Bírák és Ügyészek Lapja, 1916 (7. évfolyam, 52-61. szám)

1916 / 52. szám - A bíró a törvényhozásban - A Curia büntető gyakorlata az 1915. évben

402 A közveszélyes munkakerülőkről szóló 1913: XXI. t.-ez. alkalmazása tárgyában a jogegység érdekében hozott határozattal (B. t 4474) mondotta ki a Curia, hogy a fiatalkorú ellen ezen törvény alá eső bűncselekmény miatt — a Bn. 33. §. harmadik bekezdésére és az 1913: XXI. t.-cz. 20. §-ára tekintettel — sem dorgálás, sem próbára bocsátás nem alkalmazható és azt is (B. I. 3768), hogy az ezen törvény 2-*-6. §-ai alá eső vétségek miatt a járásbíróság a terhelt ellen vizsgálati fogságot nem rendelhet el, mert a törvény (Kv.) 17. §-ának negyedik bekezdése a Bp. 536. §-át nem helyezte hatályon kívül. A munkakerülő életmód folytatására következtetés vonható abból, hogy vádlott munkakönyvébe semmi sincs bevezetve s hogy vádlott mi adatol sem tudott szolgáltatni arra nézve, hogy miből tartja fenn magát (B. I. 2053). A király megsértéséről és a királyság intézményének megtámadásáról szóló 1913 : XXXIV. t.-cz. 2. §-a alá nem esik a fennálló törvény ellen való kifakadás, ha a király személye sem kifejezetten, sem burkoltan megemlítve nem lett; a király megsértésének vétsége csupán akkor állapítható meg, ha a sértés közvetlenül a király személyére vagy tényére vonatkozik (B. I. 452). De nem zárja ki a királysértés vétségének fennforgását, ha a tiszteletlenséget magukban foglaló kifejezések czélja az, hogy azokkal egy harmadik személy tétessék gúny és nevetség tárgyává (B. t 4405). A sajtóról szóló 1914: XIV. t.-cz. körébe vágó határozatok szinte kivétel nélkül az oly korán, teljes munkaerejében meghalt kiváló jogászunknak Vaikó Pálnak tollából kerültek ki. Mily szomorú szerencse a jogirodalomra és gyakorlatra egyaránt, hogy oly váratlanul bekövetkezett halála előtti évben megírhatta még a sajtótörvény pompás magyarázatát. Világos okfejtései jellemzik határozatait is. Fölmenti az izgatást tartalmazó sajtóterméket terjesztő személyeket, mert a St. 9. §-a értelmében a nyomtatványnak terjesztése — a törvény korlátai között — mindenkinek joga s mert a Blk. Ell. 7. §. 2. bek. szerint a sajtóbűncselekmények esetében a felelősségrevonás kizárólag sajtójogi fokozaton történhetik, ebből pedig a terjesztő kiesik (B. L 5241). A Curia régi gyakorlatának felel meg az a kijelentés, hogy az a közlemény politikai tárgyú, mely az állam törvényhozási vagy közigazgatási feladataival gyakorlati szempontból foglalkozik ; ilyen tárgyú cikk közlése esetében nem mentesíti a biztosítékkal nem biró időszaki lap kiadóját az a körülmény, hogy a közleményt a miniszterelnökség sajtóirodájától kapta. A harctéri napi eseményeket ismertető sajtóközlemény nem tekinthető politikai tárgyúnak (B. I. 3869). A hatóságok büntetőjogi védelméről szóló 1914: XL. t.-cz. 4. §-a alá eső egyrendbeli vétséget követ el az, a ki hatóság közegét hivatásának jogszerű gyakorlásában veszélyes fenyegetéssel akadályozza és ugyanakkor a közegnek segédkező hatósági személyekel tettleg bántalmazza (B. II. 631). A becsület védelméről szóló 191.4: XLÍ. t.-czikk 18. §-a alapján a bűnösség megállapítása mellett oly esetben menthető fel a vádlott a büntetés alól, ha a sértett viselkedése felett való méltó felháborodása menthetővé teszi azt, hogy becsületsértő nyilatkozatra vagy ily cselekményre ragadtatta el magát. A vádlottnak ezen §. alapján a büntetés alól-fölmentése miatt a Bp. 385. §. 1. c) pontja alapján semmiségi panaszszal lehet élni, níert ez biyitelhctőséget kizáró ok (B. I. 4284). Az 1915. év első felében a háború még nem éreztette hatását a Curia gyakorlatában. A hadviselés érdekeit érintő cselekmények részben a katonai bíróság elé, részben pedig az első gyorsított bűnvádi eljárás szabályai szerint végső fokon a kir. táblák elé kerültek. 1915 június 17-én életbelépett azonban a hadviselés érdekei ellen elkövetelt bűncselekmények, különösen a hadiszállítások körül elkövetett visszaélések megtorlásáról szóló 1915: XIX. t.-cz. (Hvm.), mely úgy az anyagi, mint az eljárási jog terén a szó szoros értelmében a Curiát is mozgósított állapotba helyezte. Ez a törvény a maga statariális szigorával, visszaható erejével a legsúlyosabb feladatok elé állította a Curiát, de az elmúlt félév tapasztalatai azt mulatják, hogy a törvényhozás nem csalódhatolt várakozásában akkor, midőn ezekben az ügyekben az ítélkezést másod- és végső fokon a Curiára bízta. Mert a míg még néhány évvel ezelőtt a Curia judikalurája bűnügyekben az alsófokú bíróságokéval szemben enyhének volt mondhaló, addig most általában is, de különösen a Hvm. alkalmazása körül a Curia gyakorlata intranzigens szigorúságot követ. Ez azonban részben csak látszat, mert nem a Curia szigorú, hanem szigorú a törvény, melyet a Curia csak a törvényhozásnak világosan kifejezett intencziója és a kivételes helyzet támasztotta követelmények szerint alkalmaz. Lássunk egyes szemelvényeket ebből a gyakorlatból. A Hvm. 1. §-a alá eső vétségnek nem tényálladéki eleme a hadviselés érdekének sérelme vagy veszélyeztetése (6236), sem pedig a károsító czélzatvagy a szerződésszegés durvasága (B. I. 6816); közömbös az, hogy a hatóság a szerződő fél részéről nem szállított árút mástól szerezte be (6899); súlyosító körülmény az, hogy a vádlott a cselekményt nyereségvágyból követte el (6873), hogy a szerződésszegés folytán a hadrakelt sereg szükségletei csorbát szenvedtek és hogy a kincstárt anyagi kár érte (6673); enyhítő körülmény, hogy a katonai hatóság a vádlottal kiegyezett és a bűnvádi eljárás megszüntetését kívánta (6776); a szerződéssel vállalt kötelezettségnek szándékos nem teljesítése állapíttatott meg, a mikor a vagyontalan és szakjártassággal nem biró vádlott teljesítési képtelenségének tudatában kötötte meg a szerződést, a inelylyel vállalt szolgáltatásnak teljesítését el is mulasztotta (B. I. 8277). A szerződésnek gondatlanságból való nem teljesítése (Hvm. 4. §,) állapíttatott meg, mikor a vádlott gondatlansága folytán tévedésben volt a szerződés érvénye felől és ez dlíból mulasztotta el a teljesítést (6776). A 6. §. alá eső bűncselekmény elkövetője a termelő is lehet, ha mint alszállíló vagy alvállalkozó a szerződő fél részéről vállalt szolgáltatás teljesítését részben vagy egészben elvállalta és ha az ő szándékos cselekménye vagy mulasztása, illetve gondatlansága következtében maradt el a szolgáltatás teljesítése vagy megfelelő teljesítése (6236\ A 6. §. a hadviselés érdekét védi; ezt az érdeket az alszállíló részéről vállalt szolgáltatásnak nem teljesítése abban az esetben is veszélyezteti, ha a főszállító eleget tesz kötelezettségének. E szerint tehát a 6. §-ban említett oly szolgáltatás alatt, a melynek teljesítése vagy megfelelő teljesítése elmaradt, azt a szolgáltatást kell érteni, a melynek teljesítését az alszállító, illetőleg ,az alvállalkozó elvállalta (B. I. 7368). Ez már most állandó és egyöntetű gyakorlata a Curiának. Az alszállító büntetőjogi felelősségéről írt pompás czikkében Vargha Ferencz kúriai tanácselnök meggyőzően bizonyítja, hogy a Hvm. 6. §-ának kísérlete állapítandó meg akkor, mikor az alszállíló szándékos cselekménye vagy mulasztása daczára a főszállító szállít. Végül ezen törvény alkalmazása köréből említésre méltó a törvény visszahaló ereje kérdésében hozott (7977. számú) határozat, mely szerint a 24. §'. az új jogszabályok alkalmazását nem attól teszi függővé, hogy a törvény életbelépése előtt elkövetett cselekmény ugyanazon czímen lett légyen büntetendő, a melyet a Hvm. megállapít, hanem attól, hogy a cselekmény a korábbi jogszabályok szerint egyáltalában bűncselekmény volt. Alkalmazni kcil az új jogszabályokat abban az esetben is, ha a cselekmény a korábbi jogszabályok szerint akár mint csalás, akár mint lopás vagy sikkasztás volt bűncselekmény. * A legnagyobb átalakulás képét mulatja azonban a Curia joggyakorlata az eljárási jog terén létesüli újabb jogszabályok, nevezetcsen az esküdtbíróság előtti eljárásra és a semmiségi panaszra vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló 1914: XIII t.-cz. (Bpn.) és a gyorsított bűnvádi eljárás szabályai (Gybp.) következményeként. Tudvalevő, hogy bár a Bp. 427. §-a elvileg megengedte a Curiának az anyagi jogi revíziót az esküdtbíróság Ítéletével szemben, ennek gyakorlati jelentősége azért nem volt, mert viszont a Bp. 437. §. 1. bekezdése szerint a Curia ítéletéi az esküdtbíróság állal valóknak elfogadott tényekre volt köteles alapítani, a kérdéseknek régi szerkezete mellett pedig nem lehetett megállapítani azt, hogy az esküdtek megállapítottak-e egyáltalában s ha igen, milyen tényekel valókul. Felmentő ítélettel szemben tehát sohasem, marasztaló Ítélettel szemben pedig csak igen ritkán gyakorolhatta anyagi senuniségi ok czímén a revíziót. A Bpn. a kérdéseknek tény- és jogkérdésekre szétválasztása által teljes mértékben lehetővé tette az anyagi jogi revíziót. Természetesen karöltve járt ezzel a Curiának az a gyakorlata is, mely a jogkérdés fogalmi körét tágította, a mennyiben ezen körbe vonja az öntudatlánságot, a szándékot, a felbujtási, a jogos védelem fennforgását stb. így pl. a halált okozott súlyos testi sértés bűnteltének vádja esetében kimondotta a Curia, hogy a bántalmazásra irányuló szándék — jogkérdés és hogy a ténykérdésbe csak azokat a lényeket szabad fölvenni, a melyekből a szándék fennforgására lehet következtetni (B. IV. 1277). Revízió tárgyává teszi s így a jogkérdés keretébe vonja azt a kérdést, hogy a használatba vett eszköz alkalmas-e az emberi élet kioltására (B. IV. 7190). Az alább közölt esetek szembeötlően mutálják azt, hogy az esküdtek határozatával megállapított tények alapján miként tette a Curia az elmúlt évben revízió tárgyává a jogkérdésben való döntést. ad Bp. 385. §. 1. a) pont. Az esküdtek a ténykérdésre adott feleletükkel azt fogadták el valónak, hogy a vád tárgyává lett sajtóközleményt a vádlott írta és lelte közzé s így a vádlott a czikknek szerzője, —de a jogkérdésre azt a választ adták, hogy a czikkben nincs becsületsértés; a Curia az esküdtbiröságnak felmentő ilélelét a Bp. 385. §. 1. a) pontja alapján megsemmisítette és vádlottat a Btk. 261., 262. §-ai alapján 6 havi fogházra Ítélte (B. I. 2424). A mikor az esküdtek a rablásra föltelt ténykérdésre igennel feleltek, de a vonatkozó jogkérdésre kimondották, hogy a vádlóit telte nem foglalható a Btk. 344. §-a alá, a Curia a 385. §. 1. a) pontja alapján megsemmisítő és bűnösséget megállapító ítéletet hozoll (II. II. 191).