Az adó, 1938 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1940 / 8. szám - Elméleti szempontok az öröklési illetéknél. Az olasz örökösödési illeték
Dr. Schmidt: Az olasz öröklési illeték 137 Az 1923. évi jogszabály az egyenesági rokonok, házastársak, lestvérek, nagybáty és unokaöccs között, valamint az örökhagyó testvérei leszármazóinak javára történt örökösödéseket a korábbi helyzettel szemben mentesítette az örökösödési illeték alól (Art. 17.) és csak az unokatestvérek és más negyedfokon túli rokonok, sógorok és extráneusok közötti örökösödések estek 12—50<y0-os, rétegezéses progressziójú kulccsal örökösödési illeték alá, a rokonság közelségének vagy távolságának figyelembe vétele nélkül. (Art. 10.) 1930-ban egy módosító rendelet az illeték alól mentes személyeknek ezt a széles körét — nyilvánvalóan fiskális okokból — megszükítette és az illetékkulcsot a következőképen szabályozta:7 Fenntartotta az illeték alól való mentességet azoknál a haláleseti vagyonátszállásoknál, amelyek szülőkről két vagy több gyermekre, felszármazóikra — beleértve a törvényesen elismert természetes gyermekeket is, — vagy pedig két- vagy többgyermekes házastársak között történnek. (Art. 2.) A többi rokonokat pedig az örökösödés' szempontjából 5 osztályba sorozta — I. egyenesági leszármazók, szülők és egyetlen gyermek és ennek leszármazói; II. gyermektelen és egygyermekes házastársak; III." testvérek; IV. unokabáty és unokaöccs, V. unokatestvérek, más negyedfokon túli vérrokonok, sógorok, extráneusok — és ezekre az osztályokra különböző alaptételű, réteges, progresszív kulcsot rendszeresített.8 Az V. osztályba tartozó rokonok közötti haláleseti vagyonátszállások ugyanolyan kulcs alá esnek, mint amilyennek az 1923. évi jogszabály a távolabbi rokonok öröklését általában sújtotta; a többi négy osztályba tartozó a fenti kulcs alá épített kulcsrendszer szerint esnek illeték alá. Az I. osztályban 1—10, a II-ben 1.5—18, a III-ban 4.5—21, a IV-ben 5.5—25í°/o a rétegezéses progresszió kulcsa.9 Ezzel az 1923-ban megvalósítani kívánt társadalom- és népesedéspolitikai gondolatok érvényesülése lényegesen szűkebb térre szorult az örökösödési illeték rendszere közelebb került a többi modern államok jogszabályaihoz, de a két- vagy többgyermekes családokban a leszármazókra és házastársra történt vagyonátszállások illetékmentessége még mindig igen nagy jelentőségű a családvédelem szempontjából. 7 1930. évi április 30-i kir. törvényerejű rendelet. s Rétegezéses progressziónál az adóalap meghatározott érték-rétegekre o«szlik, s a magasabb rétegek fokozottan nagyobb tétel alá esnek, mint az alacsonyabbak. Ilyen a kulcs a magyar társulati adórendszerben is. 9 Az illeték tételeket a következő táblázat mutatja: