indokokban mi sem foglaltatik. A Curia azonban az Ítéletek ezen részét a B.^P. 437. §-ának 3. bekezdése alapján a B. P. 385. §-ának 1. c) pontjában irt anyagi sem3 iségi okból, hivatalból megsemmisítette s vádlottat ezen bűntett vádja alól a B. P. 326. §-ának 3. pontja alapján felmentette, a büntethetőséget megszüntető azon okból, mert a B. T. K. 224. §-ának 1. pontja szerint a hamis tanuzás miatt nem büntethető az, a ki a valónak megvallása által önmagát büntetendő cselekménynyel vádolná, jelen esetben pedig vádlott akkor, a midőn a polgári perben eskü alatt azt vallotta, hogy a korábbi eladásról nem bírt tudomással, ez által egyúttal tagadta a közokirathamisitás elkövetését s a valónak megvallása által önmagát vádolta volna büntetendő cselekmény elkövetésével, miután a polgári perben a kereseti tényállás az okirathamisitás vádját is magában foglalta. Az eddig előfordult és közölt esetek szerint ez a Curiának állandó gyakorlata. Ugyanis : 1. A Büntető Jog Tára 32. köt. 167. lapján közölt esetben felmentette vádlottat, a ki az ellene indított polgári perben hamis főesküt tett arra nézve, hogy a kérdéses, általa tovább eladott szenet felperestől megvette s ez által tagadta, hogy azt i jogtalanul tulajdonította volna el, minek folytán felperes keresetével elutasittatott. 2. A Büntető Jog Tára 54. köt. 202 lapján közölt esetben felmentette vádlottat, a ki az ellene indított sommás polg. perben mint ügyfél eskü letétele mellett hamisan va llotta azt, hogy a felperes erdejéből kivágott fákat felperestől megvásárolta s a megvetten kivül más fát nem vágott le s igy tagadta, hogy azt jogtalanul eltulajdonította, a mely hamis vallomás felperes elutasítását eredményezte. 3. A Büntető Jog Tára 48. köt. 67. lapján közölt esetben pedig felmentette azt a vádlottat, a ki egy1 általa hamisított 2600 forintról szóló adóslevél alapján a kötelezettnek feltüntetett egyén örököseit beperelte s a sommás perben ügyfélként, eskü aiatt hamisan azt vallotta, hogy a kötelezvényt az alperesek jogelődje sajátkezüleg irta alá, továbbá, hogy a kereseti összeget neki leolvasta s a kötelezvény tartalma való s igy tagadta, hogy okirathamisitást követett el, minek folytán alperesek a követelt összeg és járulékai megfizetésére lettek kötelezve. A Curia ezen esetekben vádlottakat a bünper során beigazolt hamis eskü, illetve ügyfélként eskü mellett tett hamis tanuzás bűntettének vádja alól a B. T. K. 224. §-ának 1. pontja alapján azért mentette fel, mert a való bevallása által önmagukat büntetendő cselekménynyel vádolták volna, a törvény pedig ily esetben a büntetés alól vádlottakat feltétlenül mentesiti, mert e szakasz semmiféle megszorító rendelkezést nem tartalmaz, jelesül a büntetlenséget nem köti ahhoz a feltételhez, hogy a vallomás tételének a kötelezettsége a törvény parancsoló rendelkezésén | alapuljon. (Büntető Jog Tára, 48. köt. 75. 1.) Előttem ugy látszik, hogy a Curia a B. T. K.-nek egy kivételes rendelkezését igen kiterjesztőleg magyarázza. A B. T. K. XII. fejezete szerint ugyanis biróság vagy más halóság előtt polgári, bűnvádi vagy fegyelmi' ügyben valamely lényeges körülményre tett s esküvel megerősített hamis tanúvallomás, valamint polgári ügyben tett hamis fő-, pót-, becslő, felfedező eskü és a sommás törvény 221. §-a szerint a félnek eskü mellett tett hamis tanúvallomása általában büntetendőnek van kimondva azon indokokból, mert ezek ama garaneziákat hamisítják meg, a melyekkel az állam törvényei az igazságot biztosítják, mert megakadályozzák az igazság érvényre jutását s az államot azon ferde helyzetbe hozzák, hogy a valótlanságot kénytelen valónak elfogadni s érvényre emelni. Ezen cselekmények tehát a B. T. K. szerint szigorúan büntetendők, mert ugy a valláserkölcsi tekinteteket, mint a jogszabályokat és a jogérzést sértők s az igazság felismerését akadályozzák. Ezen általános büntető rendelkezéssel szemben mondja a B. T. K. 224. §-ának 1. pontja, hogy ezen cselekményekért nem büntettetik az, „a ki a valónak megvallása által önmagát büntetendő cselekménynyel vádolná". Ezen szakasz kivételt állapit meg az általános szabály alól. Mint kivétel tehát szorosan magyarázandó. Exceptio firmát j regulám in casibus non exceptis. Ezen kivételes rendelkezés indító oka az, hogy biróság vagy hatóság előtt mindenki védheti magát. A ki nem vall magára terhelőén, azért nem büntethető. Önmagát senki sem köteles vádolni. Ez elismert helyes elv. A B. T. K. 224. §-ának 1. pontja sem mond egyebet, midőn ekképen rendelkezik, hogy nem büntettetik az, a ki a valónak megvallása által önmagát büntetendő cselekménynyel vádolná. Tagadhatja a bűncselekmény elkövetését akárminő minőségben hallgatták is ki. Vallhatja, hogy nem tud a dologról. Nem büntethető tehát, ha a valót elhallgatja vagy tagadja, a midőn annak bevallása által önmagát büntetendő cselekménynyel vádolná. A kivételes rendelkes szigorú magyarázata szerint azonban a mentességnek ez a határa s ennél tovább nem terjedhet. Ha tehát valaki nem elégszik meg azzal, hogy önmagára terhelőén ne valljon, hanem tovább megy s az általa elkövetett büncselekménynyel mást vádol s azt vallja, hogy látta, miszerint a tettet az a másik egyén követte el, akkor nemcsak a megengedett védekezéssel élt, akkor túllépte a mentesség határát. Nemcsak önmagát védte, hanem jogositatlanul mást is vádolt. Vagy pedig ha polgári ügyben kényszerítő ok nélkül, midőn azt az eljárás szabályai szerint kikerülhetné, tesz hamis esküt vagy tanúvallomást s ezáltal jogtalanul megkárosítja ellenfelét s megakadályozza a való igazság érvényre jutását, akkor is túllépi a szükséges és megengedett védekezés határát. Világos példa erre a fennebb felemiitett az az eset, midőn felperes egy általa hamisított adóslevél alapján fellépve, a perben eskü letétele mellett tett hamis vallomása által biztosítja jogtalan követelésének a megítélését. Helyes-e az ilyen gonosz eljárás büntetlen elkövethetése. A jogos védekezés határán belül maradt-e ez a cselekedet?