Duna népe, 1937 (3. évfolyam, 4, 6, 10, 11. szám)

1937 / 6. szám - Alkotmányjogi problémák. Az államfő

Ferenc Bánsághy: Der *Gedanke einer Schweitz im Donautale ' Die allgemeine Auffassung, dass die Neuregelung der Donautalfrage in einer der bisheuigen entgegenisetzten und auch meritorisch neuen Weise stattfinden müsse, hat um síichí gegi'iffen. Die diversen Pakte, Vertragé und die bestehenden Adhlsen fördern die Möglichkeit der Aussöhnung. Das Donautal kann auis der Umklammerung imperiajistischer Bestrebungen nur duirch eine enge, jede politische Hegemonie ausschliessende Verbhídung errettet werden. AH dem raufes ab'er eine Neuc^dnung der jefeigen geografischen Lage vorangehen. Auf Grund des SelbstbesttimmungreAes tfer Völker musste eine Scbweiz des Donautales. bestehend a,us dem umabhángigen Siebenb ürgén, des Banates und der Bácska zustande kommen, welcbe ais Sicheimng der konstanten politischen Einheit und des wirtschaftlidh'en Verbandes dlienen würde. Hiebeli könnte^ Idas staatsrechtlich' monairchistisdhe Dreieck Prag—Wien— Budapest üsterreich Sicherung gegen den Anschluss und der Tschechoslovakei nationale Existenzberech'tigung mimitten der dewtscfien Beisszange ibieten. Die seclhíg Donaustaaite aber würden eine neue Grossmacht bilden. welche berulen! ware den s^ndigen Érieden Mitteleuiröpas zu watiren. Darányi Kálmán, aki immár majd egy' év óta hozzáértéssel látja el a magyar miniszterelnök nem könnyű teendőit, a közelmúltban ismételten nyilatkozott a bennünket érdeklő alkotmányjogi probliémáki'ól. így elsősorban a kormányzói jogkör, azután a felsőházi jogkör és végül a választójog újabb szabályozásáról. Ez alkalommal a három alkotmányjogi problémacsoport közül a sorrend szerint elsővel: a kormányzó? jogkörrel kapcsolatban szándékozom foglalkozni. S miután már csaknem valamennyi számottevő szakférfiunk, így Angyal Pál, Baranyay Jusztin, Csekey István, Egyed István, lOttrjk László, Polner Ödön, Szontágh Jenő, Tomcsányi Móric és Zsedényí Béla foglalkozott a kérdéssel s jó sok tinta folyt el az! ezúttal meddőnek nem mondható vitatkozás közben, én a javaslat részleteiben nem mélyedek el, hanem e reform kapcsán egynéhány megállapítást, amiről eddig még aránylag kevés sző esett, óhajtok tenni. ______ Az első ilyen megállapítás az úgynevezett trónfosztó törvénnyel kapcsolatos. Bár bírói gyakorlatunk az 1921". évi XLVn. törványcikket éppen olyan érvényűnek tekinti, mint a magyar törvényben helyet foglaló bármely más kodifikációt, jogász-ember előtt ez az egyenlővététel bizonyos aggodalmat kelt. Aggodalmat azért, mert az említett törvényjavaslat indokolásából és egész parlamenti tárgyalásából ' nyilvánvaló, hogy ez a kodifikáció nem a kormány spontán kezdeményezésére és a törvényhozás őszinte akaratából, hanem mint ismeretes, külső kényszer és megfélemlítés hatása alatt jött létre. Több", mint másfél évtizeddel ezelőtt még gyengék voltunk; az egész kontinensen esrvedülállók és mngunkraííagyottak. Azóta már megváltozott a helyzet, napjainkban szinte elképzelhetetlen volna olyan külső beavatkozás, amely legelsőrendű 'életérdekeink eleven húsába vág. Ha pedig így áll a helyzeti, akkor lehetőleg minél előbb mindent el kell követni, hogy ennek a szomorú periódusnak meímvilatkozásan közül esrvetlen-esv se leérvén többé valóság, hanem mindinkább fonnvadó emlék. Az úgynevezett trónfosztó törvénynek hatálytalanítása és a magyar törvénytárból való kiselejtezése most;, a kormányzói iogkör úiiászabályozásával kapcsolatban mehetne végbe s e réven megszűnne az a fonák helyzet, boa-v királyság maradtunk ugyan, király nélkül s helyette visszazökkenénk ama helyes kerékvágásba, hogy királyság vagyunk királlyal, aki helyett addig; amig vis major következtében nem foglalhatja el ősei trónját, országkormányizó gyakorolja továbbiakig az államfői tisztet. Ebből a megkülönböztetésből önként adódik a második megállapításom, hogy az országkormányzó jogköre — még egy újabb kiterjesztés folytán — sem lehet oly terjedelmű, mint amilyen a, király, helyesebben a megkoronázott király jogköre- Legyünk végre egyszer azzal tisztában, hogy van monarchikus és van republikánus, de nincs külön kormányzói államforma s mint a király, vagy a köztársasági "elnök saljátképeni, úgy az országkormányzó nem sajátképenl államfő. Az volna tehát a készülő, vagy már elkészüli törvényjavaslat egyik legnagyobb érdeme, ha egy éles határvonalat húzna a között, ami innen még kormányzó;, túl pedig már királyi jogkör. És ezáltal jutna kifejezésre az is, hogy az országkormányzó jelenléte és működése a király helyettesítésének egyik alkotmányszerű, noha alkotmányunkban nem éppen sűrűn, Vagy gyakran előforduló módja. Ha különbséget teszünk, mint ahogv tennünk kell ország- és gyámkormányzó között, akkor napnál világosabban látni fogjuk, hogy oir<szágkormányzó ezeréves történelmünk folyamán ritka n^és nem éppen a legszerencsésebb körülmények között fordul íélo ^ hogy annak patinát az előző századokban nem mindig e méltóságnak viselői adtak, hanem mint azt a tízéves kormányzói jubileumkor alkotott 'törvény is megállapítja, nagybányai Horthy Miklós személye adott. Felesleges és valóban meddő dolog volna manapság azon elmélkedni, hogy az összeomlás után. midőn ismét a>z alkotmányosság útjára léptünk rá, .'helyes volt-e az országkormányzó elnevezést választani, vagy a királyhelyettesítés egyéb módiai közül kellett volna egy másikat — teszem azt a nádori tisztet — keresni. De ha ez az állításom helves, akkor még nem Kivetkezik az. ho.<?y az orszásrkormánvzó lemondása, vagy halála után is, szóval időtlen időkön keresztül változatlanul fennmaradjon.'Ez a hazai történelemből, mint a magvar akotmánvfeilödésből egyaránt folvó következmény. Erre a fontos momentumra is igen nagv súlvt kell helveznie az úi kodifikációnak, vaervis más szóval arra kell törekednie — és ez a harmadik megállapításom, — bogv sem testületi, sem egyéni Eormányzó'h'elyette'sítésről ne gondoskodjék, mellőzzön min17