Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 15. szám - Az ügyvédi vizsgáról

124. Erdély részi Jogi Közlöny / 9z iipédi vizsgáról. Irta: Dr. Fischer Róbert kolozsvári ügyvéd. „Egyszer nagyot ugrik, do nem ám előre, Hanem egyenest fel, fel a levegőbe, Amazok a rűdat felkapják üresen : Rúd alatt a vajda kisuhant ügyesen." Arany János: A nagyidai czigáuyok. A nagyidai czigányokat az ellenfél, miután a várat bevette, egyenként s rúdon dobálta ki a várból; egyes-egyedül a ravasz vajda kerülte ki a kidobatást. a fentidézett sorokban megénekelt furfangossága, ügyessége által, bolott biztosra lehet venni, hogy nem olvasta a következő czimti könyvecskét: „Útmutató az ügyvédi vizsgálatra. Irta : Dr ügyvéd, Budapest, 1908.8 Ezen könyvecske tartalma sem dc lege lata, sem de lege ferenda az ügyvédi vizsgát nem érinti s nem is érintheti: de mert. a mint az alább elöadandókból kitűnik, a könyvecske szinte rceeptszerü pontossággal adja útmutatásait arra, hogy miképpen kellessék az ügyvédi vizsgára készülni s micsoda, egészen a hihetetlen aprólékosságig menő s valóságos .. ('elszereléssel" oda állani: azt hiszem ez elég ok arra, hogy erről elmélkedni lehessen. Távol áll tőlem, hogy én a hivatott könyvecske tartalmát critizáljam s legőszintébben kijelentem, hogy — bárki bármi mást is mondjon — szerző helyesen cselekedett, midőn az ..Útmutatót" megírta s tapasztalatait nyilvánosságra hozta, mert ezzel tükrét adta annak, hogy minő hit él a tapasztalatok alapján a vizsgára előállókban, a melylyel pedig számolni kell s azt hiszem egyet-mást tanulságképen levezetni is lehet. Én szerzőnek ugy komoly, mint tréfás hangját megértettem s teljesen jóhiszemünek fogadom el szerző azon kijelentését, mely szerint könyvének nem az a ezélja, hogy „kibúvókat" adjon ahoz, hogy mitépen lehel, minél kevesebb tudással diplomát kapni. A mit tehát alább idézek, az nekem más czélból szükséges, nevezetesen arra kell, hogy igazoljam tényekkel, hogy a jelöltek mit és mit nem hisznek az ügyvédi vizsgáról, a mely hit, hogy mennyiben jogos, nem tudom, mert annak idején én ilyen „Útmutatóval" nem élhettem, már csak azért sem, mert — eltekintve a csupán szájról-szájra járt s sokszor adomaszerü esetektől s ezekre alapított tanácsolgatásoktól s hasonlóktól, — hiányzott ilyen, a nagy nyilvánosságra szánt és irásba foglalt rendszeres tanács-gyüjtemény. A könyvecske tartalma — de csak nagyjából — a köve Ikozö : Tartalmazza a vizsgára bocsátás iránti kérés szövegmintáját : a vizsgára bocsátás törvényes előfeltételeit, már itt megemlítvén azt, hogy a bukásnak oka nem mindig a jelöltben, illetve ennek tudásában, hanem a censor tudásában is keresendő, ámde utóbbinak tudását nem ugy kell érteni, mintha a censor a nagy tudásában nem tudna leszállani a jelölt niveaujára, „sőt". . . . ; —-keresendő az ok — bár — csak kivételképen — a jelölt ellenszenves voltában, modorában, vagy más ..születési hibában". (Zárjel között legyen mondva, magam nem szenvedek a czélzott születési hibában, ennélfogva sem pro, sem contra nem idéztem.) A könyv szerint nem ajánlatos a három év leteltével mindjárt vizsgára jelentkezni, mert ezen körülményt a jelölt készültségére hátrányosan magyarázzák. A tanulás módjára nézve ajánlja a könyv, hogy délelőtt uj anyagot, ellenben ebéd után és estve ismétlést kell tanulni, megmondván sorrend szerint, hogy mely tárgyat kell 3-szor, 4-szer, 5-ször átvenni. Kiemeli, hogy észszel kell tanulni, de vannak dolgok, amelyekel ...magolni" muszáj. Uzck után bámulatos részletességgel kitanít, hogy minő tan- és másféle könyvek használandók, mely könyvek nem jók, mely törvényezikkeket kell megtanulni s ugy azokból, mint ezekből," mely §§-okat kell jól tudni s illetve melyik laptól melyik lapig terjedő részt kell megtanulni; s megemlítvén azt, hogy a censorok már megszokták, hogy a jelöltek a magánjogból semmit sem tudnak, külön-külön, paragraphus és lapszámra való hivatkozással megmondja, hogy mit kell „szórói-szóra" tudni, mit kell „bemagolni", sőt azt is megmondja az úrbéri kérdésnél, hogyha valaki az ajánlott tankönyv ezen s ezen lapjain levő tartalmat jól betanulja, könnyen megesik, hogy többet fog tudni, mint a censora. Kitanít, hogy a büntető perrendtartás melyik csalafintaságaira vigyázzon a jelölt s melyik az a világos könyv, amiből készülve „nemcsak észszel, de ököllel is fel lehet érni", tudniillik a megértendőket. Ellenben a közigazgatási jogba bele se nézzen a jelölt, mert ezen tárgygyal ugy vagyunk, mint Cato a baruspexekkel, a közigazgatási jogot a censor sem tudván. Elő nem adva, hogy naponta hány órával számítva, hány nap kell az ismétléshez:' fel van sorolva, hogy a jelölt tintát, pennát, papirost, 21 forintot, továbbá s okvetetlenül s melyik 13 darab könyvet s melyik legalább is 11 darab Írásmintát vigyen magával s legvégre melyik szerzőnek „Írásmintáit". Figyelmeztet, hogy az írásbeli dolgozat „használni nem használ, de ártani árt hal" : fődolog, hogy az Írásbeli dolgozat „butaságot" ne áruljon cl, ilyen butaság lenne az, ha valaki gyermektartási pert a fémjelzö hivatal előtt indítana, vagy pedig a válópert a tőzsdcbirőságnál tenné folyamatba. Továbbá: az írásbeli feladványt jól meg kell vizsgálni, mert legtöbbször, valami „hunezfutság" van benne, példával illusztrálván, hogy miképpen szokták „becsapni" a jelölteket az írásbeli feladványnyal. Áttérve az ebédre, a hagyományos töltött csirke helyébe ajánlatos, hogy a jelölt sonkát, vagy más disznóságokat vigyen magával egészségügyi tekintetekből; ajánlatos továbbá a censoroknál a szokásos látogatásokai „Ferencz-József-féle" kabátban és szerény magaviselet mellett megtenni. Kitanít a szóbeli vizsgálatot illetőleg az ügyvéd és nem ügyvéd, a tudós és „vérszegény" censorokról. megmondván, hogy mindezt tudni, miről használ. Többet nem idézek, hanem elmélkedvén, azt hiszem helyesen következtetek, midőn állitom, hogy: A vizsgára készülőkben él a tapasztalatokra támaszkodó hit, hogy az ügyvédi vizsgára nagyon ajánlatos ilyen harezszerü teljes felszereléssel neki indulni, mert a vizsga olyan harcz, a melyben a censor megverheti ugyan a jelöltet, de már meg fordítva nem. Ezen hit további következménye, hogy a jelölt a vizsgázásban nem kutatást, hanem támadást lát, a mely ellen védekezni kell és pedig hite szerint — s a többitől eltekintve — azzal is, hogy előre számot vet, hogy melyik censor ügyvéd, vagy nem ügyvéd, melyik tudó, s melyik vérszegény s illetve melyik másféle; melyiknél használ a szerény modor, a körüitekmtgető felelés, melyiknél a határozott formáiban tartott hang : egyszóval a fondorkodás bizonyos nemére, vagy legalább is az ügyeskedés fogásaira érzi magát reáutalva s ez legyen az én mentségeim is, hogy az „ügyeskedés" revén a fentirt versszakot — mint hasonlót — idézni mertem. De nem csak erre, hanem, ugy látszik arra is ráutalta a tapasztalat a vizsgázókat, hogy az anyag terjedelmét korlátozzák, helyesebben mondva megállapítsák azt, hogy a tapasztalat szerint mekkora terjedelemben készüljenek; ez teljesen indokolt, de csak általánosságban, ellenben a lapszám és paragraphus számszerű kijelölése már túlzás, a miből következik, hogyha ilyen törekvésnek tapasztalati inditó okai netán a censorokban keresendő, úgy ez esetre a censoroknak nincs mivel dicsekedniük. S mert minden dolognak lehetnek — és fennforgó vonatkozások mellett vannak is — comicus oldalai, ezért azt tartom, hogy az ekként bemutatott vizsgázásnak is van jó adag comikumra ingerlő hatása. Hogy melyek a comicus hatások, azt az olvasó phantaziájára bizom; képzeljen el valaki ügyvédi vizsgát az útmutató szerint s lehetetlen, hogy a comicus érzés meg ne nyilvánuljon. Mi lehet az oka annak, hogy a vizsgára készülök ilyesmikre csak reá is gondolnak? ok nélkül semmi sem történvén, nyilvánvaló, hogy a tapasztalat az, a mi ilyen hitet ébresztet s a mennyiben a censorok módszerei volnának a tapasztalat alapjai, annyiban s ez esetre nem a jelöltek, hanem a censorok terhére Írandó a hiba. Ha csak részben igaz az, a mit az útmutató s a vizsgán — és át nem ment vizsgázók mondanak, kénytelen az elmélkedő a censorok vizsgázási módszerében látni az okot, a mely bár nem akarva, de ilyen hitnek alapjait veti meg, midőn az egyöntetű eljárást és kérdezési módszert mellőzi s egyéni sajátosságokat, talán eredetiségeket enged érvényesülni a kérdezésben s melyet a vizsgázó önkénytelenül összehasonlít s igv állapítja meg, hogy van jó indulatú, van kevésbé jó indulatú, tudós, vérszegény és — az Ég tudja — még micsodás censor, illetve kérdezési módszer. — Mihelyt pedig ennyire haladt a megkülönböztetésekben, már akkor önkénytelen tovább halad, egészen az útmutatóban irt részletes leírásokig és azokhoz mért tanácsolgatásokig. Nem czélom variálni mindazon eseteket, a melyek az útmutató révén feltételezhetők, mert az olvasó variálás bemutatása nélkül is elgondolhatja, hogy az ilyen vizsgára készülési módszerben való — akár alapos, akár alaptalan — hit nem annyira a mai vizsgálati szabályokra, mint inkább a censorokra és ezeknek sajátlagos vizsgázási módszereire mutat vissza és pedig kedvezőtlen színben. Ámde a comicus oldal mellett meg van a maga szomorú háttere is az említettem hitnek, mert az ilyen hit egyuttal azt is jelenti, hogy a vizsga igazságosságában sem biznak, mert igyekeznek azt, az Útmutató szerint feltételezett soknemü censori