Erdélyi jogélet, 1943 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1943 / 7. szám - Az igénybevétel elől elvonás [1. r.]
160 az egyéb büntető rendelkezések alkalmazandók, amelyeket a cselekmény az adott esetben sért. Ez alapon a Kúria a köztisztviselő vádlottat Hv. T. 191. §-ban, a sütődést ennek bünsegédségében mondotta ki bűnösnek. A II. tanács ezzel szemben arra az álláspontra helyezkedett (B. II. 1380—1943), hogy bár a talpbőr és a cukor már igénybe volt véve, az már a hatóság rendelkezése alatt állott és a köztisztviselő vádlott hamis utalványai alapján jutott a többi vádlott birtokába, ez a körülmény nem akadálya a Hv. T. 206. §-a alkalmazhatásának, mert ha a törvény azt is büntetendő cselekménynek nyilvánitja, ha még igénybe nem vett közszükségleti cikkek vonatnak el az igénybevétel elől, úgy ez még inkább vonatkozik a már igénybe vett árukra, mert tettes ezeknél meghiusítja az igénybevétel által célzott eredmény elérését, vagyis lényegében az igénybevétel elől vonja el a közszükségleti cikket. Ennél az esetnél az volt az irányadó tényállás, hogy a jegykiosztással megbizott községi dijnok megvesztegetés folytán pénzért hamis cukor és talpbőrutalványokat állított ki és adott át a megvesztegetőknek, akik az utalványok felhasználásával a cikkeket fekete útra terelték. Mind a liszt, mind a cukor és talpbőr hatósági igénybevétele az elkövetés idején már megtörtént s azoknak a fogyasztó csak a jegy ellenében juthatott jogszerű birtokába. Ellentét merült fel tehát a Kúria két tanácsa között abban a kérdésben is, vájjon a Hv. T. 206. §-a a hatósági igénybevétel megtörténte után is, vagy csak az előtt követhető- el ? vagyis korlátozható-e időbelileg ez a bűncselekmény azon kívül, hogy elkövetése csak a háború alatt lehetséges ? F«Iytat&fa következik.