Erdélyi jogélet, 1944 (3. évfolyam, 1-5. szám)
1944 / 1. szám - Szemelvények a zálogjog köréből, különös figyelemmel az 1927:XXXV. t. cikkben foglalt jelzálog törvényre
19 Ha ellenben az ilyen akarata az elhagyott házasfélnek nincs, vagyis ha az elhagyott házasfél az ót elhagyó házastársával együtt élni maga sem akar, akkor bontóokul csak azokat az okokat hozhatja fel, amelyek őt erre az elhatározásra indokoltan vezették. Az együttélés megszakítását és az azon alapuló különélést azonban az elhagyott fél ilyen esetben, mint saját akaratának ís megfelelően bekövetkezett tényt, illetőleg állapotot a másik féllel szemben nem érvényesítheti. (Kír. Kúria P. I I. 3249— 1943. sz.) G. A hizassági életközösséget megszűntető házastárs a különélésre, mint házastársának kötelességsértö fényére az esetben sem hivatkozhat, ha az életközösséget jogos okból szakította meg. A fellebbezési bíróságnak iratszerü és meg nem támadott ténymegállapítása szerint felek között a házassági életközösség 1937. augusztus hó 7. napján akként szakadt meg, hogy a felperes a közös lakásból eltávozott. E tényállásra tekintettel a fellebbezési bíróság helyes okfejtéssel jutott arra a megállapításra, hogy adott esetben felperes, — mint elhagyó házastárs — az alperes különélésére, — bontóok megállapítása céljából — semmi esetben sem hívatkozhatík. Ilyen esetben ugyanis — arra tekintet nélkül, vájjon a közös lakásból eltávozó félnek erre a lépésre volt-e jogos oka, vagy nem, — a különélés az elhagyó saját tényének következményeképpen jelentkezik. Ezért ez az elhagyott házastárs terhére eső vétkes magatartásnak nem minő. sithető. (Kír. Kúria P. III. 2872í943. sz) 7. Jogügylet érvénytelenné nyilvánítása kényszer miatt. Az irányadó, tényéllás szerint a felpereseket K. Dó és F. V., a román szíguranca vezetői különböző ürügyekkel ismételten tettlegesen bántalmazták és házuk eladására akarták kényszeríteni. Ezeknek eredményekép, különösen pedig az (922. évi március hó 17. napján tőrtént bántalmazás és ama követelő felszóllítás folytán, hogy a házat az alpereseknek adják el, érlelődött meg a felperesekben azaz elhatározás, hogy a szóbanforgó házat eladják és 1922. év március hó 18. napján Sz. Zs.-nek 180.000 lei vételár megjelölésével eladási megbízást adtak azzal a szóbeli utasítással, hogy a ház az alpereseknek el nem adható. Utóbb azonban F. V, rendőrkapitány ujabb fenyegetése folytán való félelmükben a felperesek az ingatlannak az alperes részére való eladásába ís beleegyeztek, 1922, évi március hó végén az ideiglenes szerződést 180.000 lei vételár feltüntetése mellett aláírták, 1922. évi április hó 8. napjái pedig a végleges sserződést ís megkötötték. Irányadó tényállás az is, hogy ebben az eladásban a felperesek meg nem nyugodtak és évek múlva ís, még a román megszállás idejében azzal foglalkoztak, hogy a