Békejog és békegazdaság, 1923-1924 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1924 / 1-2. szám
DR. BÁTOR VIKTOR szállva (Anglia, Franciaország, Belgium). Ez esetek körét gyakorlatilag nagyjelentőségűvé teszi az, hogy az ellenséges megszállás alatt a megszállott területek lakosai gazdasági életükben kénytelenek voltak a központi hatalmak országai felé orientálódni és még oly esetekben is, amikor a háború előtt az illető megszállott terület és tegyük fel Magyarország között nagy gazdasági összeköttetés nem volt, éppen a megszállás alatt szoros gazdasági viszony fejlődött ki. így pld., mig a háború előtt belga és magyar bankok között különösen élénk üzleti kapcsolat nem volt és az üzleti forgalom legtöbbször az utazási forgalommal kapcsolatos csekkek és hitellevelek kölcsönös beváltására és kisösszegü folyószámlakövetelések tartására terjedt ki, addig a megszállás alatt belga bankok nagy összegű betéteket tartottak bécsi és budapesti bankoknál, milliós forgalmat bonyolítottak le velük. Mindhárom fentemiitett esetben tehát a francia-német vegyes döntőbíróság említett két ítélete szerint azon körülmény folytán, hogy a hitelező tényleg és hazájának jogszabályai szerint nem volt akadályozva követelése feletti rendelkezésében, amely esetekben a szerződéses jogügylet teljesítése nem volt felfüggesztve a hadüzenet, illetve a háborús állapot folytán, nincs akadálya annak, hogy a hitelező követelését a clearing-eljárásbím érvényesítse és ha, — mint az esetek többségében — a követelés márka vagy korona, követelését valorizálva érvényesítse. Nem óhajtunk most a fentemiitett Ítélet döntésével és annak indokolásával kritikailag foglalkozni, de kétségtelen, hogy a vegyes döntőbíróság ítélkezésének objektívvá válásával ezen a területen is a döntőbíróságok gyakorlatának a békeszerződésnek megfelelően igazságos és objektív fordulatot kellett venni. A francia-német vegyes döntőbíróság fentemiitett állásfoglalásának majdnem teljes cáfolatát tartalmazza a német-belga döntőbíróság 1922. június 1. ítélete íRecueil 217. ].), mely szintén részletesen foglalkozik a 23Í. cikk 2. pontjának, illetve a fentidézeti résznek, (dont l'exécution totale ou partielle) értelmezésével. Ez Ítélet indokolása szerint is homályos a békeszerződésnek ez a rendelkezése, mégis kétségen kívül valónak tartja, hogy ez a mondat nem egy „simplc indication du fait que la déclaration de guerre a suspendu les contrats", minthogy a háborúnak a megizenése, illetve a háború ténye önmagában nem szüntette meg az ellenséggé vált ügyfelek közti szerződéses viszonyt, hanem mindaddig meghagyta a teljesités lehetőségét, amíg az ellenséggel való ügyleti forgalom az illető ország joga által meg nem tiltatott. Az a mondat tehát : ,,dont l'exécution a été suspendue" éppen megkülönbözteti a szerződéseknek egy körét, amelyeknek teljesítése a clearingcljárás körébe tartozik, a többi szerződéstől. Megállapítja az ítélet indokolása, hogy csupán az angol-amerikai jogrendszer ismeri azt a jogtételt, hogy a háború kitörése önmagában már tilossá és semmissé tett minden üzleti, forgalmat a hadbanálló országok állampolgárai, helyesebben lakói között, ellenben sem Franciaországban, sem Belgiumban ilyen jogtétel nem volt. A szerződéseknek a teljesítése tehát a francianémet vagy a belga-német háború kitörése által aútoniatice tilossá nem vált és semmiféle jogszabály nem akadályozta az egymással üzleti viszonyban levő német, belga és francia alattvalókat, hogy tartozásaikat megfizessék. Ennek következtében az Ítélet a német békeszerződés 296. cikke 2. pontjának értelmezését csupán abban találja, hogy e cikket angol jogászok szövegezték, akik előtt az angol jognak fentemlitett intézkedései lebegtek. Ha mégis e rendelkezést a kontinentális államok jogviszonyára alkalmazni kell, akkor keresni kell azt a jog10
