Az adó, 1937 (25. évfolyam, 1-10. szám)
1937 / 5-6. szám - Adóügyi problémák
Dr. Püisy: Adóügyi problémák 151 tatás lohál nem a gazdasági éleinek a megerősödését, hanem éppen annak az ellenkezőjét vonja maga után. Jól mondja idevonatkozóan Bolton Hall, Amerika legöregebb közgazdásza, hogy minden állam adóztatási hatalmának a helyes gyakorlásával prosperitást, helytelen gyakorlásával pedig szegénységet idéz elö, ennélfogva az adóztatási hatalom lényegében teremtő és romboló hatalmat foglal magában. A különböző adók tételének magas megállapításával egyformán káros jelentőségű, a tárgyi vagy személyi adók bizonyos százalékában megállapított különböző nevű rendkívüli pótlékok vagy szükségadók címén járó közszolgáltatásoknak a kivetése is, mert a gyengébb adózóknál az erős megterhelés anyagi tönkrejutást, az erősebb adózóknál pedig fizetési nehézségei és zavart okoz. amellett, hogy a következő adóévek rendes fizetési készségéi is károsan befolyásolja, mert végeredményében minden mértéken lúl való adóztatás több év adóterhének egy év jövedelméből való fizetését jelenti. Köztudomású, hogy válságos és nehéz időkben az állami kormányzat majd mindenhol a költségvetési egyensúlyt egyrészt az államkiadásoknak csökkentésével, másrészt az állami bevételek fokozásával kívánja helyreállítani. Nehéz átmeneti időkben az állam, az adózó polgárok áldozatkészségéi a legnagyobb mértékben szokta igénybe venni. Kívánatos azonban, hogy az adóügyi politika, ilyen rendkívüli és átmeneti viszonyok közölt, a nagyobb vagyonok és nagyobb jövedelmek erősebb megadóztatására gondoljon és a gyengébb adózók terhének az emelése nélkül, csak a vagyonosoktól kövelel jen. a köz érdekében, nagyobb áldozatot. 11a azonban az államháztartás egyensúlya helyreállolt. a gazdasági bizonytalanság megszűnt, egyik elsőrangú kötelessége a pénzügyi kormányzatnak a megállapított adótételek mérséklése tekintetében a szükséges lépéseket megtenni. Az adóterhek emelésének az idejét kell. hogy az adóterhek csökkentésének a korszaka kövesse. Az adótélelek helyes megállapításának a mértéke nemcsak az igazságos és arányos tehereloszlásnak a megteremtését segíti elő. hanem az adótételek megállapításától függ általában a kivetett adók behajlásának az eredménye is Mérsékeltebb adólételek mellett az egyenesadók könynyebben behajthatók, míg magasabb adótélelek melleit érzékenyebbé válnak a terhek és így ezeknek a behajlása igen sok nehézségbe ütközik.