Az adó, 1938 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1940 / 4. szám - A rögzítési és felmondási eljárás körébőL

78 Joggyakorlat közösen jusson valamely dolog birtokába. A birtokolás nem azonos a tulajdonszerzéssel. Ha léhát ketten úgy örököltek i/2—1/2 arányban ingatlant, hogy, az egyik örökös a másik örökösnek jutott Va részre haszonélvezeti jogot szerzett, a közös birtokba jutást nem lehet megállapítani — csupán a közös tulajdonszerzést — és így az egyetemleges fizetési kötelezettséget sem lehet alkalmazni. INDOKOK: A tárgyiratok szerint a pénzügyi hatóságok az 1920.XXXIV. t. c. 21. §-a 3. bekezdésére utalással a panaszost mint örököstársat egyetemleges felelőssé tették azért az illetékért, amelyet Gy. O. terhére előírta. A pénzügyi hatóságoknak ez az álláspontja jogilag téves. A tárgyiratokból kitűnően ugyanis a Sz.-en 1917.május 27-én elhalt Gy. L.-né, H. B. hagyatékát fele-fele arányban Gy. O. és a panaszos örökölték akként, hogy Gy. 0. életfogytiglani haszonélvezeti jogot jiyert a hgayatékból a panaszosnak jutoLt örökrészre is, a panaszos viszont utóöröklési jogot kapott Gy. 0. örökrészére arra az esetre, ha ez leszármazók és érvényes végrendelet hátrahagyása nélkül halna el. Az 1920:XXXIV. t. c. 21. szakasza 3. bekezdésének rendelkezései szerint ha két vagy több személy közösen jut valamely dolog birtokába, ettől a dologtól járó illetékért valamennyien egyetemlegesen felelősek. A törvény tehát a vagyonátruházási illetékért való egyetemleges felelősséget az együttes birtokbajutáshoz köti. A törvényhozóról nem tételezhető fel, hogy az egyes szavakat, kifejezéseket nem azok jogi tartalmának megfelelően használná, nincs tehát jogi alapja olyan törvényértelmezésnek, hogy a törvényalkotó a »birtokolás«-kitételt nem tudatosan használta volna, s annak a tulajdonszerzéssel azonos értelmet kívánt volna tulajdonítani. Ha a törvényhozó a vagyonátruházási illetékért való egyetemleges felelősséget a tulajdonnak közös megszerzéséhez akarta volna kötni, akkor úgy rendelkezett volna, hogy a dolognak két vagy több személy által való közös megszerzése esetén áll fenn az illetékért való egyetemleges felelősség, aminthogy ugyanannak a törvényszakasznak 1. és 2. bekezdése az illetékkötelezettség alanyául a dolog megszerzőjét jelöli meg. De a logikai megfontolás is a most kifejtett törvénymagyarázat mellett szól. A vagyonátruházási illeték ugyanis voltaképen vagyon forgalmi adó, amelynek a természetes fedezetét a fizetésre kötelezett a dolog hasznaiban, gyümölcseiben, vagy legalább is annak használati értékében találja meg. Ha azonban adott esetben a dolog tulajdonának megszerzése nem jár együtt a birtoklás egyidejű megszerzésével, akkor hiányzik az a fedezet, amelyre az észszerű közteherviselési elvek szerint a vagyonforgalmi adó kivetése jogosan alapítható. Nyilván ez a megfontolás érvényesült az 1920: XXXIV. törvénycikk 16. szakaszának abban a rendelkezésében is, amely az öröklés és ajándékozás útján történő vagyonszerzések esetében az öröklési illetve ajándékozási és az ezekkel kapcsolatos ingatlanvagyonátruházási illeték tekintetében lehetőséget ad a szerző félnek arra, hogy ha a dolgot harmadik személy javára haszonélvezeti jog terheli, a terhére kiszabott illeték befizetésének felfüggesztését kérhesse arra az időtartamra, amíg a haszonélvvezet fennáll. Minthogy pedig a jelen esetben a tárgyiratok szerint nem vitás, hogy a panaszos nem jutott Gy. O.-val közösein, a hagyaték birtokába, mert a most nevezettet a panaszos örökrészén haszonélvezeti jog illeti meg, ennekfolytán hiányzik az a törvényes fellétel, amely mellett a panaszost a Gy. O. terhére előírt illetékért egyetemlegesen felelőssé lehetne tenni. Ezért a rendelkező rész szerint kellett határozni. (M. kir. Közigazgatási Bíróság 5159/1939. P. szám).