Az adó, 1943 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / Tartalommutató

V. Oldal vény szövegéből nem következik s így a bíróság által nem alkal­mazható. (2154. elvi jel, határo­zat). 17 K. H. ö. 9. g. (1) bek. 84. Ha a földhaszonl)érlet vala­mely gazdasági év végével meg­szűnik, a bérlet után megállapí­tott általános kereseti adóköte­lezettség annak a hónapnak a végén szűnik meg, melyben aZ adóköteles földhaszonbérletet igazoltan megszüntette. A naptá­ri évre kivetett általános kereseti adóból tehát az adókötelezett­ség megszűnésétől a' nantári év végéig terjedő időre eső adót, a K. H. Ö. 9. §-ának (1) bekez­dése értelmében törölni kell és pedig abban az esetben is, ha a' földhaszonbérlet keletkezése­kor a' kezdő csonkaévre az álta­lános kereseti adót nem vetet­ték ki. (388. számú jogegyezségi megállapodás). 157 K. H. ö. 9 §. 110. A közérdekű munkaszolgálat is jogot ad megszűnés címén való adótörlésrc. (2190. elvi je­lentőségű határozat). 189 K H. ö. 4. g 131. Háborús körülmények között történt katonai behívás és a be­hívott üzletének a katonai szol­gálat tartama alatt történt zárva­tartást, az üzlet és ezzel kapcso­latos foglalkozás megszüntetésé­nek keli tekinteni és az általános kereseti adót a megszűnés idejé­re törülni kell. (2130/1942. P.) 212 K. H. ö. 13. §. 4. I. A cégtulajdonosnak az üzlet érdekében végzett utazás igazo­lása céljából havonkénti rész­letezéssel ki kell mutatnia az Oldal utazás napját, célját, a távollét tartalmát és az utazással kap­csolatos üzleti eseményeket, (megrendelések, áruszállítások, stb.), mert ennek hiányában az utazásnak az üzlet érdekében volta nem állapítható meg. II. Nincs olyan rendelkezés, amelynek alapján a külföldi hi­telező javára s általa a belföldi adós terhére írt, tehát kölcsö­nösen e'számolt kamatok kiadás­ként való figyelembevételét meg­lehetne tagadni, csak azért, meri a belföldi adós a Magyar Nem­zeti Báliknak a kamatjóváírás­ra vonatkozó engedélyét című* laszlolta beszerzni. A kiadás el­ismerésének nem feltétele a ka­matok záróit számiára való be­fizetése sem. (2153. elvi j. hatá­rozat). 15 1940:XXII. í.-c. Í8 §. 104. Közjegyző általános kereseti adóalapjának becslés útján vagy a rendelkezésre álló hivatalos adatok alapján történő megál­lapításánál a közjegyzőt illető, tényleg még be nem folyt jöve­delmeket is figyelembe kell ven­ni. (17.685/1942. P, szám). 179 !940:XXII. t. c. 21 §. 48. A tételes adóztatás szempont­jából közömbös az, hogy áz adózó az ipartestület jegyzékébe íelvétetelt-e. (2170. elvi j. hatá­rozat). 104 4. ALKALMAZOTTAK KERESETI ADÓJÁHOZ. K. H. ö 4. g. 3. pont. 49. Az 1940. évi VII. t.-c. 13. §. 16. pontja alapján társulali adó alá vont szolgálati illetmények után lerótt alkalmazotti kereseti adó visszatérítésének, illetőleg

Next

/
Oldalképek
Tartalom