Az adó, 1944 (32. évfolyam, 1-11. szám)
1944 / 3. szám - Az 1944. évi adókivetési körrendelet
54 Joggyakorlatok. tel ulán forgalmiadót. A bíróság a panaszt alaposnak találja. Nem vitás, hogy a Kamara közérdekű intézmény, s a házadóról szóló 200/ 1927. P. M. sz. H. O. 2. §-ánák (1) bek. 4 pontja éneimében, mint közérdekű tevékenységet kifejtő testület, a saját épületében kizárólag hivatalos célokra használt helyiségei a házadó alól állandóan mentesek. Ebből foiyóan és tekintve azt, hogy a bérbeadás útján hasznosítóit épületeknél a H. H„ O. 8. §-ának (5) és (7) bekezdéseiben foglalt rendelkezések egybevetésével a bérleltárgy használatával összefüggően történő lifthasználat ulán a háztulajdonos részére szedett felvonó használati díj nyers házbéíjövedelemnek számít, viszont a ház gondozásával megbízott egyénnek harmadik személyek részéről közvetlenül fizetett liftkezelői díjak nem számíthatók a nyers házbér jövedelembe, — a jelen cselben amikor a íiiihasznáial ellenértékét a Kamara szedi, a Kamarát mint a házadó alól állandóan mentes személyt, ebben a minőségben elért bevétele után, — mely adó aiá vont bevételt a Kamara kizárólag a házadómen les helyiségek megközelíthelése céljából történt igénybevétellel kapcsolatban ért el — általános forgalmi adó fizetésének a kötelezettsége alól fel kellett menteni. (M. kir. közigazgatási bíróság 17.103 1942. P. szám). r Törvéftyl-eri'Si illeték. 19Í4:XLIII. t-a 1. §. 1. b) ponnt. 26. Az adószámlán mutatkozó túlfizetést nem a tál .'izélés keletkezésének ideiétől számítóit joghatállyal, haríem az érdekeltnek a túlíizéles telem rendelkezésének idejétői számítolt Joghatállyal lehet más köztartozásra átszámítani. (M. kir. közigazgatási bíróság 3.002/191. P. szám). III. szab. 1. §. i 27. Kölcsön szerzésére szóló megbízás nem minősíthető eredetileg érvénytelennek azért, mert kölcsönök nyújtásával nem foglalkozik az az intézmény, amelynél a kölcsönt felvenni szándékolták. INDOKOK: Kölcsön szerzésére szóló megbízás nem minősíthető eredetileg érvénytelennek pusztán azért, mert kölcsönök nyújtásával nem foglalkozik az az intézmény, amelynél a kölcsönt felvenni szánjdékolták. :A'z ilyen szerződésben kikötött szolgálatás ugyanis sem nem leheletlen, sem jogi vagy erkölcsi tilalomba nem ütközik. S eredeti íérvénytelenséget nem von maga ulán az sem, ha az'ügylelköléssel elérni kívánt gazdasági cél nem valósul meg. Nincs a tárgyira lókban bizonyító adat ama nézve sem. hogy a szerződés hatályát ahhoz a felfüggesztő feltételhez kötötték volna a szerződő feleké hogy az Onszágos Ügyvédi Gvám- és Nyugdíjintézet magánosoknak nyújtandó kölcsönök "folyósításával foglalkozik-e. Ennek "folytán a B. Í933, február 13-án egyrészről a panaszos és dr. M. J. b. lakos, [másrészről özv. K. B.-né és* K. R. közt 60J000 P kölcsönnek az O. ü. iGy. ép Ny. Intézettől való megszerzése iránt a panaszos javára kikötött 1500 P tiszteletdíj :mellett létesült jogügylet mint önálló munkavállalási szerződés ulán joköveiel a kir. kincstár az 5103/1931. U. E. &áinű rendelet 37. .(2) bekezdése alaoján 3 százalékos illetéket és a(2030/1932. M. E. számú rendelet 15. §-a alapján 20 százalékos rendkívüli pótlékot, (M. kir. közigazgatási bíróság 1043/1943. P. szám).