Duna népe, 1937 (3. évfolyam, 4, 6, 10, 11. szám)

1937 / 11-12. szám - Középeurópa kérdése - ahogyan szomszédaink látják

X, Középeurópa kérdése •— ahogyan szomszédaink láfják A Genfben legutóbb megindított tárgyalások egyrészt a magyar, másrészt a csehszlovák, jugoszláv és román kormányképviselők között méltán keltettek világszerte élénk érdeklődést. Ha a nagyhatalmak mindkét részen latbavetett buzdításainak segítségével ezek a tárgyalások csak némi eredményre is fognak vezetni — amire Prága és Belgrád részéről máris biztató jelek mutatkoznak — akkor végre valahára eljutottunk annak a göröngvös. sokáig járhatatlannak látszó útnak az első mérföldkövéhez, amelynek végcélja, hogy Középeurópa a középeurópai népeké. A középeurópai kérdésnek ezt az alakulását rendkívül nagy figvelem kíséri Németországban, ahol egész szakirodalom alakul ki az egyes dunai államokra nézve. A német kutatómunkának egyik ilven legutóbbi jellegzetes tercnéke Wolfgang Höpker „Tfumöy^^n diesseHs und ienseits der Kwrpathen'' c. műve (Knorr & Hirt, München), amelvben az új Romániát alkotó bárom kultúrkör analizisét adja. A mai román életben működő belső erők játékának végigkövetése kapcsán nem mulasztja el a transzilvanizmus s a magvar kisebbségek helyzetének megvizsgálását sem, Ugvanakkor azonban utal arra, hogy Erdély emancipálódási hajlamát a regáttal szemben a magyarság ne tekintse alapnak egy revizió lehetőségére. Még élesebben helvezkedik szembe a magyar állásponttal Othmar Krainz a „Hex^nh^ssel Donauraum" c. munka (Fritz Bokamoer Verlag, Görlitz) szerzője. Személves tapasztalatai alapján sorraveszi Közép- és Délenrópa összes államait s a békekö+ések legnagvobb áldozatát — a német kisebbségekben látja. A háború utáni Magyarországnak szentelt fejezetben is semmi más igazságtalanságot nem lát. mint azt. hoey a h^z-n német kisebbségek nem képeznek államot o7j államban. Ami pQdig nemzetünk törekvőéit illeti e^ve^e^en nemtotszésénolc ad kifejezést afelett, hogv az egv olvan békés megoldási módozat elérésére irányul, aminek révén az összes érdekelt dunai népek érdekei a lehetőséghez képest összeegyeztetést nyerjenek. Nem tudhatjuk, hogy van-e a német felsőbb helyeknek és mennyiben van tudomásuk ilyen határozottan magyarellenes irányzattal megjelenő munkákról. Ugylátszik azonban, hogy odakünn, mihelyt a német kisebbségekről van szó, nem ismerik se a barát, se az ellenfél fogalmát. Erre enged következtetni Hermann TJllmann két nemrég megjelent „Das Südostdeutschtum" és „Die Volksgruppen und das deutsehe Geschichtsbewusstsein" c. füzete (Verlag Grenze und Ausland, Berlin). Mindkettőben sorjába veszi az utódállamokban élő német kisebbségeket — elsősorban a szintén kisebbségnek tekintett Ausztriát — és a német birodalom egyenrangú külső részei gyanánt kiépítendő jövő helyzetüket boncolgatja Heinrich v. Srbik wieni történettudós elvei alapján. Srbiknek e tárgyban a kölni német történészgyűléisen tartott és könyvalakban most megjelent előadása „Mifteleuropa. Das Próblem und sebre Lösunp in der deutschen Geschichte" címen (H. Böhlau Verlag, Weimar) mintegy dióhéjba foglalja a német kisebbségek kérdésének történettudományi rendszerezését. Srbik abból indul ki, hogy Középeurópában az állam, nép és fekvés nem fedik egymást, nem helyezkednek el egyező határok között. Ezen egyenlőtlenségek áthidalására a Németbirodalom hivatott, középkori vezetőszerepe felujulásával. így ma új formában álljon Középeurópa élén, ameljrbe a kultúrát évszázadokon át besugározta. Srbik szerint a tisztán állami, vagy történelmi határok szerinti berendezkedés ideje Középeurópában lejárt s annak összes népei, köztük valamennyi a dunai államokban élő német települési terület, önkormányzattal ruházandók fel s a jövő Németbirodalmat egész délkeleti részén ilyen konföderált népek láncolata vegye körül. A kérdés ismerője természetesen Srbik elgondolásában is meglátja, azt, hogy az nem számol a dunai népeknek a világháború után beállott óriási lendületű individualizációs folyamatával, amely együttvéve nagyobb erejű, semmint egy új nagvnémet univerzalitás kisérlete sikerrel járna. Másrészt nem tartja fenn elgondolásait a balti németségre nézve, noha az a múltban még a dunai népekéinél is nagyobb arányban vitték a német kultúrát keletre s így ugyanolyan jogcímen lennének a németség konföderált külső csomópontjainak nyilvánítható. Ha ezeket az elgondolásokat egybevetjük közvetlen szomszédaink, elsősorban a csehek középeuróoai felfogásaival, azok sokkal időszerűbbeknek:, megv^lósíthatóbbaknak látszanak. Különös érdeklődésre tarthat számot Vietor von Bauer „ZentrnJeumva — em lehenrTtaer Oraanisnms" c. nagy műve (Perd. Irrgang Verlag, Brünn—Leipzig), amely egészen újszerűen ható. élettanilag megokolt és filozófiailag kiépített világnézetből kiindulva kísérli meg az európai problémák megoldását, még pedig elsősorban Középeurónában, mint az egész kontinens geofizikai középpontjában. Az itt lakó népek együttélése, s abból adódó sokrétűsége Bauer szerint külön szerencséje Közéoeorónának, mert a számtalan árnvalat. átmenet, kultúrális, eszmei, lelki áthasonulás, átszíneződés kiváló lehetőségeket nvujt olv^n hatóerők kialakulására, amelveknek ezek a sokrétű tnlaidoriságok elővon összofevőit kénozik. Tudatos a]l<a]niazá«nVtól várna a Vö^pnenrónai kérdéskor ni exum ok megoldását, amelyben aztán az összes érdekelt népelr fol fogják ismerni egv^egy jellemző elgondolásuk diadalát. Ettől várja a középeurópai államok jelenlegi szellemi és gazdasági kölcsönös elzárkózottságának megszűnését, sőt a, magyar kérdés békés megoldását is, bízva abban, hogv a magyarság nagy politikai alkotóereje a jövő Középenrópa alakulásaiban is vezetőszerepet fog biztosítani nemzetünk számára. A középeurópai közeledés figyelemreméltó megnyilvánulásának tekinthető Corneliu J. Codarcea román közíró „Le litiae ronmano—honarois" c. francianyelvű műve is (Tip. TJniversul. Bukarest 1937), amelyhez Emilé Buré francia képviselő írt előszót. Bár meglehetősen ingerült hangú, mégis első kísérlet arra, hogy egváltalán „litige"-ről, vagyis egy kétoldali nézeteltérés ténvéről beszél és felsorolja a nézeteltérés román oldalának főszempontjait. A szempontok alatt sok miiltbeli dolgot sorakoztat fel, amit már annakidején is román részről ellenünk érvényesítettek. Apponvi iskola törvén vétől Makká i Sándor volt erdélyi ref. püspök állítólagos nyilatkozatáig s a Magyar Szemle tartalmáig keresi annak bizonyítékait, hogy közvéleményünk a háború előtti országhatárok helyreállítását kívánja, a gyulafehérvári határozatokban lefektetett román önrendelkezési jog sérelme gyanánt. Részünkről nem tudunk errevonatkozó hivatalos magyar állásfoglalásról és csak azt mondhatjuk, hogy ha román részen tárgyilagos vizsgálat tárgyává teszik a magyarság kívánalmait, azok szigorúan a Románia által is aláírt békeokmány 19. §-a eszmekörében mozognak, éppen a béke tartós 6