Bírák és Ügyészek Lapja, 1915 (6. évfolyam, 43-51. szám)

1915 / 51. szám

302 Az a mozgó, változó rohanó élet, a melynek mai formáját Csemegi, vagy az 1877. évi parlament el se képzelte. S Magyarországnak, a koronásfőt sértő, híítelen, lázadó és kémkedő polgárait, el se képzelhette. Azért olyan merevek, hiányosak, sok — a durva élet által produkált — esetet elkerülök, a büntetőtörvénykönyvnek ezekre vonatkozó intézkedései. S ezért meddő, sőt veszedelmes munka, ilyen időkben doktrínák selyem szálait gombolyítani. Mikor az emberek, eszeveszettül gyilkolják egymást. Mikor országokat sepernek el, a szélvészként száguldó hadak. Mikor ellenségeink, perrendtartás nélkül falnak állítják a kémet s perbeszédek nélkül belelőnek vagy felhúzzák a fára. f elszisszennek tudom az emberbarátok, a jogtudósok, no meg a hipokriták — mert sajnos ilyenek is vannak - s tüzel kiáltanak. De mégis kimondom, hogy az ágyúk dörgése és fegyverek ropogása közben, a büntető igazságszolgáltatás is reszkettesse meg, kérlelhetetlen keménységével azokat, a kik minden erejükkel nem szolgálják az ériünk hulló hadak érdekeit. Könyörtelenül tiporja el azokat, kik ellene vétenek. Ne tudományos elméletekkel kerülgesse, de az élettől duzzadó igazság erejével sújtsa a bűnöst. A törvénynyel kezében, az igazság lobogó lángjával lelkében. Aztán meg hazaszeretettel a szivében. Mert bizony mondom, másképpen megrendül az igazság temploma. Recsegni, ropogni fognak az ország ezer éves pillérei. Maguk alá temetik egész alkotmányos szervezetünket. A közszabadság alkotmányos garancziáit. Ilyen kataklizmát nem láttak előre törvényhozóink, mikor a büntető törvénykönyvet megalkották. S a mikor a háborút okozó vagj a háborús viszonyokról hoztak olyan törvényi, a melynek élteimé felett kétkedni lehet. Bezzeg látták a katonák. Az ő bünlétőtörvéoykönyvükhöz nem is tér kétség. Milyen világos a kémkedésről szóló 321. §-a! Ebben nincs benne, «a melyről tudható, hogy titokban tartandók*. S hogy (dilalom megszegésével vagy félrevezetés, színlelés vagy másnemű fondorlat által kémlelő. De benne van a belső háború s az a világosság, a melynek fényénél tisztán látszik az igazság. Abban az élet balálharczban — a mi a háború — gyorsan és biztosan ölő fegyverrel kell küzdenünk. Nekünk is bíráknak. Azok ellen, a kik minden érzésükkel nincsenek velünk. Ha a törvény módot ad arra, hogy annak külső jelentkezésében, megtaláljuk valamely bűncselekmén} konstitutív elemeit. De akkor aztán, villámmód üssünk. Máskép minket tipornak el. Mert most gyilkolni erény. Rabolni, gyújtogatni legendás hősiség. Ma veszendők az elvek. A miket időtlen időn át, félve őrizgettünk. A mikre büntető igazságszolgáltatásunkat felépítettük. Értéktelen az egyéni szabadság. Országok léte van most koezkán. Mintha a mát látta volna lleinze, mikor találóan mondta: "senkinek még az államnak sem szabad valamely elv kedvééit ostobaságokat elkövetni!)) A háborús bűnperben, a büntetés elrettentő ezélzata a javítással és megtorlással szemben előtérbe lép. A bűncselekményt pedig nvomon keli követni a büntetésnek. Azok a biztosítékok, a melyek a vádlott és a védelem jogait, büntető perrendtartásunkban körülbástyázzák, háborúban háttérbe szorulnak. A bűnpernek az a tagoltsága sem maradhat Wteg. Nincs idő ezeket az utakat megjárni. Minden ballastot ki kell lökni belőle. Hadd repítse szellők szárnyán a háború relatív igazságait. A fórumok rendes állapota is akadálya ennek. Az is javításra szorul. Ezzel végeztem a bevezető sorokban magam elé tűzött egyik feladattal. A gyorsított bűnvádi eljárás szükségességével. Jönni kellelt neki. Elkerülhetetlenül. De mindjárt az 1912. évi LXIII. t.-czikk után kellelt volna, a mety arra a minisztériumot felhatalmazza. De elkésetten 191 '*• évi július hó 27-ikén, csak a mozgósítás napján érkezel, meg. Az első. Az 1944. évi 12,002.1. M. E. számú. Azután a második az 191S. évi 9550. I. M. E. számú. Gyakorlati alkalmazásánál törvényességét kell először vizsgálnunk. Itt egyedül, az 1912. évi LXIII. t.-cz. 12. igának 4. pontjában adott törvényhozási felhatalmazás az irányadó. Ez alapon a minisztérium elrendelheti, hogy a hadviselés érdekeit érintő bűncselekményekre a mennyiben az 1912 : XXXIII. t.-cz. 14. §a és az 1912:.XXXII. t.-cz. 14. §-a értelmében katonai büntető bíráskodás alá nem esnek, a polgári büntető bíróságoknál, a gyorsított bűnvádi eljárásnak, a Ml. §. értelmében kibocsájtott szabályai nyerjenek alkalmazási. A 31. §-ban pedig az igazságügyminiszter felhatalmaztalik, hogy a gyorsított bűnvádi eljárásnak a 12. §-ban említett szabályait a rögtönbiráskodási szabályokat is ideértve, az 1890 : XXXIII. t.-czikkbe foglalt rendelkezések módosításával és kiegészítésével, az I!)I2. évi XXXII. és XXXIII. t.-czikk elveinek szem előtt tartásával, rendeleti uton állapítsa meg. A törvény tehát meghatározza azt a keretet, a melyben az igazságügyminiszternek, a gyorsított bűnvádi eljárást szabályozni lehel. Ezt csak a hadviselés érdekeit érintő bűncselekményekre és a közös haderő, meg a honvédség katonai bűnvádi perrendtartásban foglalt elvek szem előtt tartásával leheli. Ha az életbeléptetésről intézkedő 5488 I914. vagv ;i 2060 1915. M. E. számú rendeletek 2. §-ának I—IH. pontjai alatt felsorolt bűncselekményeket nézzük, első tekintetre az I. alattiakat illetően aggodalmaink támadhatnak, hogy miért nincsenek ezek kifejezetten csak annyiban a gyorsítóit eljárás alá utálva, a mennyiben a hadviselés érdekeit érintik ? De ha az olt említett bűncselekményeket sorra veszszük, el kell ismernünk, hogy nincs közöttük egj sem, mely a hadviselés érdekeit ne érintené. Azoknak tárgya olyan, hogy sérelmük ári a hadviselés érdekeinek. A mint nem volt szükséges tehát a II. és III. alalt felsorolt — mint nyilvánvalóan ilyen — bűncselekményeknél, ezl külön is kiemelni, épp úgy elmaradhatott ez az l. pontnál is. A törvénykezési gyakorlat igazai adolt ennek a felfogásnak, s megnyugtatta a kétkedőket. Nincs máskép a másik feltétellel sem. A katonai bűnvádi perrendtartás elveivel. De csak ha igazán az elveket s nem azt nézzük, hogy a gyorsított bűnvádi eljárási szabályok fedik-e a Kbp. egyes intézkedéseit. Az utóbbi esetben ugyanis felkelthető az aggodalom, a gyorsított eljárási rendelet törvényességét illetően. Csakhogy a törvény, nem a Kbp. intézkedéseit, hanem elveit szabta meg határul. Egy nagy súlyú testületnek a budapesti ügyvédi kamarának - az igazságügyminiszterhez intézett felterjesztéséből mégis azt olvasom ki, hogy nem az elvek, hanem az intézkedések különbözősége miatt tartja törvényellenesnek. S a miért a részletekben néhol mögötte marad a Kbpnek. En azt tartom, hogy nincs ok az aggodalomra. Az elvek azonosak. Nevezetesen: az illetékesség átutalásának a gybp. 6. §-ában foglalt elve, benne van a Kbp. 42. §-ában. A §ybP- 9. §-a. a Kbp. 144. ^-ával elvileg szintén egyező. Mind a kettő az előkészítő eljárás urává az ügyészségei teszi. A gybp. 15. §-a a Kbp. 258. íjának megfelelőleg rést tör, a főtárgyalás nyilvánosságán. Csak a kivileiben térnek el egymástól. S ha a Kbp. XXVII. fejezetének 4-ik czímében — a hadiakéit seregre nézve — szabályozol! eljárást nézzük, mögötte se marad a gy. elj. annak. Erre pedig rámutathatunk, mert a büntető jogban is van hadiállapot. A háború polgár banditái pedig, nem tarthalnak számol más elbánásra, mint a hadrakelt sereg "bűnös katonái. A gyorsított bűnvádi eljárás szabályai nem lépték hát át azokat a határokat, melyeket a felhatalmazási törvénv, 12.^-ának 4. pontjában és 31. §-ában számára megvont. S így nem volt oka azt a bíróságnak, az 1869 ; IV. t.-cz. 19. §-a alapján törvénytelennek ítélni.