Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 9. szám - Az államügyészség reformja

76 _. Erdélyrészi Jogi .KozlSuy 9. szám. XAz államügyészség reformja. Frta: Rczél Béla dr. törvénysz. b.:ó\ A kik. a bűncselekmények czéllalan üldözésének rendszeréről beszélnek, általában arra gondolnak, hogy a vádemelés az államügyészségtől függetlenül történhessék. E helyen azt fogjuk kutatni, vájjon az államügyészség mai szervezete és helyzete mellett nem volna-e némely helytelenség orvosolható. A vádper behozatala által a bűncselekmény-üldözés teendője a biró hatásköréből kiválasztatott és egy önálló szervre bízatott, miáltal a biró abba a helyzetbe jutott, hogy teljesen pártatlanul teljesíthette bírói hivatását. Hogy a bírónak igy nyert szabadsága tökéletesíthető legyen, kell, hogy a vád szükségének elve a védelem szabadságával szembeállittassók, miáltal a bírónak a felek fölötti kimagasló állása szembetűnik. A bűncselekmény-üldözés teendője — némely kivétellel — egy külön hatóságra ruháztatott, mely az igazságügyi kormánynak rendeltetett alá, mely ily módon nem csekély befolyást nyert a bűnvádi eljárásra. Az a kérdés, hogy milyen módon érvényesíttetik ez a befolyás az államügyészségre? Ujabb időben sok panaszt lehetett olvasni Ausztriában és Németországban, hogy áz államügyészek hatáitalán üldözési buzgalmat fejtettek ki, ugy a közönséges,, mint a politikai bűncselekményekre nézve és hogy az államügyészek emez eljárását a felettes hatóságuk legalább is hallgatólag helyesli; az egyik porosz iró* a porosz államügyészekről azt állítja, hogy azt a benyomást teszik a szemlélőre, hogy épen a jogilag és tényleg legkétségesebb bűnesetek üldözésénél a legnagyobb buzgalmat fejtik ki. Az Ausztriában működő ügyészek nagymérvű üldözési tevékenységéről számbeli adatok tanúskodnak, igy például a bécsi főtörvényszék kerületéhez tartozó 10 törvényszéknél az utóbbi években beérkezett összes bünpereknek 5S"8°/o-a főtárgyalás nélkül nyert befejezést, ha ezen eljárásmegszüntetési esetekhez vesszük a felmentési eseteket, továbbá azon eseteket, amelyekben a közvádló indítványának csak rgszben felelt meg a bíróság ítélete, akkor az államügyészek által megindított bünperek 80n/o-ban a bíróságok részint megszüntetési határozatokat, részint a főtárgyalásokon a közvádló indítványaival ellentétes ítéleteket hoztak. Ezen adatokból következtethető, hogy Ausztriában a közvádlők sok esetben elégséges támpontok hiányában is nyomozásokat teljesítenek, különben nem sokkal jobban állunk Magyarországban sem, ahol az utolsó statisztikai kimutatások szerint a kir. ügyészségek által megindított nyomozási esetek 54%-a főtárgyalás nélkül nyert befejezést, a főtárgyalásra került bűneseteknek pedig 20°/o-a vádelejtéssel vagy felmentéssel végződött. Igaz, hogy e 20°/ apadhatna, ha a vádlottak gyakrabban vennék igénybe a vádirat elleni kifogást s igy több esetben nyújtanának alkalmat a bírói Ságoknak az eljárás megszüntetésére a főtárgyaiások előtt. Hazánkban is az 1904. május 1-én kitört vasúti sztrájk alkalmából gr. Tisza István ministerelnök óhajának megfelelőleg Plósz Sándor igazságügyminister rendeletére a főügyészek utasítása folytán indították meg a kir. ügyészek a bűnvádi eljárást az ország több törvényszékénél, összesen 249 vasúti alkalmazott ellen olyan bűncselekmény miatt is (B. T. K. 481. §. hivatali kötelesség megtagadásának büntette), melynek vádja alól az illetők i a bíróságok által felmentettek, és amely bűncselekményt, a legtöbb bíróság egybenhangzó Ítélete szerint, a vasúti alkalmazottak, mint nem közhivatalnokok, el sem követhették. Továbbá midőn gr. Tisza István miniszterelnök előre kieszelt terve szerint Perczel Dezső képviselőházi elnök 1904. november 18-án a képviselőház szabályainak erőszakos megsértését elkövette és ezután legközelebb 1904. deczember 13-án tartott képviselőházi ülésen, a képviselőház tanácskozó termében karhatalmi szolgálatra hivatott ieremszolgákat nagy tömegben alkalmazott, miáltal az ellenzéki képviselők úgy személyes szabadságukban, mint közjogi függetlenségükben súlyosan sértve érezvén magukat, az ismeretes parlamenti rombolásokat véghezvitték. az ebben résztvett 40 ellenzéki képviselő ellen, ugyancsak Plósz igazságügyminiszter rendelete folytán a bpesti kir. főügyész utasítására indította meg a budapesti kir. ügyészség a bűnvádi eljárást, mielőtt mentelmi joguk felfüggesztését kieszközölték volna. Igaz, hogy miután az 1905. január 26-án befejezett országgyűlési képviselőválasztások alkalmával a nemzet az egyesült ellenzéki pártokat juttatta diadalra és igy Tisza István ministeriuma megbukott, — a további bűnvádi eljárást egyszerűen abbanhagyták. Még feltűnőbben mutatkozott a magyar államügyészi karnak az igazságügyi kormánytól való függésének káros hatása a közel* Aulus Agerius. „Der Einfluss der Staatsanwaltschaft in der preusischen Justiz." 81. Band der preusichen Jahrbücher. mult gyászos korszakban, amidőn a szomorú hírre vergődött kormány ügyvivője, Lányi Bertalan, nem átallotta a kir. ügyészek némelyikét a kinos helyzetbe jutott királyi biztosok s főispánok támogatására és a törvényhatóságok alkotmányvédelmének letörésében való segédkezésre felhasználni. Igaz, hogy a rákövetkezett parlamentáris kormány igazságügyminisztere a magukról megfeledkezett kir. ügyészeket részint áthelyezéssel, részint ügyészi megbízásuk visszonásával megbüntette, de ezzel magának a kir. ügyészi intézmény szervezetének eléggé beigazolt fogyatékosságát nem orvosolta. Nemcsak ezen a közelmúltban tapasztalt, de egyéb itt fel nem sorolható esetek is tanúsítják hazánk kir. ügyészi intézményének az igazságügyi kormánytól való erős függését és ez a tény annál nagyobb hátrányára számítandó be a magyar közvádlói intézmény függetlenségének, hogy egyes kormányok partpolitikái természetű cselekmények üldözésére is felhasználták a közvádlói intézménynek tőle függő viszonyát, miáltal annak megbízhatóságát erősen megrendítették. Hogy a magánvádlók vagy pótmagánvádlók állal eszközölt nyomozások ritkán járnak eredménynyel, könnyen felfogható. Pontosabb azonban az a kérdés, vájjon az igazságügyi kormány befolyását nem abban érvényesitette-e, hogy a bűncselekmények bizonyos fajai vagy azok némelyike üldözetlenül maradjanak ? A németországi, az ausztriai és a magyar bűnvádi perrendtartásban feltalálható lcgalitási elv alkalmas volna az államügyészségek befolyásolásának ineggátlására. Ha azonban a törvényeket tul nem becsüljük és a tényeket, nem kicsinyeljük, be kell látnunk, hogy a lehetetlenséggel határos az, hogy a legalitás elve oly módon nyerjen a törvényben kifejezést, hogy onnan minden opportuniszlikus mérlegelés kizárható legyen. Mindazonáltal azt hiszem, hogy a legalitás elve mindig érvényes marad, habár elméleti éléből sokat fog veszíteni. Ami annál inkább kívánatos, mert az államügyészség vádmonopóliuma külömben erősen tul menne a határokon. Ha nem akarjuk a magán egyéneknek a vádemelési jogát a népvád formájában szélesebb alapra fektetni, akkor a legalitás elvéhez szorosan kell ragaszkodnunk. Mely esetekben kell leginkább attól tartani, hogy az államügyészség az igazságügyi kormány utasítása folytán vagy saját elhatározásából a kormányhatalom és mindenesetre az uralkodó politikai párt érdekében bűncselekmények üldözését mellőzni fogja? A bűncselekmények legnagyobb része itt figyelmen kívül maradhat, csak a politikai bűncselekmények iránt fog a kormány érdeklődni, ezeknek üldözése a kormányrendszer változása, sőt ugyanazon minisztérium alatt is az uralkodó politikai áramlat szerint más-más irányban fog megtörténni avagy mellőztetni. Az azonban a legveszedelmesebb ezen helyzetben, hogy az államügyészség közegei kénytelenek saját nézeteik ellenére a mindenkori kormánynak rendelkezésére állani. Ezen bajon kétféle módon lehetne segíteni. Az egyik mód az volna, amely a francia büntető perrendtartásban van megoldva olyképpen, hogy a procureur de la république köteles ugyan a miniszter rendeletére vádat emelni, avagy attól tartózkodni, de a már megindított eljárás a miniszter utasítására abba nem hagyható és az államügyész belátásától függ a kormány utasítására megindított eljárásnak mi módon való lefolytatása. Ebez hasonlóan még a szász és braunschweigi büntető perrendtartás is iparkodott az államügyészséget a pártorgánummá sülyedéstől megmenteni. A másik mód az volna, hogy a közvádlói teendők olyan hatóságra bízassanak, amely a bírói állás minden garanciájával felruházva, teljesen függetlenül működhetnék az igazságügyi kormány befolyásától. Ilyen hatóság végezhetné teendőit anélkül, hogy fölfelé vagy lefelé tekintenie kellene. Ha a vádrendszerhez ragaszkodunk, akkor az államügyészségnek formailag az ügyfél állását kellene betöltenie és az állam képviseletében a bűncselekmények üldözését teljesítenie. Az igy a vádemelés tekintetében az igazságügyi kormánytól teljesen függetlennek szervezett állami hatóság a közvádlói teendők mellett a büntetés végrehajtását és az igazgatási teendőket is végezhetné. Ebből következik az is, hogy az elsőfokú törvényszékek mellett alkalmazott vádhatóságok a felsőbbfoku bíróságok mellett levő államügyészeknek, viszont ezek a legmagasakb fokú bíróság mellett alkalmazott államügyésznek alárendelve ne legyenek és hogy a felsőbbfoku vádhatóság az alsóbbfoku vádhatóságnak a felebbviteli rendszerben gyakorolt jogát meg ne változtathassa, vagyis az általa bejelentett perorvoslatokat vissza ne vonhassa, vagy neki e tekintetben is semmiféle utasítást ne adhasson.