Bűnügyi szemle, 1912-1913 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1913 / 7. szám - Régi rabsegélyező egyleteink és a modern patronázs munka. [2.r.]

333 ruhára 595 koronát. — Tudunk azonban rá esetet, a korábbi időkből, hogy egy ismeretes börtönviselt alak és kórháztöltelék egy levelezőlapra, amit a pécsi kórházból küldött el a soproni egyletnek, tüstént kapott nagyobb összeget, ha jól emlékszünk 50 koronát. — Ez inditotta a pécsi egyletet arra, hogy a társ­egyletet a könnyű segélyosztás mellőzésére és a vidéki egyének segélyezése előtt a helybeli társegylettől a szükséges felvilá­gosítás beszerzésére felhivja, mert az ily pénzbeli segély-szórás, amint azt az összes patronázs kongresszusokon hangoztattuk, több kárt okoz, mint hasznot és egyleteinket a nagyközönség előtt nem rokonszenvesekké, hanem gyűlöltekké fogja tenni, amint hogy a fenti esetet is egyik kórházi főorvos megbotránkozással közölte velünk. A dunántúli egylet a soproni fegyintézetben az Uránia előadásokat 250 koronával segélyezte és ami szintén jellemző a soproni kir. ügyészségnek kerti gazdaság berendezésére kölcsönt adott; menházalapra már 6176 K 65 fillér tőkét gyűjtött. A patronázs munkát egyebekben azonban csak annyiban segitette elő, hogy 3 szabadulónak a munkaközvetitő utján al­kalmazást szerzett. Habár azokon a helyeken, ahol fegyintézetek vannak, a le­tartóztatottak, ezek családtagjai és a szabadulók segélyezése az egyesületnek elég gondot ád és sajnosán tapasztaljuk, hogy például Nagyenyeden és Szamosujvárott még csak most kez­denek az erdélyi pártfogó egysület sürgetése folytán egylet alakitásáról gondoskodni, mégis örömmel látnánk, ha régi rab­segélyző egyleteink, áthatva a kor szellemétől, egy kis modern patronázs tevékenységet is kifejtenének, ha a bíróságok melletti és a megelőző patronázs munkára is, ugy amint azt a brassói egylet tette, vállalkoznának. 7. Győr-Moson megyei rabsegélyző egylet. — A mult évben alakult ,,Győr-Mosonvármegyei és Győrvárosi Patronázs egylet" alapszabályainak megerősitését várja, hogy abba beleol­vadjon, amit igen helyesen tesz akkor, amikor 33 alapító és 38 rendes tagja van csak. — A segélyezéseket az elmúlt évben folytatta és 107 egyént 645 K 90 fillér segélyben részesített. 8. Gyulafehérvári rabsegélyző egylet, 1911. évi június hó 25-én Patronage egyesületté alakult át, hogy a gyűlöletes régi címtől szabaduljon, és hogy a züllésnek indult, valamint az er-

Next

/
Oldalképek
Tartalom