Bírák és Ügyészek Lapja, 1915 (6. évfolyam, 43-51. szám)

1915 / 46. szám

355 vagy kifejezni szándékolt akaratára következtetni . . . Éppen ezért az 1808. évi LIV. t.-czikkből merített érvekkel nem is kívánok foglalkozni és kizárólag csak a Pp. alapján kívánom a felmerült vitás kérdési más oldalról megvilágítani.* ad 1. Hogy a viszontkeresetre nézve tartandó-e perfelvétel, ennek eldöntése attól fü(j<j, vájjon mi is tulajdonképen a perfelvételi tárgyalás? A Pp. IV. fejezetének rendelkezéseiből, de a törvény indokolásaim! is világosan kiliinik, hogy a perfelvétel a per létrehozásának szaka. Ahhoz ugyanis, hogy tulajdonképeni értelemben vett perről lehessen szó, két előfeltétel szükséges, t. i. 1. hogy a felek között a keresetbe vett jog tekintetében vita legyen, meri ha az alperes elismeri a kereseti követelést, vagy meg sem jelen, hogy védekezzék, per, a melynek lényege a jogvita, nem keletkezhetik; 2. szükséges egy negatívum, vagyis pergátló körülmény hiánya, mert ha pergátló körülmény van, ez szintén megakadályozza a per keletkezését. A perfelvételi tárgyalás czélja tehát nem más, mint annak megállapítása, hogy a támasztolt kereset folytán kelelkezhelik-e és valóban keletkezelt-e per a felek köziül ? Az bizonyos és talán (iyenes kollégám sem vonja kétségbe, hogy az alperes viszonlkeresetével ép úgy, mint a felperes a keresetlel, bizonyos jogot akar érvényesíteni. A viszontkeresetnél is szükség van tehál annak megállapítására, hogy vájjon: 1. valamely pergátló körülmény, pl. perfüggőség, nem akádádályozza-e a viszontkereset támasztását; 2. hogy a felperes vitássá teszi-e a viszontkeresetbe vett jogot, mert ha pl. azt elismeri, a viszontkereset tekintetében nem fog keletkezni jogvita s így annak érdemleges tárgyalására nem lesz szükség. Ha tehál az alperes előterjeszti viszontkeresetét s azzal szemben a felperes pergátló kifogást emel, mert emelhet, vagy ha a \ iszontkereselbe vett jogot elismeri, avagy érdemleges ellenkérelem előterjesztésével azt vitássá leszi és végül a bíróság mindezek tekintetében határoz, mert hál valamit határoznia kell; — azt kérdem most már, hogy mi is történt, illetve minek is kellett történnie lulajdonképen ? Én a magam részéről úgy látom, hogy ez perfelvéleli tárgyalás volt, létrehozása a viszontkeresettél folyamatba tett pernek, mert hál — azt vélem — a viszontkeresettél is per indult meg és ha az alperes megmarad is eddigi «perbeli jogállásában)), a \iszontkereset tekintetében mégis csak úgy kell őt tekinteni, mintha felperes volna, viszont a felperes a viszontkereset tekintetébén bizony csak alperesnek tekintendő. Egész bátran teheti ezt a bíró és tennie is kell, a törvényből kapott jog alapján s nincs szüksége arra, — miként (iyenes kollégám állítja — hogy e végből önkényesen saját külön perjogi szabályokat állítson fel, mert a viszontkereset támaszthatóságának megengedése nem jelent mást, mint annak törvényszerű lehetőségét, hogy egy eljárás keretében két per, t. i. a felperes ellen és viszont az alperes által a felperes ellen támasztott per elintézhető legyen. Ebből folyik, hogy a felperes ép úgy köteles nyilatkozni és esetleg érdemleges ellenkérelmet terjeszteni elő a viszontkeresetre, mint a hogy az alperes köteles ezt tenni a kéréseire, vonatkozólag, mert különben a Pp. 440. §-a értelmében vele szemben mulasztási ítélet hozandó. Az ellenkező álláspont volna épen az, a mely — Gyenes kollegám szavaival élve — ((kátyúba vezetne)), mert ha az ő álláspontja helyes, a felperes egyszerű passiv rezistentiával, t. i. * Az 1868: IJV. t.-czikkben szabályozott rendes eljárás egész szerkezetének egyik jellemző vonása a hosszadalmasság; a Pp. szóbeli eljárására az ellenkező áll. Világos tehát, hogy az 1868: LIV. l.-czikk hatirozmányai nem szolgálhatnak bizonyítékul egy olyan álláspont mellett, mely a szóbeli eljárásban is csak az ügy elhúzására vezethet. Az 1868: LIV. t.-ezikk szerinti perfelvétel két annyira divergens fogalom, mely nem tűri meg az egyikről a másikra való következtetést. Mi az 1868: LIV. l.-czikk 77. §-ára való hivatkozással csak azt akartuk kimutatni, hogy ha még a hosszadalmas rendes eljárásban is az érdemleges ellenkérelemmel egyidejűleg kellett a viszontkeresetét előterjeszteni, annál inkább megengedendő az a gyors elintézést czélzó szóbeli eljárásban! azzal, hogy nem nyilatkozik a viszontkeresetre, megakadályozhatná, hogy a viszontkereset tárgyalható legyen. Gyakorlatilag úgy «festene» a dolog, hogy a felperes nem szól egy szót sem e viszontkeresetre s ha már most a bíróságnak nem lenne joga e mulasztás következményeit levonni, örök bizonytalanságban maradna a felől, hogy mit is tegyen ily körülmények között ? Elhigyje-e azokat, a miket az alperes viszontkeresetében állít, vagy elrendelje a bizonyítást és mire, hiszen a felperes hallgat, léhát nem tudható, hogy mit isméibe és mit tagad és tulajdonképen mi is hát a kívánsága? Mindezeknél fogva szerény véleményem ina is csak az, hogy a viszontkeresetre nézve, a per bármily állásában terjesztessék is elő, a felperest meg kell hallgatni, vagyis perfelvételi tárgyalást kell tartani, a mi azzal a következménynyel jár, hogy ez esetben a Pp.-nek összes ide vonatkozó rendelkezéseit úgy a viszonkereset, mint az ezzel szemben előterjeszthető ellenkérelem előadását, valamint a pergátló kifogások előterjesztéséi illetőleg megfelelően alkalmazni kell.* ad 2. Ezek után arra a kérdésre térek át, hotjy mely időponttól kezdve lehet a perben viszontkeresetét támasztani6? Az bizonyos, hogy erről a törvény kifejezetten nem rendelkezik, mert a 189. §. nem azt mondja meg, hogy mikortól, hanem csak azt, hogy meddig lehet viszontkeresetét vagy új kéréseiét támasztani, t. i. a végítéletet megelőző szóbeli tárgyalás bezárásáig : a miből Gyenes kollégám, hivatkozva a 190. §-ra is, ta törvényhozónak azt a minden kétséget kizáró akaratát)) olvassa ki, hogj ;i perfelvételi tárgyalás keretéből a viszontkereset támasztásának lehetőségét kizárta. Igaz, hogy az alperes érdemleges ellenkérelmének előterjesztésével a perfelvételi tárgyalás véget ér és a per létrejött s így a perfelvétel teljesen elérte czélját, a mely után csak az érdemleges tárgyalás következbetik, ámde mindez csak a keresetre vonatkozólag áll. Én azonban mi akadályát sem látom annak, hogy az alperes már az érdemleges ellenkérelemmel kapcsolatban előadhassa viszontkeresetét és hogy azzal szemben a felperes is előadhassa ellenkérelmét. Ez gyakorlati szempontból akkor fog előfordulni, mikor az alperes nem akarja vitássá tenni, hogy pl. a keresetbe vett (iss/.eg járna a felperesnek, de neki azzal szemben ezt meghaladó viszontkövetelése van, a melynek erejéig viszonlkeresetet támaszt. Mindkél félnek egyaránt érdekében áll ilyen esetben, hogy a viszontkeresel előterjesztessék, mert el fog esni annak szükségessége, hogy a kereset érdemleges tárgyalása az V. fejezet szabályai szerint előkészíttessék, hiszen nem vitás a keresetbe vett követelés fennállása és menyisége, úgy hogy csak a viszontkereset fog előkészítésre szorulni. A viszontkeresetnek a keresetre kitűzött perfelvételi tárgyaláson való előterjeszthetősége tehát kétségtelenül csökkenteni lógja a perköltséget, másik előnye pedig az, hogy lehetővé teszi a törvényhozónak a Pp. indokolásában is világosan kifejezésre juttatott ama akaratának megvalósulhatóságát, hogy a per lehetőleg egy érdemleges tárgyalással fejeződjék be. A fentebb felhozott példánál maradva, ha a viszontkeresetnek a perfelvételi tárgyaláson való előterjesztése megtörtént, tehát az az érdemleges tárgyalásra elő volt készíthető, a bíróságnak módjában áll az első érdemleges tárgyaláson az eljárást befejezni és úgy a kereset, mint a viszontkeresel tárgyában érdemlegesen határozni, míg az ellenkező álláspont szerint az alperes csak az érdemleges tárgyaláson támaszthatván viszontkeresetét, ennek vitássá tétele esetén feltétlenül legalább is még egj érdemleges tárgyalásra volna szükség, a mi — úgy érzem sem a legis raüo nak, sem a törvényhozó akaratának nem felelhet meg. Olyan világos rendelkezési, a mely a viszontkeresetnek a per* Hogy a viszontkeresetét támasz1!) alperesnek így érvényesített jog tekintetében ugyanolyan felperesi jogállása van, mintha külön keresclle\elct adott volna be, — hogy a viszontkereset új pert hoz léire, a melynek a kereset együttes tárgyalása ugyanazt a helyzetet eredményezi, mint a Pp. -2:};!. S-a szerinti egyesítés, — hogy a- viszontkeresettél szemben is pergátid kiírás emelhelő : utalunk a Pp. 389. §-ának min. indokolására, Magyaryra (Magyar polgári perjog 408. lap), Jancsóra (Magyar polgári perrendtartás I. k. -247., 388., 433. lap), Goltlra (Pp. magy. 148. lap), a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla 7. sz. döntvényének és a Kúria V. sz. döntvényének kJassikus indokolására (Grill-fjle döa'.vénylár VL k. 2368., 2369. sz.j. De mindez talán nem is szorul bizonyításra.