Bírák és Ügyészek Lapja, 1918 (9. évfolyam, 71-77. szám)

1918 / 73. szám - A bíró díjnokmunkában

I3L évfolyam. Melléklet a ((Jogtudományi Közlöny* Í9ÍH. évi 15. számához. Budapest, 1918 április 13. 73. szám. BÍRÁK ÉS ÜGYESZEK LAPJA Az Országos Birói és Ügyészi Egyesület hivatalos értesítője Szerkesztik: Dr. RÁTH-VÉGH ISTVÁN Dr. SZÉKÁCS ALADÁR kir. ítélőtáblai biró, ügyvezető társelnök. kir. közigazgatási biró, igazgatósági tag. Szerkesztőbizottság: dr. SCHUSTER RUDOLF a magyar kir. szabadalmi tanács elnöke, dr. DEGHÉ MIKLÓS budapesti kir. Ítélőtábla; tanácselnök, dr. NITSCHE GYŐZŐ a magyar királyi szabadalmi hivatal elnöke, dr. KOVÁCS MARCELL budapesti királyi Ítélőtáblai biró, dr. MENDELÉNYI LÁSZLÓ a magyar kir. Curia elnöki tanácsosa. Szerkesztőség: X, Rátb. György-u. 20. sz, Kiadóhivatal: TV., Egyetem-utca 4. sz. Megjelenik kéthavonként. Előfizetési díj: Egész évre 6 korona. Az egyesület tagjainak ingyen jár. A bíró díjnok ni unkában. A bíró miudiglartó makacs harcban, az érdekek állandó összeütközésében, gyakran csak emberfölötti fáradsággal jut hozzá, hogy ítéletével érvényre emelje az igazságot. Az igazságszolgáltatás eme nehéz és nagy munkája, de az •érdekek nagy fontossága is, amelyek fölölt a bíró dönt és maga az igazság fogalma a bírói hatalom gyakorlatában mindig ünnepélyességet, kiválóságot, a köznapiasságon való felülemelkedést követeltek. A legtöbb nép igazságosztó hatalmát az államfő kezébe tette le. Nálunk 4s a király az igazságszolgáltatás kútfeje. A legfőbb hatalom -egyúttal legfőbb bírói halalom is, melyet az államfő ruház át azokra, akik nevében bíráskodnak. Csak természetes tehát, hogy amint a bírói hatalom gyakorlása csak bizonyos ünnepélyes tormák között történhetik, azoknak <i személyeknek is, kik emez ünnepélyes formák között eljárnak, különös képességeken felül, különös halalommal, módokkal és eszközökkel kell rendelkezniök. A kiválóság és a képesség megszerzéséhez az állam segédkezet nyújt csupán, azoknak megszerzése elsősorban a bíró feladata; a bíráskodáshoz szükséges hatalommal, módokkal és eszközökkel azonban az államnak kell felruháznia a bírót. A kultúrember igazságszomja és lörvénylisztelete nem is tudja elképzelni másképpen a bírói hatalom gyakorlását, mint külső diszszel, méltósággal és ünnepélyes formák között és természetesen csak az élet küzdelmein és* szenvedélyein legalább látszólag felül álló bíró ítéletében találhat megnyugvást. A bírói szervezeten kívül állók azt hiszik, hogy az államhatalom mindenféle módot és eszközt bírái rendelkezésére bocsát, hogy az igazságszolgáltatás zavartalan és könnyű menete, mint egyik legfőbb állami érdek biztosíttassák; azt hiszik, hogy az állam a bíró működése elé gördülő nehézségeken megielelően könnyített, sőt annak fontosságára tekintettel e halalom .gyakorlatát elég kényelmessé is tette. Emez állapotok vizsgálatánál éri legnagyobb csalódás az embert. Amint százszor és ezerszer leírták már és elmondották, igazságszolgáltatást — amely a nevének meg is felel — bírói függetJenség nélkül, a bíró anyagi és szervezeti függetlensége nélkül nem lehet elképzelni. Ez mint egyik legfontosabb s megoldásra váró kérdés állandóan felszínen is van. De nem erről az általános és nagyfontosságú kérdésről akarok ezúttal szólni, hanem a hivatalában mozgó, dolgozó bíró munkájának egyik nemét akarom bemutatni. A magyar bírót olyan munkájában akarom bemutalni, amely munkájáról a nagy világnak alig van tudomása; a bírák, akiknek vállát eme munka súlya nem «yomja, nem törődnek vele; azok pedig, akik segíthetnének a dolgon, még nem foglalkoztak a kérdéssel, mint sérelemmel. Keressük fel a járásbíróságnál a polgári perekben eljáró és ítélő, de egyúttal a tárgyalási jegyzőkönyvet is vezető bírói és ismerkedjünk vele. Ideje már, hogy megismerjük közelebbről. Az 1942 : LIV. t.-c. 3. §. által hatályon kívül helyezett sommás •eljárásról szóló 1893 : XVIII. törvénycikkhez kiadott ügyviteli szabályok 44. szakasza a sommás perek tárgyalásánál a jegyzőkönyvvezetés tekintetében úgy intézkedett volt, hogy amennyiben a járásbíróság segéd- és kezelő-személyzetének a létszáma megengedi, a tárgyalásnál jegyzőkönyvvezetőt kell alkalmazni. Ez az intézkedés megmaradt s e kérdést a polgári perrendtartás 243. szakasza úgy szabályozza, hogy a polgári perek tárgyalásánál a járásbíróság előtti eljárásban is a lehetséghez képest jegyzőkönyvvezetőt kell alkalmazni. A két intézkedés lényege ugyanaz, vagyis a törvényes rendelkezés abban áll, hogy jegyzőkönyvvezetőt lehetőség szerint kell alkalmazni; a lehetőség szó azonban a gyakorlatban arra vezetett, hogy a polgári perek tárgyalásánál jegyzőkönyvvezetőt, a lehetőség szerint nem alkalmaznak. Talán túlhajtott takarékoskodó szellem hatása alalt, a törvénynek a dehelőség» szó használatával tett intézkedéséből született meg és működik az igazságszolgáltatás egyik nem sokat emlegetett, de annál fonlosabb és különlegesebb alakja: a diurnistabíró. Rendszerré vált, hogy a járásbírósági eljárásban a jegyzőkönyvet maguk a polgári bírák vezetik. Megőszült járásbírók, néhol táblabírók. Nem kicsinyes dologról van szó, amint első pillanatra látszik, hanem nagy, néha a bíró életbevágó érdekeiről. Az a kicsinyesnek látszó dolog, hogy a polgári bírónak magának kell vezetnie a tárgyalási jegyzőkönyvet, már pályákat is tört ketté. Vannak többen, akik a bíróra nézve bántó, néha elviselhetetlenül nehéz eme foglalkozás alatt abbanhagyták a bírói szolgálatot, vagy legalább is a polgári perek tárgyalását s e lépéssel maguk feleli pálcát törettek. A tárgyaló bíró által sajátkezűleg végzett jegyzőkönyvvezetés nehézségeit csak az érti meg, aki nagyobb forgalmú bíróságoknál látta a polgári perben eljáró bíró emberfölötti fáradságát és vergődését. Mert amit ilyenkor végez, nem egyéb vergődésnél. Mit kiván a helyzet különben is a tárgyaló bírótól ? A rend és a tárgyalás méltóságának fenntartását, a tárgyalás erélyes vezetését, az ügy hajszáliginenő ismerelét s mindenek felett feszült figyelmet minden szóra. Meghallgatni a feleket, kihallgatni a tanukat, mindezt észbe venni és feldolgozni, egymásután nyolc-tíz értelmetlen tanúval vesződni, magyarázni, felvilágosítani, néha a tolmácsnak is a szájába adni a kérdést, ezt külön meghallgatni s mindezt újra s újra feldolgozni, rendezni, fontolgatni, számítani és ítéletet mondani, mindez nem elég a magyar bírótól, neki még a jegyzőkönyvet is meg kell írnia néha 5—6 íven kérésziül. Aki nem látta ezt a munkát saját szemeivel, aki nem látla a tárgyaló bírót egész napokon át jegyzőkönyvet írni, az ne ítéljen ebben a kérdésben, mert nem tud ítélni helyesen. Az igazságszolgáltatásnak nincs szánandóbb jelenete, mint amidőn a különben sem megfelelő helyiség fülledt levegőjében, a peres felek izzó hangulata és kifakadásai mellett, az élet gondjaitól s a fáradságtól is elcsigázott bíró az asztalnál vesződik és — ír ... és ír 7 .. Néha a toll is kiesik a kezéből . . . Alakja összezsugorodik, a tárgyalási szoba legkisebb, legjelentéktelenebb alakjává lesz e hozzá nem illő napidíjas munkában. Milyen csalódás! Az igazság fölkent szolgája a bírói hatalom gyakorlata közben, komoly és ünnepélyes terem, megillető fény és környezet, méltóságos és nyugodt rendelkezés helyett, dohos levegőben, néhol töröttlábú asztalnál, összegörnyedve jegyzőkönyvet ír... Az állam hatalmának letéteményese díjnoki munkában! Helyes-e ez pár ezer korona megtakarításért, mert hiszen csekély napidíjakról van szó? — A jobbizléstí felek és tanuk is néha megdöbbennek ezen és kifejezést is adnak annak. Emeli-e ez a bírói hatalom erejébe és tisztaságába vetett hitet? És ki hallotta a magyar nírót ezért panaszolni? Senki. De nem azért nem panaszol, mintha ez nem volna nagy sérelme, hanem azért, mert ennél nagyobb sérelmei is vannak, amiért panaszkodnia kellene. Ha már most az egyes bíró vázolt hivatali helyzetében és ellátása mellett arról gondolkoztak, hogy palástot és föveget adjanak neki az ítélet kihirdetéséhez, nem Hídja, mit gondoljon az ember'