Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 28. szám - Az ügyvédi nyugdíjintézet és az ügyvédjelöltek

110. Jogesetek Tára 28. szám. Indokok : Felperes az 1893. XVIII. t.-c. 185. § a) és c) pontjára alapított felülvizsgálati kérelmében alaki és anyagi jogszabálysértés miatt panaszolván, azt sérelmezi, hogy a felebbezési bíróság iratellenesen állapította meg, hogy a keresetbe tett biztosítási dijat alperes helyett nem fizette meg és hogy alperes által az Adria biztosító társaságnál fennálló biztositás harmadik évének lejártáig a Phönix biztosító társaságnál biztosítási dij nem fizetendő s mindezek után anyagi jogszabálysértést követett el, amidőn keresetével elutasította. A kir. Ítélőtábla ugy találta, hogy panaszuk alapján a felülvizsgálati kérelemnek helyet adni nem lehet. Felperes ugyanis azon az alapon indított keresetet, hogy az 162754. és 162755. számú biztosítási kötvények után az 1903. évre esedékes biztosítási dijakat a Phönix biztosító társaságnál alperes helyett és megbízásából megfizette. Ezzel szemben alperes a kereseti állításokat tagadva, azt adta elő, hogy közte és felperes között az a megállapodás jött létre, hogy addig, amig alperesnek az Adria biztosító társaságnál folyó három éve le nem jár, alperes a Phönix biztosító társaságnál dijat nem fizet, vagyis a Phönix biztosító társaságnál az 1903. évre biztositási dijat fizetnie nem kell. Ezekre való figyelemmel a kir. Ítélőtábla első sorban azt tartja ügydöntőnek, hogy az alperes és felperes között az alperes által vitatott megállapodás létrejött-e vagy nem. E tekintetben a kir. törvényszék ítéletében tényként az nyert megállapítást a per adatai, a tanuk vallomása s felek kihallgatásának mérlegelése alapján, hogy a Phönixnél megkötött biztositási szerződés megkötése alkalmával a peres felek között az a megállapodás jött létre, hogy alperes addig, amig részéről az Adria biztosító társaságnál fennálló biztositás tekintetében a folyó három év le nem jár, vagyis az 1903. évre a Phönix biztosító társaságnál biztositási dijat fizetni nem köteles. E ténymegállapításnál a kir. Ítélőtábla iratellenességet fenforogni nem talált s az 1893. XVIII. t.-c. 64. §-ában meghatározott indokolási kötelességet sem sértette a kir. törvényszék, s igy a S. E. 197. §. rendelkezéséhez képest a jelzett ténymegállapítás a felülvizsgálati eljárásban irányadónak volt elfogadandó. Tekintettel már most arra, hogy a Phönix biztosító társasággal kötött szerződés 1903. évi június 30-án lett az intézet által elfogadva, illetve kiállítva s minthogy a feltételek 5. §. 2. bekezdése szerint a díjfizetés a biztositási ajántat elfogadásának a napjától kezdődik. Minthogy az ajánlati feltételek tanúsítása szerint is a szerződő fél az első évi díjrészlet fizetésére minden esetben kötelezve van. S. Samu köteles lett volna az 1 03. évi június hó 30-tól számítandó első díjrészletet megfizetni. De mert a fennebb részletezett ténymegállapítás szerint alperes nem a biztosító társasággal, hanem felperessel szemben kikötötte, hogy addig, amig alperesnek az Adria biztosító társaságnál folyó három éve le nem jár, a phönixnél biztositási dijat nem fizet, s minthogy az Adria biztosító társaságnál a K. T. 502. §-án alapuló tőkésítéshez megkívántató három év az első bírói Ítéletből kitetszően csak 1904. évi augusztus hó 24-én járt le, minthogy továbbá a 3. alatti levél szerint, felperes a Phönix biztositó társaságnál a S. Samu nevére kiállított kötvények első évi diját számolta el, illetve fizette ki; a felebbezési bíróság nem sértett anyagi jogszabályt az által, hogy felperest keresetével elutasította s ebből folyóan a költségekben is marasztalta. Más és eme per keretén kivül álló kérdés az, hogy minő indító oka lehetett felperesnek arra, hogy alperest az első évi díjrészlet fizetése alól felmentse. A fentebbiekből kitetszően döntő tehát csak az, hogy az első évi díjrészletet alperes nem kellett fizesse, tehát annak megtérítésére nem kötelezhető. Lényegtelen tehát a felebbezési bíróság ama iratellenes ténymegállapítása, hogy felperes az első évi díjrészletet nem számolta el, holott a per adatai szerint elszámolta. Az előadottak után közömbös az is, hogy mikor és mi módon. Ezekre való tekintettel a kir. ítélőtábla a felülvizsgálati kérelmet nem találta alaposnak. A felülvizsgálati kérelem nem vezetvén sikerre, felperest az alperesnek okozott felülvizsgálati eljárási költségek megtérítésére kötelezni kellett. 1908. évi április hó 13. napján. A váltójog köréből, A váltó t. 23. §-nak rendelkezése nem zárja ki az elfogadói váltókötelezettség: természetével ellentétben nem álló továbbforsatás kizárását, de az elfogadónak e tekintetbeni jogra nem értelmezhető akként, hogy a rendelvényes megnevezésének mellőzésével magrát a váltót egyik lényeges kellékétől fossza meg s ez által a váltónak, mint ilyennek a minőségét szüntesse meg. 1908. G. 48/2. szám. A kolozsvári kir. ítélőtábla mint polgári felülvizsgálati bíróság M. Ferencz oláhbocsárdi lakós felperesnek W. Péter vegyeskereskedő, malombérlő oláhbocsárdi lakós alperes ellen okirat kiállítása s jár. iránti sommás perébei itélt : A királyi ítélőtábla a felülvizsgálati kérelemnek helyet nem ad és alperest kötelezi, hogy felperesnek 20 kor. felülvizsgálati eljárási költséget 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett fizessen meg. Indokok : Alperes az 1893. XVIII. t.-cz. 185. § a) pontjára alapított felülvizsgálati kérelmében azt panaszolja, hogy a felebbezési bíróság megsértette, illetve helytelenül alkalmazta az Optkv. 6. 914. és 1413. §-ait s az 1876 XXVII. t.-c. 13. és 22. §-ait, amidőn őt a másodbirói ítélet rendelkezése szerint marasztalta. Ez a panasz megállható alappal nem bír. A kir. törvényszék ítéletében meg nem támadott és igy a S. E, T. 197. §. rendelkezése értelmében a felülvizsgálati eljárás rendén irányadó ténymegállapítás szerint alperes a perhez A) alatt csatolt kivonatos haszonbéri szerződés 9. pontja alapján minden haszonbér részlet lefizetésekor a következő félévi haszon bérösszegről köteles uj váltót adni, mely értékének lefizetésekor visszaszolgáltatandó s illetőleg ujjal kicserélendő, vagyis a szerződés szószerinti szövege szerint alperes bérlő köteles felperesnek, mint bérbeadónak „6-6 hónapos lejáratra kiállított váltót adni mindaddig, mig a haszonbér lejár, bérbeadó azonban ezen biztosítéki váltót a haszonbér lefizetése alkalmával bérlőnek ha helyette ujat adott, visszaadni." A szerződés idézett szövegére alapított fenti ténymegállapításból nyilvánvaló, hogy alperes minden közelebbi meghatározás és korlátozó feltétel nélkül biztosítéki váltó adására kötelezte magát. A szerződés idézett pontjának értelmezése, illetve az, hogy a szerződés szerint alperes mily váltó kiadására köteles és hogy az általa átadni kivánt váltó a szerződés rendelkezésének megfelel-e mint jogkérdés, a bíróság hatáskörébe tartozik. Biztosítéki vagy fedezeti váltóul ugy saját váltó, mint idegen váltó szolgálhat. Ez irányban azonban a szerződés közelebbi meghatározást nem tartalmaz, de abban az irányban sem, hogy alperes jogosítva volna a váltó forgatását kizárni. Ebből folyóan a kir. ítélőtábla is azt az értelmezést adja a szerződés felhívott pontjának, hogy alpeies egy megszorítást nem tartalmazó váltó elfogadványt köteles felperesnek a keresetben meghatározott összegről kiállítani, tehát az alperes által szolgáltatott okmány szerződésszerű teljesítésnek nem tekinthető, mert a váltó összegébe ezt a kitételt irta : „Mozsa Ferenc urnák, de nem rendeletére.'' A felebbezési bíróság nem sértett tehát anyagi jogszabályt, amikor alperest ítéletének rendelkező része szerint marasztalta s ez okból alperes felülvizsgálati kérelmének nem volt hely adható. A felebbezési bíróság ítéletének indokai tekintetében azonban a kir. itélőíábia kiemelendőnek találta, hogy téves az abban foglalt ama kijelentés, hogy alperes mint váltó elfogadó a V. T. 22. §-ának rendelkezésére való figyelemmel a forgatást kizáró korlátozással nem élhet, mert a felhívott törvényhely amaz intézkedése, hogy intézvényezett az elfogadást a váltóban kitett összeg egy részére szoríthatja, minden más megszorítás az el fogadás teljes megtagadásának tekintetik, nem zárja ki az elfogadói váltókötelezettséget természetével ellentétben nem álló továbbforgatás kizárását, de az elfogadónak e tekintetbeni joga nem értelmezhető akként, hogy a rendelvényes megnevezésének mellőzésével magát a váltót egyik lényegesebb kellékétől fossza meg s ez által a váltónak, mint ilyennek a minőségét szüntesse meg. Ebből folyóan téves a felebbezési bíróságnak a V. T. 13. §-ra való utalás is az adott esetben. Mivel pedig az előrebocsátottak szerint alperesnek a szerződés hivatkozott rendelkezése értelmében a továbbforgathatás korlátozására nem volt joga: a felebbezési bíróság helyesen kötelezte alperest az ítélet rendelkező része szerint és az Optkv. 1413. §-nak rendelkezését az által nem sértette meg. 1908. évi április hó 13. napján.