Az adó, 1938 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 7. szám - A szegényjogos fél perbeli ellenfelének illeték fizetési kötelezettsége

228 Joggyakorlat bíráskodás hatáskörébe, tartozó nem összes pereire enged illetékmentességet, hanem csak a biztosítás szolgáltatása iránti perekre. Á jogegységi megállapodást szükségessé tevő ellentétes bírói ítéletekben kiélesedett jogvita csak a személyi feltételek tekintetében nyilvánul meg, a tárgyi korlátokra ki nem terjed. A vitássá vált kérdés eldöntését megkönnyíti az 1932: IV. tc. 45. §-ának részletes miniszteri indokolása, mert a törvények indokolása a törvény szövegének kétessége esetében a törvényhozó akaratának megismerésére vezet. A jelzett részletes miniszteri indokolás szószerint ezt tartalmazza: »Rendelkezései lényegében megfelelnek az J921.. évi XXXI. tc. 24. §-ának, főleg azzal az eltéréssel, hogy az intézet, mint felperes, a munkaadó elleni megtérítési perekben nem élvez illetékmentességet, mert ez a két fél helyzetét indokolatlanul egyenlőtlenné tenn.« Az indokolásnak utóbbi része rámutat az előző jogállapotra, mikor még ,a megtérítési perekben az intézetet az illetékmentesség megillette, a munkaadót azonban nem. Az új törvényszabályozással a két fél helyzete az illetékmentesség kérdésében egyenlővé vált. Az 1932: IV. tc. előtt a munkásbiztosítási bíráskodást az 1921: XXXI. tc, az illetékmentességet pedig annak 24. §-a szabályozta. A szakasz szerint a munkásbiztosítási perekben a pénztár, a segélyezési és kártérítési eprekben (11. §. 1. és 15. §., 3—4. pont) a biztosított, az ő hozzátartozója és a tagság jogát igénylő is illetékmentes. Ez a régi rendelkezés a munkaadó részére ebben a minőségében a szöveg szerint sem biztosított illetékmentességet. A régi szövegtől az új törvény a személyi feltételek tekintetében csak a mentes személyek megjelölésében és ebben is csak annyiban tér el, hogy a pénztár helyett intézetet, a tagság jogát igénylő helyett pedig a biztosítási jogot igénylőt nevezi meg. Eltekintve tehát az 1932: IV. tc. 45. §-ának idézett indokolásától, a 45. §. szóhasználata sem enged arra következtetést, hogy a törvényhozó a munkaadót a munkaadó anyagi jogi értelmezése szerinti minőségében illetékmentességgel kívánta vojna felruházni. Az 1927: XXI. tc. 26. §-a szerint ennek a törvénynek a szempontjából munkaadó az, aki az üzemet, vállalatot, hivatalt, vagy foglalkozást a saját számlájára fenntartja, illetve folytatja, az építkezéseknél a vállalkozó, ilyennek hiányában az építtető. A munkaadó ebben a minőségében biztosításra kötelezett ugyan annyiban, hogy az alkalmazottját a biztosító intézetnél bejelenteni tartozik, de a jelzett minősége és kötelezettséget folytán az intézettel és az alkalmazottal ellentétes érdekű, mindkettőtől fogalmilag különböző személy, s így sem az intézet, sem a biztosított" megjelölése alatt nem érthető. Nem érinti ez a megállapítás az 1928 :XL. tc. 145. és következő §-aiban jelzett vállalati nyugdíjpénztárak és a pénztárt fenntartó vállalatok, mint munkaadók közti jogviszonyt, melynél a biztosító intézet (a pénztár) és a munkaadó (a vállalat) érdekei sok esetben azonosaknak tekintendők. De nem sorolható a munkaadó soha a biztosítási jogot igénylők közé sem, mert ilyennek csak az intézet általi biztosítottnak el nem ismert, de a biztosítás jogát vitató munkavállalót, vagy az 1932; IV. tc. 7. és 44. §-ai értelmében hozzátartozóját és jog-