Duna népe, 1937 (3. évfolyam, 4, 6, 10, 11. szám)

1937 / 4. szám - Gazdasági együttműködés a Dunavölgyében

MIBEN HISZÜNK? Nem hiszünk az előszókban, program­mokbani és a fogadkozásokban, mert mind csak szó és nem tett. Nem hiszünk az öncélú politikában, mely eleve azzal a rejtett gondolattal indul útjára, hogy a politika a leger­kölcstelenebb a világ dolgai közt; a po­litika nem erkölcstelen, ha erkölcsös emberek csinálják. Nem hiszünk a szavak öncélú zenéjé­ben; a szó és az írás nem azért teremte­tett, hogy önmagában szép legyen, de belül üres és kongó, hanem, hogy a szé­pet, a jót, és a haladást tartalmával gaz­dagítsa és előbbrevigyíe. Nem hiszünk a magatartásban, hanem a műben! Hiszünk az emberben, a szociális em­berben és a szociális embervezetésben; keressük, ami jó pár éve elmerült a világnézetek tüzes harcában: az em­bert. Sikerült elfeledtetni, hogy Közép­euiópában ember is él s nap-nap után 70 millió ember kél fel s megy a maga dolga, kenyere, munkája után, melyet néhány ezer ember zenebonája láng­tengerbe akar borítani. Dolgozni akarunk rajta, hogy legyen vége a láznak. A világháború nyilt se­bei után, két évtized keserves vergődé­sének, s ne azt keressük és éltezzük ki, ami elválaszt bennünket, hanem ami össaehozhat. Kételkedünk a diplomácia világának őszinteségében, de hisszük a népek ,s egyének baráti érzelmét. Keressük a jövő útját, népünk fenn­maradásának egyedüli lehetőségét: a dunai tér kérdéseinek megoldását. Mieg világítjuk saját problémáin­kat s szomszédainkét is. Tisztá­ban vagyunk azzal, hogy barátunk Ausztria. S a dunai térben csak ketten teszünk — jelenleg, sajnos, — egyet. A többi állam felé is a munkás jövőt ke. ressük; ne csak mindig azt lássuk meg s harsogjuk önkínzón, ami fáj, hanem azt is, ami véreinknek esetleges fejlő­dését mutathatja. Megértés után többet s előbb érhetünk el. S akkor a nemzetközi koncertben nem lesz többé szalonképtelen az a szent várako­zásunk, hogy a magyar megint a magyarhoz tartozzék. Nem hiszünk az autarchia tanának hamis öntudatot nevelő erejében, mert miként az ember nem arra termett, hogy egyedül éljen, úgy a népek sem. Hiszünk a tekintélyben, mely ezer évig vezette nemzetünket, amely­nek fényét egyesek szemében talán pil­lanatokra árnyak is elhomályosíthatják; ám szent jelképének ne az legyen sorsa, hogy elzárva őriztessék, hanem hogy az arra hivatott főt ékesítse. Kinek elődei közt voltak nagyok és gyengék, bölcsek, nemesek, újítók és elnyomók, de egynek sem adatott, hogy szociális nemzetvezető legyen. Akiről már a nép is tudja, hogy eszméje: „életünk Istenhez való viszonylatában kap csak értelmet; aki követeli, hogy szeresd fele. barátodat, mint tenmagadat; azt vési lelkünkbe, hogy méltó a munkás az ő bérére s a magántulajdon szent, de gyü­mölcsének feleslegét a köz javára kell fordítani." A békét keressük. Nem akarunk többé más népek védőbástyája lenni, a saját életünket akarjuk élni, s ha halni kell, sajátmagunkért akarunk csak elveszni... Hidat építünk. Nem rajtunk múlik, hogy a másik vége is elkészüljön . . . IA IlMm^M'^L'JJ'l' »» »iri—*iiiniii|»QVinin nii •! Hl l'lli Tll il~ H l" X Gazdasági együttműködés a Dunavölgyében Ha az európai politika nagy ese­ményei időnként háttérbe is szorít­ják, a dunakörnyéki államok gaz­dasági együttműködésének problé­mája állandóan visszatér a napi­rendre. Előtérben áll a gazdasági élet világszerte észlelhető elfajulásai miatt is, amelyek legjobban a du­nai államokban éleződnek ki. Po­litizált gazdálkodás folyik, nem az történik, ami a gazdasági élet tör­vényei szerint kívánatos, hanem amit az országok, mint zárt gazda­ságok érdeke parancsol. Pénz, áru forgása bilincsbe verve, sőt az em­ber útja sem szabad. Áll a harc s a többiek áldozatává válnék az az ország, amely egyoldalúan lebon­taná gazdasági életének drótaka­dályait. Nem marad más út, mint a nem­zetközi együttműködés. A kérdés lényegileg akörül forog, hogy a szorosabb gazdasági együtt­működés mily tartalommal és mely államok között létesüljön. Eltekintve a hasonló gazdasági szerkezetű államok kartellszerű összefogásától — aminők különö­sen a dunai agrárállamok blokkter­vei voltak — az együttműködés súlypontja leginkább a kölcsönös gazdasági kiegészülésén van. A kereskedelempolitika technikai fejlettsége lehetővé teszi azt is, hogy egy ilyen együttműködésben a gyengébb gazdasági ág — agrár­államiban az lipar, ipari államban a mezőgazdaság — érdekeit se kell­jen áldozatul odadobni. A prefe­renciális megállapodások, amelyek lehetőleg kimélik a mostohább gaz­dasági ágakat, ezért lettek nép­szerűekké. Eléggé általános nézet a vámunió felé tendáló gazdasági szövetséget s'i.enélkül is a preferen­ciákat tekinti — bár szükségmeg­oldásnak — de ma egyedül üdvö­zítő segítségnek a dunai államok számára. A preferenciát —< pongyo" la kifejezéssel — a legtöbb ked­vezménnyel szemben a „legesleg­több" kedvezménynek nevezhetnök. Alapjában kivételezés s ha nem esi. szólják finomra, van benne bizonyos fokú üzleti inkorrektség is. Az ál­lam, amely preferenciát ad a leg­több kedvezményre jogosítottak negligálásával, úgy tesz, mint a ke­reskedő, aki szabott árakat ír ki, de a jó kundsaftoknak kéz alatt a mélyen leszállított árakból is enged. Preferenciák alatt azonban e gaz­dasági szövetségekben nemcsak vámelőnyök, hanem mindenféle gazdasági (pénzügyi, közlekedési stb.) előnyök nyújtását is kell érte­nünk. 1 i ' A dunai államok gazdasági egyen­súlyát csak ilyen kényes módsze­rekkel, injectiőkkajl mesterséges légzéssel lehet fenntartani. Téved­5

Next

/
Oldalképek
Tartalom