Bírák és Ügyészek Lapja, 1919 (10. évfolyam, 78-79. szám)

1919 / 78-79. szám - A külön birói státus története

590 kezdetén arra intve a fiatal kiváló munkaerőt, hogy tegyen le min­den magasabbra törő nemes ambícióról, fussa be pályáját szegeti szárnyakkal, mert a birói pályán kiváló munkásságának az elisme­rését és megjutalmazása! ugyan hiába várja.» Akciónknak mindenekelőtt egy sajátszerű epizólja volt, ami akkor a bírákat mélységesen elkeserítette, de a mai kor optikáján keresztül egész másképen hat. 1911 április 7-én a képviselőházban a belügyi tárca tárgyalásánál szólásra emelkedett Polónyi Géza volt igazságügyminiszter. Beszéde a következő részleteket tartalmazta : «Egy szimptomatikus dologra akarok rámulatni, és ez az a jelenség, hogy Magyarországon a tisztviselői kar, a legutóbbi időben pedig már a birói kar is, az egyesülési és gyülekezési jog tekin­tetében olyan velleilásokat árult el, melyekre vonatkozóan talán a törvényhozásnak kötelessége is, hogy figyelmét rájuk irányítsa és azoknak orvoslásáról megfelelő alakban gondoskodjék. (Ugy van!) Már most én a birói karra vonatkozólag is azt tudom, hogy az egyesülési és gyülekezési jog tekintetében a birói kart nem az a testület képviseli a törvényhozás előtt, amely magát ma az országos szervezet cége alatt reprezentálja, hanem a törvényhozás maga gondoskodott róla, hogy a birói testületi jogok érvényesítésére is megvan a maga törvényes fórum, amennyiben a királyi táblák és törvényszékek testületileg szervezett hatalma mindenkinek megadja azt a módot, hogy a törvényhozás elé saját autoritatív fórumai által kívánságait, jogos sérelmeinek orvoslását előterjesziheli. De az a szervezés, amely ezidőszerint folyik, talán nem egé­szen ezen határok közölt mozog. Tüdőm azt én nagyon jól — akár a közigazgatási tisztviselőket, akár a birói kari veszem, — hogy azok a férfiak, akik ezt a mozgalmat vezetik, tiszteletreméltó és a közéletben mindenesetre olyan érdemeket szerzett egyének, akikkel szemben nem jogosult a bizalmatlanság kifejezése. De az eredmé­nyek és a történet arra oktatnak engem, hogy ezek a mozgalmak azután kikerüllek azoknak a jóindulatú férfiaknak vezetése alól és nem ritkán odavezetnek láttuk ezt legközelebb, gondolom Trieszt­ben is — ahol a szindikalizmus szolgálatában egyenesen a .sztrájkok támogatására már közhivatali tisztviselők is vállalkoztak. Az a birói kar, amely a törvényhozás elé például azzal járul, hogy az elégülellenség nem fog megszűnni addig, míg az automa­tikus előléptetés érvénybe nem lép és bizonyos fizetési kategóriák tekintetében poszlulátumokat terjeszt a ház elé, az a birói kar és általában a lisztviselői kar könnyen jut abba a helyzetbe, hogy fizetési meghagyásokat bocsát ki a törvényhozás számára, amelyek, ha nem respekláltatnak, nagy elégülellenségnek lehelnek szülőokai, ami pedig a törvényhozásnak nem volt célja. (Ugy van ! jobbfelől.) Ami az automatikus előléptetés kérdését illeti, ez egy igen érdekes jelenség. Méltóztatnak tudni, hogy a közigazgatási tisztviselők állá­sai, az állami gépezelnek ezen szervei, választás ólján, legalább na­gyobb részben választás útján, töltetnek be. A birói kar pedig füg­getlenségét abban kívánta érvényesíteni és biztosítani, hogy kineve­zési rendszer alapján töltetnek be a hivatalos állások. Mindkét rend­szer tehát élő organizmus a mi állami törvényhozásunkban. És mit tapasztalunk ? Hogy úgy a választás alá tartozó tisztviselői kar, mint a kinevezés alá tartozó birói kar, az ő függetlenségét az állami aka­rat megnyilatkozásának mindkét módjától függetlenné akarja tenni. Az egyik szabadulni akar a választási rendszertől, a másik szaba­dulni akar a kinevezési rendszertől, igen ám, t. képviselőház, de ha mi az automatikus előléptetést behozzuk, akkor miben marad még kontaktus a törvényhozás és a tisztviselői kar közölt? Hiszen, ha az államhatalom sem választás útján, sem a birói karnál, kinevezés útján nem gyakorolhatja a szelekciónak jogát az egész vonalon, akkor úgy a bírói kar, mint a közigazgatási tisztviselői kar kikap­csolódott, miből ? Kikapcsolódott a parlamenlárizmusnak a lelelősség elvén nyugvó azon kategóriájából, amely vagy kinevezés, vagy választás útján meg­találja a maga felelős orgánumait, Hogyha az automatikus előlépés érvényben marad, akkor, akár Guizot korszakában, az állam és a törvényhozás nem lenne más, mint a tisztviselői karnak a bankárja. Én pedig erre a szerepre a magyar törvényhozást kárhoztatni nem szándékozom. (Helyeslés a jobboldalon.)» Egyesületünk természetesen nem befolyásoltatta magát e kis epizód által, hanem velleilásait még fokozottabb mértékben elárulta, amennyiben több országgyűlési képviselőt megnyert az ügynek és az igazságügyi tárca tárgyalásánál széleskörű vitát provokált. Maga . az előadó, Nagy Ferenc, kijelentette az egész ház helyeslése köz­ben, hogy ő híve az automatikus előlépésnek, mert ez az igazság­szolgáltatásnak csak előnyére lehet. Majd úgy folytatta: ((Általában véve szeretném nagyon, ha minálunk a birák kiválasztásának a módja lényeges változást szenvedne. (Helyeslés.) Először is alckin­tetben, hogy én nem tartottam sohasem helyesnek, hogy a birói státus a többi közigazgatási státussal azonoiíllatik, belehelyeztelik a na^v hivatalnoki seregbe. Végtére is a birói funkció egészen más. (Úgy van I a jobb és baloldalon.) Jobban szereltem volna, hogyha maradtunk volna otl, ahonnan kiindultunk 1869-ben és rllelőleg 1871-ben, amikor a kir. bíróságokat szervezték és amikor a birák egeszén külön, önálló státust alkotlak. Azt biszem, ide vissza kell egyszer térnünk. (Helyeslés a jobb és baloldalon.).) A kiváló jogtudós nézetét osztották a többi felszólalók is s mini hogy az egész Ház mindig helyeselt, azt hittük, hogy a külön státus és automatikus előlépés ügye kedvezőre fordul. Székely Ferenc igazságügyminiszter nyilatkozata azonban végkép meghiúsította akci­ónk sikerét. Ez a nyilatkozat a külön státussal egyáltalában nem foglalkozik, az automatikus előlépésről pedig a következőkel mondja: «\z automatikus előléptetés a mi viszonyaink között nem alkalmaz­ható. Nálunk, amikor nem akarok senkinek szemrehányást tenni az a fiatal ember a jogol valahogy elvégezte s azután rög lön belép a bírósághoz, hogy biztosítsa a penzióját későbbi időkre — meri erre jó idejében kell gondolni — azzal a feltétellel kap állást, hogy majd leteszi a vizsgát. A legtöbb le is teszi, tanul is, lesz is ember belőle. Hanem van ám olyan is, aki nom teszi le. És mikor valami­képen odáig jut, hogy pótléko!ás alá esik, amikor minden tekintet­ben gyenge és közepes, akkor már a curiai bíróságot, de hamar, akarja elérni. Ehhez nem lehet hozzájárulni, ily intézkedést nem lehet tenni még akkor sem, ha az a bizonyos arkánum elfogadható volna, amit méltóztainak ajánlani. Ha ugyanis az automatikus elő­léptetés elfogadtatik, igazságtalan lesz abban a tekintetben, hogy a jó és rossz együtt megy előre és ennek természetes következménye, hogy a rossz nem fog dolgozni, mert úgyis előre megy, a jobb pedig azt mondja, hogy nem öli magát, mert élnie kell és minél tovább él, annál magasabb állásba jut; azért hát az egészségét kon­zerválja. De etlől eltekintve, annyi bizonyos, hogy az automatikus előléptetés a szorgalom tekintetéből hátrányos. Már most ennek egy korreklivumát ajánlják, - - egészen komolyan, itt van a nyomtatás­ban — hogy a kollégák mondják ki, hogy az a kolléga, aki lusta, fél, mondd: félesztendeis nem avanzsiroz. A laikus azt mondja, fél esztendőre kizárhatják. Én pedig azt mondom, hogy nem mondják ki, nem akad oly kolléga, aki kimondaná, mert ezt gondolja: «hodie mibi, cras libi» (Ugy van!) holnap ezek a kollégák mondják ki ró­lam. Ez lélektanilag sem fogadható el. De méltóztassék azt a horribilis dolgol venni: félesztendeig ! Vegyük csak, hogy körülbelül nyolc esztendő alatl egyszer megy előre valaki. Kezdi a lustaságot az első esztendőben. Jól kilustáJ­kodja magát, akkor félévre felfüggesztik és így megy i:> féléven keresztül, mindig' lusta, mindig felfüggesztik, félévre. Az ulolsó léi­évben, amikor rákerül a sor, akkor szorgalmas lesz. Teheli, mert kipihente magát. (Derültség.) A többi eközben leromlott. Ez az úr mégis aulomalice előmehet. Hál lehet ezt komolyan venni? Hiába, ilyen orvosságot nem lehet elfogadni.)) Ennyi volt az egész, amivel az igazságügyminiszler a birák egyetemének óhajtását agyonütötte. A képviselőház — mi telhetett lőle ? — nagyot helyeselt erre is. Mégegyszer megkísértettük ügyünket a képviselőház elé vinni az 1912-iki budgetvita alkalmával. Ekkor már alig lehetett érdeklő­dést kelteni. Az igazságügyminiszler ezzel a pár szóval végezte ki az ügyet: «Az automatikus előléptetésről nem beszélek. Igen t. barátom, Horváth Gyula nagyon szépen kifejtette hátrányait és én magam is azt mondom, hogy ez helyes rendszer csak akkor volna, ha min­denki egyforma volna.» Kíváncsiak voltunk arra a nagyon szép fejtegetésre, mely fölös­legessé tette, hogy az igazságügyminiszter válaszoljon a bíráknak. Utána néztünk a képviselőház naplójában és ott a következő nagy­szabású, minden részletre, kiterjeszkedő, alapos tanulmányra és tel­jes tájékozottságra valló fejtegetést találtuk: (iHorváfh Gyula: Nem tartom helyesnek az automatikus elő­lépési sem, mert az nem éjien azokat emeli magasabb állásba, akik legérdemesebbek, hanem annál, révén esetlen olyanok is nagyobb birói állásba juthatnak, akik arra nem szolgáltak ra. (Úgy van! a középen.))) Ennyi az egész. Ilyen módon leheléit elintézni akkor Magyar­ország képviselőházában a birói kar kívánságait, melyek a legfőbb államérdekkel voltak szorosan összeforrva. Az első háborús évek nem vollak alkalmasak követeléseink han­goztatására, ami pedig 1917-ben történt, azt mindnyájan tudjuk. Az Eszterházy-kormány felvelte programmjába egyesülelünk kívánságai), de mikor a kormányt Wekerle Sándor vélte át, bemutatkozása alkal­mával kijelentette, hogy az idő nem alkalmas nagy átfogó reformok végrehajtására. A forradalom viharának kellett jönnie, hogy elhajtsa a ködöt politikusaink szeme elől. R y /

Next

/
Oldalképek
Tartalom