Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 3. szám - A jó telekkönyvek biztosítékai

16. Erdélvrésj i Jogi Közlöny 3 szám. melyek tetemes munkát és költséget okoznak, a jogéletet alapjaiban megrázkódtatják, a nélkül, hogy ezen munkával, ezen költséggel és ezen megrázkódtatással arányban álló eredmények járnának. Ezen javaslatok közül azonban egyfelől azért, mert akkoi még a törvényhozás nem kívánta a telekkönyvi rendtartás anyagr részét a polgári magánjog dologi részének codificátiója előtt szabályozni, részint azért, mert még sok járásbíróság nem volt telekkönyvi hatósággal felruházva és még aránylag igen sok járásbíróság székhelyén nem volt kir. közjegyző, részint pedig azért, mert a beadványi kényszer egymagába nem mutatkozott czélravezetőnek, egyik sem vétetett fel a betétszerkesztésről szóló törvénybe. A betétszerkesztés tehát folyamatba indult, már sok telekkönvi hatóság területén életbe is lépett, de mindezideig nincs törvényes intézkedés téve aziránt, hogy a telekönyvnek az adókataszterrel és a tényleges birtokállapottal való összhangja fenntartassák, biztosíttassák. Pedig a tkvi betétszerkesztésről szóló törvény alkotásakor már több külföldi törvény ezélszerünek bizonyult rendelkezése ismeretes volt. Előttünk állott különösen a bajor közjegyzői törvény, mely az ingatlanokra vonatkozó összes jogügyletekre nézve a közokirati kényszert hozta be és a porosz Landrecht, mely kimondja, hogy ingatlanra vonatkozó tulajdonváltozás esak ugy következhetik be, ha a telekkönyvi tulajdonos az illetékes telekkönyvi hatóság előtt szóval kijelenti, miszerint beleegyezik, hogy az ingatlan az uj jogszerzőre átirassék, utóbbi pedig kinyilatkoztatja, hogy az ingatlannak nevére leendő bejegyzését kéri. De előttünk állott Ausztria tapasztalain is, melyet ezúttal hasznunkra fordíthattunk volna. Itt ugyanis L872. febr. 15-én életbe lépett az uj telekkönyvi törvény, mely behozta a bekebelezés alapjául szolgáló szerződések tekintetében a birói vagy közjegyzői hitelesítési kényszert, de nem mondotta ki egyszersmint a birtokváltozások tkvi bejegyzésére vonatkozó kényszert is. Azonban néhány év alatt már mutatkoztak ennek hátrányos következményei, az adókataszternek és a tényleges birokállapotnak a telekkönyvtől való mind érezhetőbb eltérésében. Ezért az osztrák törvényhozás már L883-ban szükségét látta külön törvényeket alkotni egyfelől a telekkönyv és adókataszter közötti összhang fenntartásának biztosítása érdekében, másfelöl az ingatlanokra vonatkozó birtokváltozások telekkönyvi bejegyzésének kötelezővé tétele tekintetében. Ezen utóbbi törvény módosította a telekkönyvi törvény 76. §-nak ama rendelkezését, mely szerint a törvényben irt eseteken kivül a telekkönyvbe bejegyzés csak a felek vagy hatóságok kérésére eszközölhető és kimondotta, hogy ha a telekkönyvi hatóság a hagyatéki bíróság útján értesül arról, hogy valamely ingatlan telekkönyvi átírása elmulasztatott, vagy ha az adókataszter utján tudomására jut olyan ingatlan birtokváltozás, a mely a leiekkönyvbe még nem lett bevezetve, a felek meghallgatása után, a mulasztó felet, megfelelelo halai-idő alatt, szükség esetén ismételten kiróhátó 2—100 korona bírság terhe mellett, a telekkönyvi bejegyzés kérelmezésére utasítja. (Folytatjuk.) A kir. járásbíróság Ítéletében a főmasránvádló megnyugodott; tehát az ítélet a vád képviseletére jogosítottakra nézve, vagyis a főmagánvádló megnyugvása folytán — a közvád képviselőjére is jogerőre emelkedett.* Irta : Török Árpád erzsébetvárosi kir. törvényszéki biró. A kolozsvári kir. ítélőtáblának a fenntebbi értelemben hozott s «• lap első számának „Jogesetek tárában* közölt 2696/907. B. számú határozatára vonatkozólag nézetemet a következőkben fejtem ki. A kolozsvári kir. törvényszék — szerény véleményem szerint — nem sértette meg a B. P. 387. §-ában foglalt rendelke* E czikkben kifejtett álláspont ellenkezik a m. kir. Curia és a kolozsvári kir. Ítélőtábla eddigi gyakorlatával, azonban nem tagadhatjuk, hogy a gyakorlati jogászok körében igen sokan vannak a ezikkiró álláspontján. Az ellenkező álláspont részletes kifejtését megtal ühatni : a B. P : L 11. szára; LII: 173. 1.; XII. 24. szám; L1Y. K. 13. sz. 160. lap. A kérdés mindenesetre elég érdekes és gyakorlati szempontból is elég jelentőségteljes arra, hogy a legintensivebb eszmecsere fejlődhessék ki a ItörüL (Dr. T>) zéseket akkor, midőn mint felebbezési bíróság határozott, sem a midőn a feunti Ítélőtáblai határozattal megsemmisített íteletét hozta ! A B. P. 384. §. 4. pontjában irt alaki semmiségi ok, ugyanazon törvényszakasz utolsó bekezdése érdemében - mindig hivatalból — figyelembe veendő. A B. P. 387. §. első bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a felülvizsgálat nemcsak az ítéletnek felebbezéssel megtámadott intézkedésére vonatkozik, hanem a hivatalból figyelembe veendő semmiségi esetekre is k ke!! 1 j dnie. Igaz ugyan, hogy a B. P. 386. § élteimében, ha a bíróság oly eljárási szabályt sértett meg, mely a vádlott javára szolgál, ez okból a vádlott terhére felebbezés nem használható. Ámde e szakaszra vonatkozó indokolásnak az a kijelentése, hogy : .. A felülvizsgálat rendszerint az ítéletnek felebbezéssel megtámadoll intézkedésére vonatkozik, kivételek a hivatalból figyelembe veendő semmiségi esetek" — kapcsolatban a B. P. 384. és 387. §:áinak fentebb idézett rendelkezéseivel, kétségtelenül ugy értelmezendő, hogy a B. P. 384. § 4. pontjában irt az az alaki semmiségi ok, hogy „az itélö bíróság hatáskörét túllépte", mindig és akkor is hivatalból figyelembe veendő, ha a miatt a vádló felebbezéssel nem is élt. Ez álláspont helyességét támogatja még az is. hogy a mig a B. P. 385. § utolsó bekezdése határozottan magában foglalja azt a rendelkezést, hogy az abban a §-ban meghatározott anyagi semmiségi okok csak akkor veendők hivatalból figyelembe, ha a vádlott sérelmére szolgáltak, addig a 384. végtételében megjelölt semmiségi okok figyelembe vételére e feltételt meg m in állapítja, hanem mindig felülvizsgálat tárgyává téteti. Való, hogy a B. P. 555. §-a szerint ily esetben is kötelezők a B. P. 386. és 387. §-aiban foglalt rendelkezések; mindazonáltal a többször emiitett alaki semmiségi okot már azért sem tekintem olyannak, a mely okból a B. P. 386. §. értelmében a vádlott terhére felebbezés nem hasznátható ; mert a B. 1*. 384. § ö. p. alapján, ha a biróság a határozat hozatalánál olyan sj abalvLalanságot követett el, melyet a törvény semmiség terhe alatt tilt — de hivatalból figyelembe sem vehető — felebbezéssel a vádlott terhére is megtámadható. Sőt a B. P. 556. §-ának végtétele —• mely szakasz pedig azokban az ügyekben, melyekben a kir. törvényszék, mint másodfokú biróság határoz, a perorvoslat határait szük korlátok közé szorítja — majdnem a B. P. 384. §. 4. p. irt semmiségi okin czélozva kimondja, hogy a „vádló ugyanezekben az ügyekben akkor használhat semmiségi panaszt, ha a törvényszék olyan bűncselekményt, amely a törvény szerint bűntett, vétségnek vagy kihágásnak minősített". Az nem lehet vitás, hogy a kir. járásbíróság hatásköréi túllépte, amidőn becsületsértés vétségének minősítette s elbírálta vádlottnak azt a cselekményét, mely a későbbi eljárás folyamán bővebb bizonyítékok alapján megállapított tényállás szerint hatóság elleni erőszak bűntettének minősült, a méhnek elbírálása az 1907. évi XXXIV. t.-cz. 17. §-a alapján a kir. törvényszék hatáskörébe tartozik. Nem tudható, hogy a járásbíróság ítéletének felülvizsgálata alkalmával — a nyilvános tárgyalásra — a kir. ügyész nf lett meghiva; de ha jelen volt és az időközben tudomására jött bizonyítékok alapján kimutatta, hogy vádlottnak a főmag.invádló által vádtárgyává tett cselekménye nem a B. P. 41. §-ban felsorolt vétséget vagy kihágást képez és a B. P. 384. §. 4. p. irt semmiségi ok fennnforgása miatt indítványát előterjesztette: a kir. törvényszék a járásbíróság ítéletét helyesen semmisítette meg; mert ha ezt nem teszi, a kir. ügyész a B. I'. öö(í. ij. utolsó bekezdése értelmében a kir. törvényszék határozata ellen semmiségi panasszal élve, alaposan kérhette volna, hogy a kir. ; ítélőtábla ugy a kir. járásbíróságnak, mint a kir. tszéknek, | mint felebbviteli bíróságnak — ítéletét megsemmisítse. Perjogi szempontból vizsgálva a kir. Ítélőtábla határozatát, | végzéséből kitűnik, hogy a kir. törvényszéknek mint első fokban