Az adó, 1943 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 6. szám - Á hadirokkantak adókedvezményei és az egyetemlegesség az egységes állami pótadónk új intézményében

Joggyakorlat. »26. §. (1) A jelen rendelet I. fejezete alapján a hatóságokihoz benyújtott beadvány, észrevétel vagy egyéb jogorvoslat és az ezeket pótló jegyzőkönyv, valamint az azok alapján' hozott határozat ille­tékmentes beadványhoz, észrevételhez vagy egyéb jogorvoslatoz vagy a4 szokat pótló jegyzőkönyvhöz kell csatolni, illetékmentes mind­addig, amíg azt más célra nem használják (Lr. 30. §. (1) bek.). (2) Az olyan bizonyítvány, amelyet valamely állapotnak vagy tény­nek a jelen rendelettel szabályozott" kártalanítási eljárásban megkívánt igazolása céljára állítanak ki, illetékmentes mindaddig, amíg azt más célra nem használják (Lr. 30. §. (2) bek.). (3) A jelen rendeletben szabályozott kártalanítási eljárás alapján folyósított kártalanítás és kártalanítási kölcsön felvételérői 'kiállított nyugta illetékmentes (Lr. 30. §. (3) bek.). (4) Az (1)—(3) bekezdés értelmében illetékmentes okirat a kiállí­tási díj alól is mentes (Lr. 30. §. (4) bel.).« A légitámadással kapcsolatos kártalanítás (kártalanítási kölcsön) címén bírói letétbe helyezett összegek tekintetében a telekkönyvi'iiato­Ságnál követendő eljárás szabályozása tárgyában kiadott 35.000,1943. I. M. sz. r. illetékügyi rendelkezése: »32. §. A Lr. 30. §-ához képest: a) jelen rendelet alapján a hatóságokhoz benyújtott beadvány, fellebbezés vagy egyéb jogorvoslat és az ezeket pótló jegyzőkönyv, va­lamint az azok alapján hozott" határozat illetékmentes. Az az okirat, amelyet az említett illetékmentes beadványhoz, fellebbezéshez vagy egyéb jogorvoslathoz vagy az azokat pótló jegyzőkönyvhöz keli csa­tolni, illetékmentes mindaddig, amíg azt más célra nem használják; b) az olyan bizonyítvány, amelyet valamely állapotnak vagy lénynek a jelen rendelet alapján megkívánt igazolása céljára állíta­nak ki illetékmentes mindaddig amíg azt más célra nem használják; c) a jelen rendelet alapján járó pénzellátás és egyéb szolgálta­tás felvételéről kiállított nyugta illetékmentes; d) az a)—c) pontok értelmében illetékmentes okirat a kiállítási díj alól is mentes.* JOGGYAKORLAT Okirati illeték. IU. jegy. 89. tet II. 40. Az illeték díjjegyzék 89. tételének II. pontjába felvett az a rendelkezés, amely az abban említett intezetek állal értékpapírokra vagy árukra adott kölcsönök után okirat kiállítása nélkül is ille­téket követel, csak a szoros értelembe vett kézizálog- (lombard) kölcsönökre vonatkozik. Ez a rendelkezés tehát nem terjed ki azokra a kölcsönügyletekre, amelyeket az említett intézetek nem csupán kézizálogra, hanem személyi hitelként adóslevél vagy váltó alapján fujtanak, mert az ilyen tartalmú kölcsönügyletek az általános ilte­tékjogi határozmányok alá esnek. (2162 elvi j. határozat.) Törvénykezési illeték. 1914:XLIII. L-c. 23. §. 41. Az 1914:XLIII. t-c. 11. §-ában felsorolt ítéletek elleni felük vizsgálati kérelmek első példányának első íve után, ha az említett ítéletek valamelyikét a fellebbezési bíróság nem az elsőfokú bíró­ság ilyen ítélete ellen beadott fellebbezés folytán hozta meg, nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom