Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1907 / 1. szám - Ügyvéd-közjegyző

4. Erri^l.vrészi Jogi Közlöuy t. szám. tézmények széttagolása és elkülönzése elvénél fogva a közjegyzöségnek az igazságügyi szervezet egyébb tagozataitól elkülönített önálló intézményként való meghonosítása. S ajálságos jelenség, bogy alig volt annyi indok az intézmény szükségessége mellett felhozva, mint amennyi érvet fölhalmoztak a végből, hogy a közjegyzöséget az ügyvédségtől kell teljesen függetleníteni. Külön igazságszolgáltatási közeg — mondták — a közjegyző: az ö különleges hivatásos teendőjének természetéből folyik, hogy az ebben a szellemi irányzatban kiválóan kifejlesztett képességek és hajlamok szükségeltetnek. Ugy de az ügyvéd szellemi képességei és hajlamai a jogviszonyoknak egyoldalii felfogására és elemzésére irányítva fejlődnek s igy az ügyvéd hajlandó lesz a közjegyzői teendők ellátásánál is pártállást elfoglalni. És mert ha különböző teendőket lát el egy ember, egyik ágban sem fogja az abban kívántató specziális képességeket a kellő tökélyre fejleszthetni (L. Pósfay indítványát az 1870. évi Jogászgyülés évkönyvében 11 lap). Visszaélnék a szives türelemmel, ha részletesen kívánnám megmutatni azokat a tévedéseket, amelyek ebben az okoskodásban vannak és azt. hogy az élet mint czáfolta meg egyenként e tetszetősnek látszó tételeket. Ügyvéd és közjegyző csak mesterségesen szétválasztott közegei az igazságügy szervezetének. Csak igen kis körben, a birói teendők átruházott hatáskörében térnek el. Valójában pedig a tiilajdonképeni ügyvédi teendők államhatalmi nton kirendelt végezője a közjegyző. Éppen olyan képviselő, mint az ügyvéd, azzal a különbséggel, hogy az ügyvédet a fél választja, a közjegyzőt az állam rendeli ki a félnek s ebből folyóan azzal a különbséggel, hogy a tárgyikig nehezebb és anyagilag bizonytalanabb munka az ügyvédé, a könnyebb és biztosabbb kenyér a közjegyzőé. A szervezetben való különállását az jellemzi, hogy rábízatott az ügyvédi ágendák egyik része és adtak neki a birói munkakörből is valamit, s igy mesterségesen alkotott, de nem önerőből fejlett önálló intézmény. Ami pedig az egyoldalú önképzést és az objectivitás hiányát illeti, hát napról-napra látjuk s nem csak átmenetileg történt, hogy ügyvédekből igen jó közjegyzők váltak és soha sem vádolták meg őket azzal, hogy az egyoldalú képviselete! átvitték közjegyzői tisztükbe. Ezt a kérdést Különben később még érinteni fogom. Ií. Bármily helyesek lettek is volna azonban azok az okok, amelyek alapján a különálló közjegyző intézmény felépült, az az életképességre magában kevés hatással volna. Televény földbe vetett, csiraképes mag is megromolhat és úgy lehet nem hoz gyümölcsöt akár, mert elnyomja a dudva, akár mert az időjárás kedvezőtlen reá. 8 nem az gazdálkodik helyesen, aki a satnya növényt a hosszú ősz reményében dédelgeti, vagy az egy szem magért, amely kikelt, a dudva erdői irtogatja, hanem aki újra szánt és újra vet. Dehát nem is volt az esiraképes mag, amit elvetettek. A közjegyzői teendők legfontosabb köre részint a törvény kényszere alapján, részint a felek akaratából jogügyleteknek közokiratokba való foglalása. Ami teendőt ezentúl a törvény a közjegyzőre bíz, az mind java részben blanketta munka, ami abból tetszik ki. hogy írnokok és más nem qualiíikált emberek yégzik. Jogügyletek okiratba foglalása, a konkrét jogviszonyoknak a felek szándéka szerint való szabályozása — tudjuk jól — nehéz jogászi munka. Törvényhozás en miniatűré. Föltételezi a tárgyilagos jog egészének ismeretét, a concretus jogviszony teljes áttekintését, annak minden redőzetébe való betekintést és a biztos Ítélőképességet. Ismerni kell a jogélet hullámzásait, benne kell állani fülig, benne élni a gyakorlati jogélet forgatagában annak, aki mind ama követelményeknek, amelyek a felek között csak egy jogviszony helyes szabályozása tekintetéből fölmerülnek, bár megközelítőleg is helyesen megfelelni akar. Aki szobája szük ablakán át nézi a nyüzsgő világot és asztala mellett e szemlélet alapján próbál törvényt irni nemzetének, az alkothat dialektikailag első rangú, a jogi tételek lánczszerü összefüggését illetőleg valódi mestermüvet; de nem fogja a nemzet életében előforduló jogviszonyokat szabályozni; mert ahhoz az szükséges, hogy leszálljunk a jogélet gazdag kincsesbányájába és onnan bányászszuk ki a jogviszonyok rendező szahályainak nemes érczét. Á való életet kell ismernie annak is, aki egy szerződést jól akar megkészíteni. Nem elég a távoli szemlélet; ott sokszor érheti az embert csalódás. A per a jogviszonyok erőpróbája; a per veti felszínre azokat a hibákat, amelyek a perbe vitt jogviszony szabályozásánál elkövettettek. A perbeli gyakorlat képesít a hibák felismerésére és a felismerés tanít meg arra, hogy jövőre miképen kerüljük azokat. Mi már most ebben a vonatkozásban a tanulság a közjegyzői intézmény harmincz éves múltjából? Első sorban az, hogy a nagy közönség a közhitelesség garantiáit hova továbh jobban keresi, ami kétségtelenül helyes és általános szempontokból előnyös és üdvös jelenség. De másodsorban azt is látnunk kell s ez már kevésbbé vigasztaló jelenség, hogy a közjegyző távol állván a tulajdonképeni gyakorlati jogélettől, nem értékesíthetvén a perbeli gyakorlat nyújtotta előnyöket, minthogy annak megismerésétől el van zárva, amig ö maga szükségképen (dinárad, addig másfelöl a jogkereső közönséget éri kár az érdekeinek megóvására készitetl ütőn való járásban. Távol álljon tőlem a kicsinyeskedni akarás látszata is s azért nem hivatkozom azokra a példákra, hogy évizedes minták alapján készül ma is igen sok szerződés s még kevésbbé említek olyan eseteket, ahol ezek miatt pereket veszítettek a felek nem hivatkozom azokra az cselekre, amikor a közjegyzőnek drágán kellett megfizetni azt, hogy a változó jogélet ujabb tüneményeiről tudomása nem volt. Az ügyvéd is követ el hibát. Tudjuk azt is, hogy ennek a körülménynek a következése az lett s ez észlelhető jelenség, hogy a közönság nagyobb megnyugvásának szempontjából ügyvédjével készítteti el — mondjuk fogalmaztatja meg — azokat az okiratokat is, amelyekre a közjegyzői kényszer van előírva. Csakhogy amig ez egyfelől a közjegyzőség tekintélyének rovására megy, addig másfelől felesleges költségeket okoz, mert az ügyvéd is. közjegyző is megveszik azt a dijat, amely csak egyszer járna az egy munkáért, amiI az ügyvéd végez s a közjegyző leirat. Aki pedig nem bírja a kettős költséget, az viseli az érdeke sérelmével járó következményeket. Pedig kétségtelenül méltán várhatja el a jogkereső közönség az államtól azt. hogy az érdekeinek szolgálatába beállított intézményeit nem csak legjobban, de mindenki által hozzáférhetően bocsássa rendelkezésére. Ölelkezik ezzel a szemponttal az a másik érdeke a közönségnek, hogy ügyes-bajos dolgaiban olyan közel kapja a jogi tanácsadót, mint a milyen kívánatos az testi bajait illetőleg, hogy mindig kéznél legyen az orvos is. Ma a peripheriákon községi jegyzők és a nagymérvben megsokasodott zugirászok foglalkoznak jogi tanácsadással és ezentúl még sok olyannal, ami szakembert is sokszor megpróbál. Az eredményt mutatják telekkönyvi állapotaink ziláltsága, a sok rossz végrendelet és szerződés és az ezekből származó perek. Ma ügyvéd nem megy könnyen olyan helyre, ahol bíróság nem székel, mert — amint igen helyesen mondja dr. Szivák Imre „A magyar ügyvédség jövőjéről" czim alatt a „Jogállam" 1907 októberi számában megjelent eszmegazdag czikkében „Ezek invasióját visszatartani vagy a vakmerő letelepülőkét megélhetésükben meggátolni játszva birja a jegyző, aki ott a végvonalon a közhatalom minden szálát, tehát az embereket is kezében tartja." Vannak 8—10000 lakósu községek — amire dr. Orbán József csongrád-mindszenti kartárs úr volt szíves figyelmemet felhívni — amilyen állapotot egyébként magam is ismerek, ahol pénzintézetek vannak, ügyvéd is lenne s egy-egy váltó-óvás felvétele maga több, mint 40 K-ba kerül, mert az érdekek a közjegyzői székhelyre való telepítési nem engedik, közjegyzőt pedig mesziről kell kiszállítani. Az könnyen érthető, hogy minden községbe ma közjegyzöséget beállítani nem lehet, de ha az a biztos és a létminimumot biztositó munkakör, a mely a mai közjegyzői teendők ellátását foglalja magában, biztosíttatnék arra a területre, az ott niegtelepült ügyvédnek, akkor minden valamire való községben akadna ügyvéd. S ez amig egyrészről az ügyvédség arányos elhelyezkedését eredményezné, előnyös szolgálatára lenne a nagyközönségnek a jogi segítésben, a helyi közigazgatási hatóságok ellenőrzésében, javára válna a közigazgatásnak, mert a jegyzőktől elvonódnék az őket meg nem illető munkakör és hatalmas lé péssel vinné előre telekkönyvi állapotaink rendeződéséi az álttu, hogy a törvényileg minimálisan megszabandó díjtételekkel a közokirati kényszer megvalósítható lenne. Engedtessék meg nekem, mellesleg kitérnem e helyen arra a gondolatra, amit Szivák kartárs a már emiitett dolgozatában megérint s amely gondolatot én is megforgattam magamban, mielőtt felfogásom a kérdésről végleg kialakult volna. Értem azt a gondolatot — orvosszeréül a mai állapotoknak — hogy olyan helyeken, ahol közjegyzőség nem rendszeresíthető, némely ügyvéd jogosíttassék fel bizonyos közjegyzői teendők teljesítésére. Amiket már idáig elmondottam, azokból azt hiszem eléggé kiviláglik, hogy ennek a gondolatnak a megvalósítása csak féllépés volna a helyes cél felé, mert sem a közérdeket nem szolgálná egészen azokra az egyetemes szempontokra figyelemmel, a melyeket érintettem, másfelől pedig kiélesednék belőle a kenyérkérdés, holott ez az, amit teljesen kerülni óhajtok, amikor