Az adó, 1939 (27. évfolyam, 1-9. szám)

1939 / 1. szám - Az 1938. év vámügyi krónikája

16 Az 1938. év vámügyi krónikája. Az 1938. év vámügyi krónikája* A vámjövedék a külkereskedelemnek a függvénye, sorsa azéval szorosan összefügg, így természetes, hogy elsősorban a külkereskedelmi politika irányelveihez kell alkalmazkodnia. Mindaddig, amíg ez utóbbit fokozott de­vizavédelem és hatványozott termelésvédelem jellemzi, a vámjövedék csak mostohagyermek. E tekintetben az 1938. év sem hozott változást a korábbi évekkel szemben. A vámbevételek már évek óta 45 millió P körül mozognak. A fenti körülményekkel függ össze az is, hogy nemzetközi kereskedelempolitikai megállapodásaink a vámkérdéseket alig érintik, és túlnyomóan kontingentálási és í'izetésfor­galmi rendelkezések! ölelnek fel. Mindazonáltal a vámügy eleven intézmény lévén, megmozdulásoktól nem volt teljesen mentes. A belső szük­séglelek kisebb-nagyobb kilengései e téren is kifejezésre jutottak minden lényegesebb irányváltozás nélkül. Idevo­natkozóiag az 1938. év folyamán háromrendbeli vámtari­i'ális kormányrendelet, továbbá pénzügyminiszteri rendelet­tel kiadott négy döntvény, valamint tizeneg}' kölelezőjog­halályú felvilágosítás és végül százhat magyarázalmódosííó intézkedés rendelkezett. Külön meg kell még emlékeznünk a Csepelen létesített szabadkikölő intézményéről, amelynek hivatása hogy a vi­lágkereskedelemnek egy vámbizlos óvóhelyet nyújtson, ahol nemcsak ideiglenes pihenőhely kínálkozik a vándorló áruk­nak, hanem azok átalakítására és bizonyos mérvű feldol­gozására is különleges kedvezmények szolgálnak. A pénz­ügyminiszter 1938. évi 120.533. sz. rendelete az idevonat­kozólag fennállott rendelkezéseket lényegesen módosíLolla abban az értelemben, hogy a kikötőt igénybevevő keres­kedők és iparosok részére lehető mozgási szabadság biz­tosíttassák. Az év történetének legörvendefesebb eredménye a ma­gyar vámterület megnagyobbodása volt. Az 1938. évi XXXIV. t. c. megpecsételi az elmúlt nyári és őszi hónapok­nak izgalmas küzdelmeit, és ezek eredményeképen kimond­ja, hogy a csehek által megszálll Felvidék egy része — egy millió magyarral — visszatért az anyaországhoz. Így a határvámhivatalok vonala is kitolódott északon a trianoni határról a valamivel nagyobb lélegzetvételt megengedő új halárvonalra. A magyar vámjog hatályát a visszatéri te­rületre tulajdonképen már a vezérkar főnökének 1938.

Next

/
Oldalképek
Tartalom